CÍMKE

George Russell

Alexander AlbonF1

Alex Albon abszolút tarolt az F1-es időmérőkön, és van egy páros, akik teljesen egyenlők voltak

Miután túlestünk a 2023-as F1-es szezonon, ezzel pedig az összes kvalifikáción is. Ideje vetni egy pillantást arra, hogy ki hányszor tudta legyőzni csapattársát az időmérőkön. Elvégre a kvalifikációkon a gyengébb csapatoknak is könnyebb villantaniuk, mint a versenyeken. Ezt mutatja az is, hogy többször előfordult, hogy meglepetésre egy-egy kiscsapat versenyzője is Q3-ba, vagyis a top 10-be […]

2023. 11. 27.Tajthi Andrea
Lando Norris, Lewis HamiltonF1

Norris, Russell és Hamilton nem tudták megakadályozni, megtört a britek sorozata

Furcsa sorozat szakadt meg a 2023-as Forma-1-es szezonnal, miután az Abu Dhabiban véget ért. 1952 óta először fordult elő, hogy egy szezon során egyszer sem csendült fel a brit himnusz. (Legalábbis ami a győzteseket illeti, hiszen a Brit Nagydíj kezdete előtt természetesen elhangzott.) Ez is érdekelhet Latifi is visszatért az F1-es paddockba a Brit Nagydíjon, nem […]

2023. 11. 26.Tajthi Andrea
George RussellF1

George Russell: Lehet, hogy gyakrabban kellene betegnek lennem

George Russell azzal viccelődött az Abu Dhabi Nagydíj kvalifikációja után, hogy gyakrabban kellene megbetegednie, tekintve, hogy sorozatban másodszor a negyedik helyre kvalifikálta magát annak ellenére, hogy hetek óta rosszul érzi magát. „Az elmúlt két hétben nagyon beteg voltam, pedig nagyon-nagyon gyors voltam” – mondta a Mercedes versenyzője a Sky Sports televíziónak. Ez is érdekelhet Latifi […]

2023. 11. 26.Tajthi Andrea
Logan SargeantF1

Schumacher szerint veszélyben Sargeant ülése egy újonc miatt

A szezon utolsó futama előtt bizonytalanná vált Logan Sargeant jövője a Forma-1-ben, hiszen a 2024-re nem még igazolták le. Miután az év elején küszködött, és gyakran a huszadik helyre kvalifikálta magát, mint ahogy ez a Yas Marina Circuiton is történt, Sargeant a szezon második felében elkezdett javítani a teljesítményén. Ez is érdekelhet Latifi is visszatért […]

2023. 11. 26.Vámosi Péter
George RussellF1

Russell volt a leggyorsabb az idei utolsó F1-es szabadedzésen

A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj harmadik, s egyben utolsó szabadedzése is véget ért. A leggyorsabbnak George Russell bizonyult, Lando Norris és Oscar Piastri előtt. Ez is érdekelhet Latifi is visszatért az F1-es paddockba a Brit Nagydíjon, nem várt szerepben 2026.07.03. 19:34 Hamilton szerezte meg a sprint pole-t is, a helyi közönség örömére 2026.07.03. 18:20 Végeredmény: # […]

2023. 11. 25.Motorsport Online
George RussellF1

George Russell nyerte az F2-esekkel teli első szabadedzést

A szezonzáró versenyhétvége kezdődött meg az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésével. Több fiatal versenyző is lehetőséget kapott a vezetésre, mivel kötelező, hogy a csapatok a szezon során FP1-es edzéseken lehetőséget adjanak a gyakorlásra az „junioroknak”. Így ma vezethetett Frederik Vesti (Mercedes), Zak O’Sullivan (Williams), Oliver Bearman (Haas), Jake Dennis (Red Bull), Isack Hadjar (Red Bull), […]

2023. 11. 24.Tajthi Andrea
lewis hamilton, george russell, mercedesF1

Hamilton veszélyes dologra venné rá Russellt, aki megdöbbent ezen

A Mercedes csillaga, Lewis Hamilton bejelentette, hogy Forma-1-es csapattársát, George Russellt ejtőernyőzni viszi. A bejelentést maga Hamilton tette, aki egy rajongói rendezvényen pimaszul megosztotta a meglepetését a nyilvánossággal. Lewis vigyorogva közölte: Ez is érdekelhet Latifi is visszatért az F1-es paddockba a Brit Nagydíjon, nem várt szerepben 2026.07.03. 19:34 Hamilton szerezte meg a sprint pole-t is, a […]

2023. 11. 23.Vámosi Péter
Jacques Villeneuve, hamiltonF1

Villeneuve szerint Hamiltonnak évekig könnyű dolga volt, és tudja mi vár rá a jövőben

Lewis Hamilton nincs hozzászokva ahhoz, hogy kihozza az utolsó tizedet is a teljesítményéből, miután évekig frankó autója volt, állítja Jacques Villeneuve. Hamilton utolsó futamgyőzelmét a 2021-es Szaúd-Arábiai Nagydíjon aratta. Ugyanezen a versenyen szerzett pole-hiányának is véget vetett azzal, hogy abban a szezonban, Magyarországon 0,003 másodperccel Max Verstappen előtt megszerezte az első helyet a rajtrácson. Idén […]

2023. 11. 22.Vámosi Péter
Frederik Vesti, hamiltonF1

Eldőlt, hogy ki ülhet Hamilton helyére Abu Dhabiban

A Mercedes bejelentette, hogy Lewis Hamilton helyett Frederik Vesti vesz részt az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén. Erre azt követően került sor, hogy a 21 éves versenyző a Mexikóvárosi Nagydíjon George Russell helyett vett részt az FP1-en, így most a második szabadedzését teljesíti a csapatok által egy szezon során kötelezően teljesítendő két FP1-es lehetőség közül. […]

2023. 11. 21.Vámosi Péter
George RussellF1

Russell volt a leggyorsabb a harmadik edzésen, ami Albon miatt előbb ért véget

A harmadik szabadedzésre kicsit kisimultak a dolgok a Las Vegas-i Nagydíj hétvégéjén. Az első szabadedzés kisebbfajta botrányba fulladt, mert csak 8-9 perces volt, majd látszólag „igazságtalan” rajtbüntetést osztottak ki Carlos Sainznak, mígnem a késve kezdődő második szabadedzés előtt hazazavarták a nézőket. A magyar idő szerint szombat kora reggel kezdődő harmadik szabadedzés simán kezdődött. Ez is […]

2023. 11. 18.Tajthi Andrea
George Russell, Max VerstappenF1

Verstappen és Russell is teljesen egyetértenek a Gömb színeinek bizonyos tiltásával

George Russell és Max Verstappen egyetértett abban, hogy a Las Vegas Sphere zavaró lehet a The Strip Circuit pályán való versenyzés alatt. Megtiltották, hogy három színt megjelenítsenek az óriási LED-gömbön, amíg a Forma-1-es autók a pályán vannak. A Gömb gyorsan Las Vegas ikonjává vált, rengeteg közösségi médiába illő pillanatot jelenített meg. A népszerű U2 együttesnek […]

2023. 11. 16.Vámosi Péter
lewis hamilton, red bullF1

Lebukott! Hamilton a Red Bull után kémkedett az F1-es garázsuk közelében

Lewis Hamiltont rajtakapták, amikor a Brazil Nagydíjon detektívmunkát végzett, miközben igyekezett közelebbről megfigyelni a Red Bull domináns RB19-es autóját. A hétszeres világbajnokot a Max Verstappen által szenzációsan megnyert sprintverseny után a Red Bull garázsa előtt látták, amint a Milton Keynes-i székhelyű csapat két, a napsütésben csillogó autóját vizsgálta Interlagosban. Miután Verstappen újabb világbajnoki címet szerzett, […]

2023. 11. 07.Vámosi Péter