CÍMKE

F1

Fernando Alonso, Lance StrollF1

Alonso: Más csapatok csak egymást hibáztatták volna

Fernando Alonso dicsérte csapata, az Aston Martin hozzáállását, ahogyan a szezon közepi mélypontról ismét felkapaszkodtak a dobogóra. Azt állította, hogy más csapatok hasonló esetben csak egymást hibáztatták volna. Az Aston Martin remekül kezdte a 2023-as szezont, Alonso az első nyolc versenyen hat dobogós helyezést szerzett. A csapat teljesítménye azonban a sikertelen fejlesztések sorozata után visszaesett. A […]

2023. 11. 12.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Már Verstappen rajongói is unják a holland dominanciáját?

Max Verstappen már most is jelentős karaktere a Forma-1 történetének. Zsinórban harmadik világbajnoki címét nyerte meg idén, elképesztő dominanciával, amit a közönség jelentős része már un is. Sőt megkockáztatható, hogy maga Verstappen is unja. Ne nem magát a győzelmet, hanem azt, hogy kevés benne a kihívás. „Az a tény, hogy még a Max Verstappen leglelkesebb […]

2023. 11. 11.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton teljesen felhagyott az alkoholfogyasztással

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton teljesen felhagyott az alkoholfogyasztással. Elmondása szerint ezzel jelentősen javult a közérzete és a versenyteljesítménye, ami egybeesik az Almave nevű alkoholmentes itala bevezetésével. „Több napig szenvedek [ha alkoholt iszik] – néha három-négy napig is -” – vallotta be Hamilton a Vogue-nak. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin […]

2023. 11. 11.Tajthi Andrea
Daniel Ricciardo, McLarenF1

A McLaren elárulta, hogy mennyit buktak tavaly anyagilag, Ricciardo miatt

Daniel Ricciardo távozására utalt a McLaren akkor, amikor 9 millió fontos működési veszteséget könyveltek el 2022-ben. Éves jelentése szerint a McLaren Racing Limited, amely az F1, IndyCar, Formula E és Extreme E tevékenységüket foglalja magába, 327,892 millió font bevételt könyvelhetett el 2022. december 31-ig. Ez több mint 115 millió fontos növekedést jelent ahhoz képest, amit […]

2023. 11. 11.Vámosi Péter
Pierre GaslyF1

Gasly elmondta, melyik versenyzőtársára néz fel

Pierre Gasly bevallotta, hogy egyik versenytársára nagyon felnéz. Ez a személy pedig nem más, mint Lewis Hamilton, aki a sporton kívül is igyekszik pozitív üzenetet közvetíteni. Gasly a Beyond the Grid podcastben beszélt erről. A francia versenyző, mint sok Forma-1-es társa, a sporton kívül is komoly jelenléttel bír. Ebben azonban Hamilton élen jár. A hétszeres […]

2023. 11. 11.Tajthi Andrea
Wéber Gábor: Forma-1 A-tól Z-igAjánló

Könyvajánló: Wéber Gábor új könyve hiánypótló az F1 rajongók számára!

Négy év alatt három könyvet jelentetett meg Wéber Gábor, a hazai Forma-1-es közvetítések vezető kommentátora. Tény, hogy egyik sem egy könnyed olvasmány, amit felszínesen, egy fáradt nap után kezd olvasni az ember. Mind szakmai írások, mégis érthetően megfogalmazva, de szükségeltetik hozzá figyelem és némi gondolkodás. A magam részéről azt szeretem leginkább Gábor közvetítéseiben, hogy technikai […]

2023. 11. 11.Tajthi Andrea
Mattia BinottoF1

Az Audi még nem tett le Binottóról

Az Audi ismét felerősítette a korábbi Ferrari-csapatfőnök iránti érdeklődésének pletykáit, melyek szerint Mattia Binotto csatlakozhat az Audihoz, mikor az 2026-ban megjelenik a Forma-1-es rajtrácson. A Ferrari korábbi csapatfőnöke állítólag visszautasította az Audi ajánlatát, hogy 2026-ban ő is a csapatukat erősítse, de most lehet, hogy újra átgondolja a dolgot. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a […]

2023. 11. 11.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Esteban OconF1

Verstappen ingerülten meglökdöste Ocont, majd „közmunkára” ítélték

5 éve ilyenkor, az azóta már háromszoros világbajnok Max Verstappen még forrófejűbb volt, mint manapság. A 2018-as Brazil Nagydíjon, november 11-én, dühödten lökdöste versenytársát, Esteban Ocont a mérlegelő helyiségben. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás után 2026.07.24. 19:30 Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a […]

2023. 11. 11.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lewis Hamilton, F1F1

Újabb Hamilton rekordot dönthet meg Verstappen

Max Verstappen idei domináns Forma-1-es idénye elhozta a harmadik világbajnoki címét, hiszen rekordot jelentő 17 győzelmet aratott, és folyamatosan nyer. A Red Bull erős versenytempója a futamok során segítette Verstappent a győzelmi sorozatához vezető úton. Az időmérők azonban nem mindig alakultak az ő és a Red Bull kedve szerint, idén kilenc alkalommal nem Verstappen szerezte […]

2023. 11. 10.Vámosi Péter
Hegedűs AndorAjánló

Világbajnok csapattól igazol át az Aston Martin F1-hez Hegedűs Andor, magyar mérnök

Az Orosházáról származó Hegedűs Andor immáron 17 éve él Angliában, és több Forma-1-es istállónál is megfordult. Még junior mérnökként kezdett a Marussiánál, azonban az a történet igen rövidre sikerült, a kiscsapat csődje miatt. Azonban a magyar srácra hamar rámosolygott a szerencse, és pillanatok alatt a Red Bull Racingnél találta magát. Elsősorban a boxutcai felszerelésért felelős […]

2023. 11. 10.Vámosi Péter
Daniel Ricciardo, Christian HornerF1

Horner elárulta, hogy Ricciardo már bocsánatot kért a Red Bull-elhagyása miatt

Christian Horner elárulta, hogy Daniel Ricciardo két évvel a Red Bull-os távozása után felhívta őt, hogy bocsánatot kérjen, amiért a Renault-hoz igazolt. Ricciardo a 2018-as idény közepén jelentette be sokkoló távozását, és az azt követő két évre a Renault-hoz csatlakozott. Abban az időben a Red Bullnak volt egy olyan pilótapárosa, amelyet széles körben a legerősebbnek […]

2023. 11. 10.Vámosi Péter
Max Verstappen, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Lando Norris, f1F1

Íme a Netflix Kupa F1 versenyzők és PGA Tour profi golfozóinak a hivatalos párosítása

A Netflix első ÉLŐ sporteseménye lesz, amikor a Forma-1 pilótái és hivatásos professzionális golf játékosok összecsapnak majd, de eddig nem volt ismert a párosítás. Ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyet valódi zöld gyepen rendeznek november 14-én, kedden 15 órakor élőben a Wynn Las Vegasból. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es […]

2023. 11. 09.Vámosi Péter