CÍMKE

Lewis Hamilton

Lewis HamiltonF1

Hamilton nyerte az eseménytelen harmadik szabadedzést

Az Olasz Nagydíj harmadik szabadezdésére már az is kiderült, hogy a Mercedes a következő szezonra leigazolta Andrea Kimi Antonellit. Ezen a szabadedzésen azonban most nem vett még, vagy már részt. A gyakorláson a két Red Bull hamar pályára hajtott, így nyilvánvalóan először ők kerültek az eredményjelző tetejére, de később George Russell vette át a vezetést. […]

2024. 08. 31.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, Lewis Hamilton, F1F1

Hamilton elárulta, hogy szerinte mi lesz a vége az idei Norris-Verstappen bajnoki harcnak

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton úgy véli, Lando Norrisnak „némi szerencsére” is szüksége lesz, ha meg akarja előzni Max Verstappent az idei F1-es világbajnoki címért. A legutóbbi, Holland Nagydíjon aratott győzelme után Norris 70 ponttal van lemaradva Verstappen mögött, kilenc versenyhétvégével a vége előtt. Hamilton az utolsó pilóta, aki 2008-ban a McLarennel nyerte meg a […]

2024. 08. 31.Vámosi Péter
Lewis HamiltonF1

Hamilton nyerte a piros zászlóval megszakított szabadedzést

A monzai szabadedzések nagy vesztese egyértelműen Andrea Kimi Antonelli. Az F2-es versenyző, akit leigazolni készül a Mercedes 2025-re, lehetőséget kapott a bemutatkozásra az első szabadedzésen a csapattal. A lehetőség azonban hamar véget is ért, miután a 18 éves versenyző elvesztette az uralmat az autó fölött és a tecpro falba csapódott. A második szabadedzésen pedig már […]

2024. 08. 30.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Marko megnevezte azt a 2 pilótát, akik közel kerülhetnének Verstappenhez ugyanolyan autóban

Max Verstappen az idei szezonban minden egyes érdemi edzésen legyőzte eddig Sergio Perezt. Az időmérőkön 15-0-ra vezet ellene, és 14-0-ra áll a futamokon, amelyeket mindketten befejeztek. Alex Albon az egyetlen másik pilóta a Forma-1-es mezőnyben, aki ilyen módon uralta le a csapattársát. Logan Sargeant mostanra elvesztette Williams-ülését, helyére Franco Colapinto érkezett az idény hátralévő részére. […]

2024. 08. 29.Vámosi Péter
Lewis Hamilton, George RussellF1

Russell kénytelen Hamilton zenéjét hallgatni, de lehetne sokkal rosszabb is!

A Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és George Russell a zene kapcsán ugratták egymást, még a Holland Nagydíj előtt. A versenyhétvégét megelőzően Amszterdamban részt vettek egy a Tommy Hilfiger által szervezett szponzoreseményen. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. […]

2024. 08. 27.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton közölte, hogy az F1-es film néhány jelenete baromság

Lewis Hamilton elmondta, hogy a Brad Pitt-féle F1-es film kapcsán mivel kapcsolatban mondta azt, hogy „ez baromság”. Hamilton is producere a készülő filmnek, amelyben Pitt egy veterán autóversenyzőt alakít, aki megpróbál visszatérni a sportba. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi […]

2024. 08. 26.Tajthi Andrea
Mercedes-Benz W 196 R, F1F1

Megdőlhet a valaha legdrágábban elárverezett F1-es autó rekordja

Egy olyan Mercedes kerül idén kalapács alá, amely megdöntheti a valaha volt legdrágább Forma-1-es autó rekordját. Az 1955-ös W196R-t ritka „Streamliner” kialakítású modellt idén ősszel árverezik el. Az autó egyike azon autóknak, amelyet az RM Sotheby’s az Indianapolis Motor Speedway számára értékesít, „a múzeum hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát támogató folyamatos stratégia részeként”. A Mercedes a […]

2024. 08. 25.Vámosi Péter
Lewis HamiltonF1

Hivatalos: Hamilton büntetést kapott, Albon még rosszabbul járt

Lewis Hamilton büntetést kapott a Holland Nagydíj időmérője után, míg Alex Albon pozícióját elvették. A brit versenyző még a kvalifikáció első szakaszában tartotta fel Sergio Pérezt. A 39 éves pilóta levezető körön volt mikor ellenfel mögé érkezett. A mexikói épp a leggyorsabb volt a pályán, ám a 9-es kanyarba menet a Mercedes pilótája feltartotta és […]

2024. 08. 24.Csonka Nikolett
Max VerstappenF1

Wolff gyakorlatilag megerősítette Antonellit, de nyitva hagyja az ajtót 2026-ra Verstappen előtt

Toto Wolff továbbra is reménykedik Max Verstappen leigazolásában, de elvileg nem jövőre, hiszen már bebiztosította, hogy hamarosan leigazolják George Russell csapattársát. Méghozzá Andrea Kimi Antonellit, akivel annyi a kívánsága, hogy „minden jól menjen jövőre”. Figyelmeztetett is, hogy ez „nem jelenti automatikusan azt, hogy 2026-ban bezárul az ajtó Max előtt”. Az átigazolási piac folyamatosan alakul. Ami […]

2024. 08. 24.Vámosi Péter
Lewis HamiltonF1

Hamilton pártolja az új F1-es helyszínt Afrikában, szerinte ne keressenek kifogásokat

Lewis Hamilton támogatásáról biztosította az afrikai Ruandában megrendezésre kerülő Forma-1-es nagydíjat. A hétvégi Holland Nagydíj előtt a Mercedes versenyzőjének a véleményét kérdezték arról, hogy az F1 főnökei tárgyalásokat terveznek Ruanda képviselőivel egy verseny megrendezéséről. Afrika 1993 óta nem adott otthont nagydíjnak, Hamilton pedig rendszeresen felszólal azért, hogy a kontinens visszatérjen az F1-es versenynaptárba. Zandvoortban, a Crash.netnek […]

2024. 08. 23.Vámosi Péter
Lewis Hamilton, Max VerstappenF1

Ha Verstappen nyer a hétvégén, ezen a téren is utoléri Hamiltont, Clarkot és Fangiót

Amennyiben Max Verstappen folytatja a menetelését az F1-es rekordok könyvében, van egy rekord, amit a hétvégi Holland Nagydíjon beállíthat, és ha ez sikerül, akkor három F1-es nagyság rekordjához is felér. Amióta a Holland Nagydíj 2021-ben visszatért Zandvoortba, Verstappen mindhárom hazai futamát megnyerte, és a nyári szünet után folytatódó idényben zsinórban a negyedik győzelemre hajt. Jelenleg […]

2024. 08. 22.Vámosi Péter
Oliver BearmanF1

Bearman felidézte, hogy Hamilton már évekkel ezelőtt üzent neki!

A Ferrari juniorja, Oliver Bearman nemrég arról mesélt, hogy jóval azelőtt, hogy ő az F1 közelébe jutott volna, 2016-ban Lewis Hamilton üzenetet küldött neki. Bearman 2025-től már a Forma-1-es mezőny tagja lesz, a Haas színeiben versenyez majd. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston […]

2024. 08. 21.Tajthi Andrea