CÍMKE

Red Bull Racing

Mika Häkkinen, David Coulthard, f1, mclarenF1

Häkkinen megdöbbent, hogy a Red Bull 2025-ig újra leszerződtette Perezt

Két korábbi F1-es győztes, így Mika Häkkinen is nekiment a Red Bullnak, amiért 2025-re és talán még azon túlra is leszerződtették Sergio Perezt. A csapat bejelentette, hogy a mexikói új szerződése két évre szól, de Dr. Helmut Marko tanácsadó már elismerte, hogy a megállapodás tartalmaz bizonyos záradékokat. Pereznek a következő két évben teljesítenie kell, árulta […]

2024. 06. 13.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lando Norris, Oscar Piastri, Kanadai NagydíjF1

Verstappen kijelentése miatt aggódhatnak a riválisok?

Max Verstappen úgy véli, ha sikerül megoldást találni az autó egyik gyenge pontjára, Red Bulljának teljesítménye jelentősen javulni fog, még idén. Verstappen a Kanadai Nagydíjat megnyerte ugyan, de a verseny előtt ez közel sem volt egyértelmű. Talán még a Red Bullt is meglepte, mivel az RB20-asnak nem fekszik a rázóköveken való „átugratás”. Ez is érdekelhet […]

2024. 06. 12.Tajthi Andrea
Helmut MarkoF1

Interjúban árulta el Marko, hogy nemrég súlyos COVID-fertőzésen esett át

Kisebbfajta csodának számít, hogy Helmut Marko a Red Bull boxában segíthette Max Verstappent a 60. nagydíjgyőzelméhez Montrealban. Mint a 81 éves grazi az oe24 interjújában elárulta, pár nappal előtte még súlyos beteg volt. Miután visszatért Stájerországba, Marko beszélt a Max Verstappen jelenségről, egy esetleges Mercedeshez való igazolásról és a saját helyzetéről. Ez is érdekelhet Newey […]

2024. 06. 12.Vámosi Péter
Max VerstappenF1

Verstappen a rajongói előtt tiszteleg a Spanyol, Osztrák, Belga, Holland és Olasz Nagydíjon ezzel a sisakkal

Max Verstappen leleplezte különleges „Orange Tribute” sisakját, amelyet a Spanyol Nagydíjtól kezdve fog használni, bizonyos versenyhelyszíneken. A holland Oracle Red Bull Racing versenyző az élénk narancssárga fejvédőt bemutató videóban így fogalmaz, amellyel a szurkolói előtt tiszteleg: Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. 07:55 Leclerc kutyája a Red […]

2024. 06. 11.Vámosi Péter
Frédéric Vasseur, FerrariF1

Vasseur reméli, hogy letudták a sz*rt Kanadában a teljes szezonra

Fred Vasseur bízik benne, hogy a Ferrari a múlt hétvégén átélte a szezon összes nehezebb részét, miután a Kanadai Nagydíjon katasztrofálisan szerepeltek: versenyzőik nem jutottak be a Q3-ba a szombati kvalifikáción, majd a vasárnapi futamon is kettős kiesést könyvelhettek el. Charles Leclerc számára a problémák szinte azonnal elkezdődtek a 70 körös futamon, miután az SF-24-es […]

2024. 06. 11.Vámosi Péter
Sergio PérezF1

Pérez büntetést kapott a Spanyol Nagydíjra

Sergio Pérez három rajthelyes büntetést kapott a soron következő, Spanyol Nagydíjra. A Red Bull mexikói versenyzője a múlt héten hosszabbított szerződést a csapattal, ám ezt nem sikerült jó eredménnyel ünnepelni Kanadában. Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. 07:55 Antonelli is büntetést kapott, de 5 helyett megúszta három […]

2024. 06. 10.Tajthi Andrea
Toto Wolff, MercedesF1

Wolff komoly célzást tett Hamilton Mercedes-utódjának kilétét illetően

Toto Wolff konkrét célzást tett arra, hogy Andrea Kimi Antonelli lesz Lewis Hamilton Mercedes-utódja a Forma-1-ben. Mivel a hétszeres bajnok a Ferrarihoz távozik, Wolff már vadászik az utódjára, és nagyon szeretné megszerezni Max Verstappent a Red Bulltól. Valószínűnek tűnik ugyanakkor, hogy Verstappen marad a Red Bullnál, és Carlos Sainzot is potenciális utódként emlegették. Antonelli a […]

2024. 06. 09.Vámosi Péter
George Russell, MercedesF1

Holtversennyel szerezte meg Russell a pole-t, a Ferrari még a Q3-ba se került be

George Russell volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj időmérőjén, a második rajtkockából Max Verstappen indulhat majd, míg a harmadik Lando Norris lett. Az esőfelhők riogatták a mezőnyt Montréalban, így a legtöbben igyekeztek minél előbb mért kört futni. Lando Norrisnak jelezte is a versenymérnöke, hogy némi szitálást érezhet a 7-es kanyarban, ám a radaron nem látszik […]

2024. 06. 08.Csonka Nikolett
Lewis Hamilton, MercedesF1

Az időmérő előtt Hamilton volt a leggyorsabb, Verstappen már a második

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik George Russell lett. A tegnapi esős nap után a versenyzők igyekeztek minél előbb a pályára gurulni, hogy ideálisabb körülmények mentén is leteszteljék autójukat. Ám a gyakorlás nem tartott sokáig, mivel Guanyu Zhou ismét falnak csapata […]

2024. 06. 08.Csonka Nikolett
Fernando Alonso, Aston Martin F1F1

Verstappen autója többnyire a garázsban vesztegelt, míg Alonso a leggyorsabbnak bizonyult

Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Lance Stroll lett. Az esős idő ott lógott a levegőben Montréalban, ám a versenyzők ezúttal többet tudtak gyakorolni, mint az első szabadedzésen. A legtöbben próbáltak azonnal kimenni a pályára mikor jobbak lettek a körülmények, és […]

2024. 06. 08.Csonka Nikolett
Lando NorrisF1

Kanadában is a víz az úr, de Norrist nem állította meg

Lando Norris volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz autózta, a harmadik Charles Leclerc lett. Felhőszakadás várta a mezőnyt Montréalban, így a gyakorlás ugyan elindult a megfelelő időben, ám a boxutca zárva volt. Így a versenyzők hosszú percekig nézhették az esőcseppeket és a pálya takarítását. Ez is érdekelhet […]

2024. 06. 07.Csonka Nikolett
Helmut MarkoF1

Marko szerint a többi csapat nem innovatív, csak a Red Bullt másolják

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt kifogásolta, hogy az F1-ben nincs helye az „innovációnak”, miközben kiemelte, hogy a riválisok „lemásolták” a csapata által alkalmazott megoldásokat. Ahogy a Forma-1 a Kanadai Nagydíj felé tart, mindenki már az élen zajló csatát figyeli. Az előző három forduló alatt a McLaren és a Ferrari is visszahúzta már […]

2024. 06. 07.Vámosi Péter