CÍMKE

Pierre Gasly

Max VerstappenF1

Wolff gyakorlatilag megerősítette Antonellit, de nyitva hagyja az ajtót 2026-ra Verstappen előtt

Toto Wolff továbbra is reménykedik Max Verstappen leigazolásában, de elvileg nem jövőre, hiszen már bebiztosította, hogy hamarosan leigazolják George Russell csapattársát. Méghozzá Andrea Kimi Antonellit, akivel annyi a kívánsága, hogy „minden jól menjen jövőre”. Figyelmeztetett is, hogy ez „nem jelenti automatikusan azt, hogy 2026-ban bezárul az ajtó Max előtt”. Az átigazolási piac folyamatosan alakul. Ami […]

2024. 08. 24.Vámosi Péter
Fernando Alonso, Sergio Perez, red bullF1

Alonso tényleg majdnem a Red Bull pilótája lett, árulta el Marko

Augusztus elején a Red Bull Racing versenyzők „szétlövését” szervezte meg, ahol a fiatal tehetségek bizonyíthatták, hogy megérdemlik az akadémiájukon a helyüket. Helmut Marko, a Red Bull juniorprogramjának irányítója természetesen nem maradhatott ki ebből. A tanácsadó elmagyarázta, hogyan választják ki az új tehetségeket, és összehasonlította azzal, ahogy anno kerültek a Forma-1-es csapathoz olyan világbajnokok, mint Max […]

2024. 08. 16.Vámosi Péter
Pierre GaslyF1

Pierre Gasly és dögös barátnője együtt pózolnak egy reklámhoz

Pierre Gasly és kedvese, Francisca (Kika) Cerqueira Gomes együtt szerepelnek egy reklámban. A páros a Hawkers napszemüvegmárkának állt modellt. Kika otthonosan mozog a szerepben, hiszen eleve modell, ráadásul a fotózáson nem csupán Pierre partnereként vett részt, hanem ő maga is a márka nagykövete lett. Ez is érdekelhet Andrea Stella kiakadt Leclerc mozdulatára 2026.07.22. 11:07 F1 […]

2024. 08. 08.Motorsport Online
Mick SchumacherF1

Villeneuve elárulta, miért nem akarja egyetlen F1-es csapat sem szerződtetni Schumachert

Jacques Villeneuve úgy véli, hogy Mick Schumacher szerződtetése kockázatot jelentene az istállóknak, mivel csak reménykednének abban, hogy a Haasnál eltöltött időszaka óta javult. A kanadai kiemelte, hogy Schumacher és menedzsmentje minden igyekezete ellenére is úgy tűnik, senki sem pattan, hogy megszerezze őt a csapatának. Miután a Haas 2022 végén elengedte, a német pilóta a Mercedesnél […]

2024. 08. 07.Vámosi Péter
F1, Valtteri Bottas, kerékpárF1

Olimpiai sportot választottak az F1-esek, van aki 12-t! Piastri pedig bejelentést tett!

A Forma-1-es versenyzők valójában más sportokban is jártasak, ezeket űzik edzésként. Van, aki muszájból, mert edzeni kell, és van aki azért, mert valóban szereti. De vajon milyen sportágakat választanának a versenyzők, ha az olimpián akarnának indulni? Hiszen a motorsport nem olimpiai sportág, noha volt egy év mikor az volt. Nagyjából. Ez is érdekelhet Andrea Stella […]

2024. 08. 02.Tajthi Andrea
Jack Doohan, Mick Doohan, alpineF1

Az Alpine F1 másik pilótája 2025-re egy világbajnok fia lehet!

Az Alpine hamarosan teljessé teheti a 2025-ös Forma-1-es szezonra szánt F1-es pilótafelállását. A Motorsport.com beszámolója szerint Pierre Gasly mellett Jack Doohan is csatlakozik az istállóhoz. Doohan jelenleg az Alpine hivatalos tartalékos versenyzője és az ötszörös 500 köbcentis motoros világbajnok Mick fia, Esteban Ocon helyére érkezne a francia gyártóhoz, miután a 27 éves versenyző a Haashoz […]

2024. 08. 01.Vámosi Péter
Esteban Ocon, Alpine, Deadpool, WolverineF1

Az Alpine brutál jól fog kinézni a Belga Nagydíjon az új Deadpool és Wolverine film kampánya miatt!

Az Alpine egy szuperhős tematikájú különleges festéssel fog versenyezni a hétvégi Belga Nagydíjon Spa-Francorchamps-ban. Az enstone-i bázisú csapat már két általános festést is használt a 2024-es szezonban. A fő változatot, túlnyomórészt kék alapú külsőt a 24 fordulóból 16-on indítják. Eközben van egy rózsaszín alternatívája is, amely a maradék nyolc alkalommal lesz látható. Azt azonban jelenleg […]

2024. 07. 24.Vámosi Péter
Mick SchumacherF1

Wolff elárulta, hogy mit tudott meg Schumacher Alpine F1 tesztjéről

Mick Schumacher reméli, hogy 2025-ben bebiztosíthatja Forma-1-es visszatérését. Az elmúlt két évet partvonalon kívül töltötte, miután elvesztette a helyét a Haasnál. Schumacher eredetileg az F2-es bajnoki cím elnyerésével szerzett helyet a rajtrácson, de csak két évig bírta, majd a Haas lecserélte a sokkal tapasztaltabb Nico Hülkenbergre. Hogy tovább fokozzák a baját, a Ferrari ezután bejelentette, […]

2024. 07. 13.Vámosi Péter
Esteban OconF1

Vad pletyka: Ocon már idén átülhet egy másik csapat autójába?

Esteban Ocon válthatja Logan Sargeant a Williamsnél 2024 második felében, ha az Alpine úgy döntene, hogy idő előtt felmenti a franciát a szerződéséből – derült ki egy vad de valószínűtlen paddock-pletykából a Brit Nagydíjon. A PlanetF1.com által is ismertetett szombati hírek szerint Ocon aláírta a Haashoz való szerződést az F1 2025-ös idényére. A bejelentés még […]

2024. 07. 09.Vámosi Péter
Esteban Ocon, Pierre GaslyF1

Személyes háborúvá válik Ocon és Gasly házon belüli csatája?

Aggodalmak merültek fel amiatt, hogy Esteban Ocon és csapattársa, Pierre Gasly kapcsolata kezd személyes belharccá válni. Az Alpine megerősítette, hogy Ocon az idei szerződésének lejártával távozik az istállótól, miután az F1-es Monacói Nagydíjon feldühítette munkaadóit, mivel ütközött Gaslyval. Az elmúlt hétvégén Ausztriában azonban a két Alpine pilóta olykor heves harcot vívott egymással, mégis Gasly a […]

2024. 07. 04.Vámosi Péter
Esteban Ocon, Pierre Gasly, alpineF1

Briatore elárulta, hogy szerinte mikor nyer futamokat újra az Alpine

Flavio Briatore, az Alpine ügyvezető tanácsadója azt állítja, hogy a csapata futamokat fog nyerni a Forma-1 szabályainak 2026-os változásakor, miközben több rivális versenytársától is szipkázza el az embereit. Az enstone-i bázisú istálló a múlt hónapban jelentette be, hogy Briatore, aki 2000 és 2009 között állt a csapat élén, visszatért Luca De Meo vezérigazgató tanácsadójaként. Briatore […]

2024. 07. 03.Vámosi Péter
Carlos SainzF1

Ez az egy dolog, amiért Sainz inkább az Alpine-t választhatja a Williams helyett

Az Alpine egy ponton keresztülhúzhatja a Williams ajánlatát Carlos Sainznak egy vonzó dologgal, amely a szerződésben egy elengedési záradék. Sainz továbbra is versenyülés nélkül marad a 2025-ös F1-es idényre, miután értesült arról, hogy az év végén a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton veszi át a Ferrarinál a helyét. Miután a Mercedesnél és a Red Bullnál elszálltak […]

2024. 06. 27.Vámosi Péter