CÍMKE

Olasz Nagydíj

Heikki Kovalainen, Sebastian Vettel, Robert Kubica, F1F1

16 éve, hogy a későbbi négyszeres bajnok megszerezte első F1-es győzelmét

2008-ban szeptember 14-én került sor az Olasz Nagydíjra, melyen olyan végeredmény született, amelyre előzetesen talán senki nem számított. Az ifjú Sebastian Vettel nyert, megszerezve ezzel saját és a Toro Rosso első győzelmét. A csapat számára ez volt az utolsó diadal is. A második helyen Heikki Kovalainen végzett a McLarennel, a harmadik pedig Robert Kubica a […]

2024. 09. 14.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Norris a pályán győzné le Verstappent, és nem csapatutasításokkal

Hirtelen újra téma lett a csapatutasítás, amikor a pilóták megérkeztek Bakuba, Norris és Verstappen ráadásul együtt, magángéppel. Míg korábban a csapatok a bajnoki címre nagyobb eséllyel pályázó versenyzőjüket részesíthették előnyben, addig a McLaren csak most volt hajlandó bejelenteni, hogy Lando Norrisnak bizonyos prioritásai vannak. A brit azonban hangsúlyozta, hogy nem így szeretné megszerezni első világbajnoki […]

2024. 09. 14.Vámosi Péter
George Russell, verstappenF1

Russell kiröhögi azokat, akik szerint Verstappen a Mercedesbe tart

George Russell reagált azokra a szerinte mulatságos pletykákra, amelyek Max Verstappent egy jövőbeli üléssel hozzák összefüggésbe a Mercedesnél, és potenciálisan elfoglalhatja a helyét. A britnek a következő idény végéig van szerződése, ezért új kontraktusra van szüksége ahhoz, hogy az új motor-érában is majd az Ezüstnyilaknál maradhasson. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem titkolta, hogy szeretné […]

2024. 09. 13.Vámosi Péter
Gabriel Bortoleto, mclarenF1

A McLaren kölcsönadja a versenyzőjét, és ez tudjuk, hogy mit jelenthet

A jelenlegi versenyzői piac legváratlanabb neve a 2025-ös F1-es szezonra, Gabriel Bortoleto megkapta a zöld utat a McLarentől, hogy tárgyaljon a Sauber/Audival tudta meg a Grande Prémio. A megállapodás azonban legalább két évre szóló kölcsönadásról rendelkezik. A fő terv az, hogy felkészítse őt egy esetleges visszatérésre a papaya csapat versenyülésébe valamelyik jelenlegi pilóta, Lando Norris […]

2024. 09. 11.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Alonso komoly életmódváltáson van túl, egészségügyi problémák gyötörték

Fernando Alonso felfedte, hogy tartós életmódváltást hajtott végre, részben azért, hogy növelje teljesítményét az Aston Martinnál, de leginkább azért, hogy javítsa az életminőségét. A több mint két évtizedes karrierrel és két világbajnoki címmel büszkélkedő, illusztris spanyol pilóta a fizikai állapota javítása érdekében teljes átalakítást hajtott végre az étrendjében. Alonso, aki 2001-ben tört be először a […]

2024. 09. 09.Vámosi Péter
Juan Pablo Montoya, f1F1

Montoya elárulta, min kell változtatnia Norrisnak és a McLarennek, ha bajnokok akarnak lenni

A McLaren hihetetlenül gyors autóval vágott neki a 2024-es Forma-1-es szezonnak, és ma már a konstruktőri bajnokság favoritjának tekinthető. A brit csapat nyolc ponttal van lemaradva a Red Bull mögött, sok futammal még a vége előtt. Az elmúlt pár versenyen viszont folyamatosan zárkóztak fel. Pilótáik képesek a győzelemre Lando Norris és Oscar Piastri személyében, hiszen […]

2024. 09. 07.Vámosi Péter
Kimi RäikkönenF1

Kimi Räikkönen szerepe manapság: Apa, férj, szerelő

Kimi Räikkönen két évtizeden át versenyzett a Forma-1-ben és megannyi rajongót gyűjtött ezidő alatt. Annak ellenére, hogy ha valakit, akkor őt tényleg nem igazán érdekelte, hogy hány ember kedveli őt, és hány nem. Mégis az egyik legnagyobb szurkolói bázissal rendelkező versenyző lett. A finn versenyző a 2021-es szezon végeztével akasztotta szögre F1-es sisakját, azóta a […]

2024. 09. 07.Tajthi Andrea
Max Verstappen, red bullF1

Russell gyorsabb volt a Pirelli-teszten Monzában, mint a Red Bull

Az Olasz Nagydíj után teljes gőzzel zajlik a tesztelés a monzai pályán, a gumigyártó Pirelli számára a Red Bull és a Mercedes végzett ezúttal munkát. A GPblog a „Sebesség Templomában” zajló tesztek végeredményét közölte, és George Russell gyorsabb tudott lenni Liam Lawsonnál. Miután a Ferrari pilótája, Charles Leclerc látványos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon, Monzában […]

2024. 09. 04.Vámosi Péter
Kevin MagnussenF1

Magnussen dühös az FIA stewardjaira az F1-es eltiltása miatt

Kevin Magnussen a Forma-1-es Olasz Nagydíjon az FIA versenyfelügyelőit ekézte, miután egy 10 másodperces időbüntetés és két büntetőpont a szuperlicenszében az egy futamról való eltiltásig sodorta. A dán pilóta a vasárnapi versenyen Monzában a 4-es kanyarban kerék-közelbe keveredett Pierre Gaslyval. Összeértek, és kénytelen volt levágni a Variante Della Roggia sikánt. Egyik versenyautó sem szerzett vagy […]

2024. 09. 04.Vámosi Péter
Valtteri Bottas, Guanyu Zhou, binotto, SauberF1

Látták, ahogy Binotto egy új versenyzővel tárgyal, Bottas és Zhou F1-es álmai véget értek?

Az Audi új főnökét, Mattia Binottót Monzában látták beszélgetni egy F1-es reménységgel, és arról szólnak a hírek, hogy ő foglalhatja el az Audi második F1-es ülését Nico Hülkenberg mellett. Ő pedig Gabriel Bortoleto. Az Audi, amely idén még a Sauber/Stake márkanév alatt fut, siralmasan teljesítette eddig a 2024-es bajnokságot. Sem Valtteri Bottas, sem Guanyu Zhou […]

2024. 09. 03.Vámosi Péter
Lando Norris, McLarenF1

Mégis mit művel a McLaren? – Kiáltott fel a Forma-1 egyik legismertebb tudósítója

Will Buxton nem tudta elrejteni a dühét a McLaren döntéseivel kapcsolatban az F1TV levezető műsorában. Ugyan szombaton az első két helyet megszerezte a papaya színű csapat, ám vasárnap lemaradtak a dobogó legfelső fokáról. A rajt után Oscar Piastri rögtön támadni kezdte Lando Norrist, aki meglepődve konstatálta ausztrál csapattársa manőverét. A 23 éves pilóta sokáig vezette […]

2024. 09. 03.Csonka Nikolett
Lando Norris, Oscar Piastri, McLarenF1

Nemzetközi sajtó: Rekordokat döntő önpusztítást produkál a McLaren

A nemzetközi sajtóorgánumok Charles Leclerc meglepetés győzelmét sem hagyták szó nélkül, de leginkább a McLaren döntéseit vették górcső alá. Lando Norris újfent az első helyről indult vasárnap Monzában, ám a rajt után ismét elveszítette a pozíciót. Ezúttal nem az indulásnál hibázott a brit pilóta, hanem ,,kinyitotta az ajtót” csapattársának, aki a szélárnyékot kihasználva, egy merész […]

2024. 09. 03.Csonka Nikolett