Hamiltonnak már biztosan ez lesz az egyik legszebb éve.
A hétszeresvilágbajnok elárulta, hogy megszerezte a Ferrari egyik legritkább darabját, az F40-es modellt. Ez volt élete álma, hogy egyszer ilyen autóval körözgessen.
Ezt a közösségi média felületén közölte a követőivel, ahol látható a retró sportautó is. Látszólag átesett a Ferrari egy motorhibás restauráláson is.
„Az én saját F40-esem. Ez álmaim autója, és amióta csak az eszemet tudom, az is” – írta Hamilton. „Gyerekként arról álmodoztam, hogy lesz egy. Amikor tavaly csatlakoztam a Ferrarihoz, gondoskodtam róla, hogy legyen egy nálam az első napon Maranellóban. Ennyit jelent nekem. Ezek az autók műalkotások és hihetetlenül ritkák, így amikor megtaláltam ezt, porosan, miután több mint harminc évig állt a garázsban, tudtam, hogy haza kell hoznom. Először Maranellóban, ahol a gyár mestermérnökei és szerelői hetekig dolgoztak azon, hogy életre keltsék. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben a projektben. Ez valóban egy valóra vált álom volt.”
A bajnokság harmadik helyén álló versenyző utalt arra, hogy bepillantást nyerhetünk a restaurálási folyamatokba. Magát a felvételt valószínűleg fel is tesz a saját YouTube fiókjára.
„Alig várom, hogy még többet megoszthassak veletek. Maradjatok velünk…” – viccelődött.
Ezt a bejegyzést augusztus 31-én tette ki a közösségi média felületére. Azóta már több mint másfél millióan lájkolták a posztot.
A 41 éves versenyző már 2025-ben megszerette volna szerezni az F40-es típust. Erre utaló jeleket is tett, hiszen eladta az összes autógyűjteményét, amit az évek alatt halmozott fel magának.
A tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíj előtt nyilatkozott Hamilton, hogy megvált többek között olyan legendás autóitól, mint egy Pagani Zonda 760 LH, egy Mercedes-AMG Project One, egy Ferrari LaFerrari és egy 1966-os Shelby Cobra 427 is szerepelt.
„Már nincsenek autóim” – mondta akkoriban. „Nincsenek autóim, ezért megszabadultam az összes autómtól. Manapság inkább a művészet érdekel. Ha autót vennék, az az F40 lenne. De az egy szép műalkotás.”