CÍMKE

Oscar Piastri

A McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri kettős győzelmet ünnepelnek a HungaroringenF1

F1 pontverseny: Piastri veszélyben, nyomában a lendületbe jött csapattárs!

A Magyar Nagydíjat követően az élmezőnyben a McLaren dominanciája tovább erősödött, köszönhetően Lando Norris győzelmének és Oscar Piastri második helyének. Norris egykiállásos stratégiája lehetővé tette, hogy csapattársa, Piastri elé kerüljön a versenyen, ezzel Norris 25 pontot szerzett és 9 pontra csökkentette hátrányát csapattársával szemben. Max Verstappen továbbra is harmadik helyen áll, ám mindössze két ponttal […]

2025. 08. 04.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando NorrisF1

Schumacher elárulta Norrisnak, hogy kit másoljon, ha bajnok akar lenni

Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga Nagydíjon, míg Oscar Piastri nyerte a versenyt. A futam után Ralf Schumacher tanácsot adott Norrisnak, és Verstappenről is véleményt nyilvánított. Szombaton a holland pilóta hamar utolérte Piastrit a verseny rajtja után. Vasárnap azonban a gördülő rajtnál Piastri egyből megelőzte Norrist. […]

2025. 08. 01.Vámosi Péter
Oscar PIastriF1

Nagyapjának ajánlotta belgiumi győzelmét Piastri

A McLaren világbajnoki éllovasa Oscar Piastri remek versenyzéssel nyerte Belgiumban, amivel megszilárdította vezető helyét a pontversenyben. Ausztrálként azonban neki nem nagyon adatik meg az a lehetőség, hogy a családtagjai minden egyes versenyre elkísérjék őt a nagy távolságok miatt, így kimondottan örömteli volt az elmúlt hétvége, ahol a nagyapja szorított neki a helyszínen. Ez is érdekelhet […]

2025. 08. 01.Hegedűs Dávid
McLarenF1

Már nem tarthat sokáig a McLaren pilóták egyenlősége

Az idei évben az a legfőbb kérdés, hogy melyik McLaren pilóta lesz a világbajnok. A brit gárda ugyanis kiemelkedik a mezőnyből, miközben Piastri és Norris fej-fej mellett halad a pontversenyben. Látva a dominanciát és a rivális hiányát (Verstappen is egyre jobban szakad le) a McLaren igyekszik korrekt küzdelmet elvárni és megadni is a versenyzőinek, így […]

2025. 07. 28.Hegedűs Dávid
Lando Norris, Oscar Piastri, egy McLaren delegált és Charles Leclerc a dobogón, a 2025-ös Belga Nagydíj után. Piastri továbbra is vezeti az F1-es pontversenytF1

F1 pontverseny: Így állunk a Magyar Nagydíj előtt!

Az F1-es Belga Nagydíj hétvégéjén a sprintversenyt Max Verstappen, a nagydíjat pedig Oscar Piastri nyerte. Ezzel Piastri ismét növelte előnyét csapattársa, Lando Norris előtt: jelenleg 16 egységgel vezet a pontversenyben. Max Verstappen lemaradása Norrishoz képest ugyan csökkent egy kicsit, de ott már akkora a szakadék, hogy nagy előrelépésben már aligha reménykedhet a holland. Ellenben mögötte […]

2025. 07. 28.Motorsport Online
Yuki Tsunoda, a Red Bull Racing versenyzője, mosolyogva sétál a paddockbanF1

Piastri anyukája a Red Bullnál járt rajongani!

Oscar Piastri idén a világbajnoki címért harcol, ezzel sok izgalmat okozva édesanyjának, Nicole-nak. Nicole Piastri aktívan használja az X nevű közösségi média platformon, amin rendre megnevetteti az F1-rajongókat mókás posztjaival, reakcióival. A Belga Nagydíj hétvégén a helyszínen szurkolt fiának – és nem csak a fiának! Ez is érdekelhet A W Budapest teljes sebességre kapcsol ezen […]

2025. 07. 27.Tajthi Andrea
Oscar Piastri a pályán, SpábanF1

Piastri nyerte a 1,5 óra csúszással kezdődött Belga Nagydíjat

Az eső miatt 1,5 óra csúszással rajtolt csak el a Forma-1-es Belga Nagydíj, amit végül Oscar Piastri nyert, miután az indítást követően magához ragadta a vezetést. Bár a Belga Nagydíj versenyzői parádéjának idején még száraz volt az idő Spában, félórával a rajt előtt már esett az eső. Ez a helyzet fogadta a Forma-1-es mezőny tagjait. […]

2025. 07. 27.Tajthi Andrea
Max Verstappen és Oscar Piasrti versenyben a spái sprintfutamonF1

Nem gond nélkül, de Verstappen nyerte a belga sprintet

A Belga Nagydíj sprintkvalifikációját Oscar Piastri nyerte pénteken, így ő foglalhatta el az első rajthelyet a 15 körös sprinten. A McLaren ausztrál versenyzője azonban előzetesen arra panaszkodott, hogy nem az ideális oldalon található az első rajtkocka a spái pályán. Mindenesetre mellette Max Verstappen sorakozott fel a masodij rajthelyen, mögöttük pedig Lando Norris és Charles Leclerc […]

2025. 07. 26.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Piastri nyitott az élen – A két McLarent Verstappen „szakította szét”

A Belga Nagydíj helyszínére érkezett a Forma-1-es mezőny. Spában a tegnapi eső után a mai nap ködös és felhős idővel kezdődött. Ez némileg megzavarta az F3 edzését, de a Forma-1-es szabadedzés időben, napsütésben kezdődött. Még épp csak, hogy zöldre váltott a boxutca lámpája, Carlos Sainz azonnal problémával szembesült. Ez is érdekelhet A W Budapest teljes […]

2025. 07. 25.Motorsport Online
Lily Zneimer, Oscar PiastriF1

Barátnője a stabil pont Piastri életében

Oscar Piastri és barátnője, Lily Zneimer gyakran láthatóak együtt az F1-es paddockban. A McLaren ausztrál versenyzője a barátnőjével való kapcsolatáról beszélve elárulta, hogy Zneimer már junior versenyzői korszakában is támogatta őt. „Lily ott volt az elejétől fogva, az együléses autóktól a Forma-1-ig” – mondta Piastri a The Telegraphnak adott interjúban. Ez is érdekelhet A W […]

2025. 07. 21.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Több statisztikai mutató alapján Oscar Piastri lesz 2025 világbajnoka

Idén hengerel a McLaren, és két pilótája Oscar Piastri és Lando Norris. Sokan a britet várták a bajnokság abszolút esélyesének, ám az ausztrál fiatal vezeti jelenleg a tabellát. A Brit Nagydíjon ért el a mezőny a rekordhosszúságú, 24 futamos szezon feléhez, amikoris Piastri nyolc ponttal vezet csapattára Norris előtt. Ez is érdekelhet A W Budapest […]

2025. 07. 18.Hegedűs Dávid
Oscar Piastri, Brit Nagydíj, 2025F1

Nem volt jogos Piasti silverstone-i büntetése?

Bár a Brit Nagydíjat követően mindenki Nico Hülkenberg dobogójáról és Lando Norris hazai győzelméről beszélt, volt a versenyen egy másik jelentős történés is. Oscar Piastri esete, aki az élen állt, mikor egy safety car utáni újraindításkor veszélyesnek minősített fékezés miatt később büntetést kapott és ezzel elbukta a győzelmet. Günther Steiner, a Haas egykori csapatfőnöke úgy […]

2025. 07. 18.Tajthi Andrea