Elképesztően bizarr ok miatt zártak ki egy F2-es versenyzőt

Kizárták a Formula 2-es belga főfutam helyen záró mexikói Noel Leónt, ám ennek a miértje egy olyan bizarr eset, ami nem igazán fordult még elő.
A Campos Racing mexikóiját nem sokkal a futam leintése után invitálták a versenyirányításhoz, ahol szembesült azzal, hogy kizárták a versenyről. Ő maga azonban az ég világon semmit sem követett el, a kizárás indoka sem a versenypályán történtekhez vagy az autójához volt köze.
Az indok annyi volt, hogy a csapat garázsában tartózkodó egyik vendég a nem megfelelő fejhallgatót viselte.
Az FIA előírásai alapján ugyanis a csapatok vendégei olyan füleseket viselhetnek, amivel csak hallgathatják a rádióforgalmat, mikrofonnal nem rendelkeznek, így ők nem tudnak közbeszólni.
Csakhogy az ominózus vendég egy mikrofonnal is ellátott fülest kapott, erre az FIA illetékesei felhívták a vendég figyelmét, akik azonban figyelmen kívül hagyta ezt a figyelmzetetést és tovább használta a nem megengedett eszközt.
Emiatt pedig León és a csapat is rendkívül szigorú büntetést kapott, a kizárás mellett 20 ezer eurós pénzbüntetést és 25 pont levonást a csapatok versenyében, igaz utóbbit csak felfüggesztve
Az F2-es sportszabályzat 5.függeléken a 21.5-ös cikkelye tartalmazza ezt a szabályt. A meghallgatás során a csapatmenedzser elmondta, hogy véletlenül került a vendég kezébe a mikrofonos füles, majd az FIA elmondása szerint ezt az egyik ellenőrük kiszúrta, erről tájékoztatta a vendéget, aki azzal hárított, hogy a mikrofon felfelé van hajtva és ignorálta az eszköz cseréjét.
A szabályok értelmében pedig minden ilyen esetben a csapatnak kell vállalnia a felelősséget, az ő érdekük, hogy alapos gondossággal osszák ki és ellenőrizzék a fejhallgatókat.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy ez a vendég csak az 5-ös számú autóval állt kapcsolatban, így a büntetés nem érinti a boksz másik oldalán lévő versenyzőt, aki így megúszta a szankcionálást. A másik versenyző pedig pont a bajnoki éllovas bolgár, Nikola Tsolov.
Az Invicta kisajátította magának Belgiumot, Tsolov pedig elhúzott riválisaitól
Kimi Antonelli fizetésétől neked is elkerekedik a szemed!





