CÍMKE

Valtteri Bottas

Valtteri BottasF1

Bottas elmondta, meddig maradna még az F1-ben

Valtteri Bottas a Forma-1 egyik legkarakteresebb versenyzője lett. A Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt tavaly, és bár az eredmények nem túl előkelők ezzel a csapattal, a finn versenyző sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, stabil eleme a csapatnak. Bottas 2013-ban, 23 évesen debütált az F1-ben, így mára az egyik legtapasztaltabb versenyző a mezőnyben. Ráadásul úgy néz ki, […]

2023. 06. 26.Tajthi Andrea
Valtteri BottasF1

Bottas idén is csupasz segget villantott

Többször hangoztattuk már, hogy Valtteri Bottas teljesen felszabadult, mióta nem a Mercedes versenyzője. Lazaságát pedig a közönség is értékeli. Tavaly óta rendre megvillantja, milyen is a humora. Tavaly ez abban mutatkozott meg először, mikor egy fotót posztolt a közésgi médiában, amin ő volt látható, amint festői környezetben egy kis folyó vizében hasal, teljesen pucéran. A […]

2023. 06. 23.Tajthi Andrea
Kalle Rovanperä, wrcMinden más

Nagy a lazaság: A 22 éves WRC bajnok, Bottast „utánozza”

Mostanra már megszokta a közönség, hogy mióta Valtteri Bottas a Mercedestől átigazolt az Alfa Romeohoz egészen fellazult és gyakran megmutatja humoros oldalát is. Ez több formában is megmutatkozott már. Egyik legutóbbi ilyen, hogy a 2022-es szezon vége után ausztrál barátnőjével, Tiffany Cromwellel Ausztráliába utazott, is tipikus, ausztrál mullet frizurát vágatott magának. Magyarországon erre inkább azt […]

2023. 06. 19.Tajthi Andrea
max verstappen, nico hülkenbergF1

Verstappené lett az első rajtkocka Montréalban, majd jött a büntetéscunami

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről. A 25 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 25. pole pozíciója. A zuhogó esőben záruló időmérőn meglepetésre Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője […]

2023. 06. 18.Vámosi Péter
valtteri bottas, le mansF1

Bottas Le Mans helyett inkább ezen a legendás versenyen indulna

Valtteri Bottas bevallotta, hogy nagyobb valószínűséggel indul a Bathurst 1000-en, mint a Le Mans-i 24 óráson. Az Alfa Romeo versenyzője utalt rá, hogy ha a Forma-1-es pályafutása véget ér, a Supercarsba igazolhat. Márciusban az Adelaide Motorsport Festivalon vezethette a 2016-os Bathurst 1000 győztes Holden VF Commodore-t, és kijelentette, hogy érdekli egy indulás az ottani Nagy […]

2023. 06. 17.Vámosi Péter
Bernie Ecclestone, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Toto WolffF1

Wolff elárulta, hogy Verstappen meglátogatta, és tárgyaltak a Mercedesről

Toto Wolff elárulta, hogy kétszer is találkozott Max Verstappennel és képviselőivel egy esetleges Mercedeshez való átigazolás miatt. 2014-ben a fiatal Verstappen az egyik legnagyobb ígéret volt, miután végigjárta a különböző gokart szériákat. A vezetékneve természetesen terhet jelentett, de Verstappen teljesítménye hamarosan a legnagyobb Forma-1-es csapatok figyelmét is felkeltette. Mivel a Formula 3-ban versenyzett, Wolff elárulta, […]

2023. 06. 14.Vámosi Péter
Christian Danner, Riccardo Patrese, Gerhard Berger, Niki Lauda, Jean Alesi, Nelson Piquet, Pierluigi Martini, Alain Prost, f1F1

Kik lennének a Forma-1 legjobbjai 1950 óta, ha bárki csak egyszer lehetne világbajnok?

Az F1 történelme 1950 óta íródik, és sokan, akár többszörös világbajnokként is, véglegesen beírták magukat a sportág történelemkönyvébe. A Formula 2-ben viszont van egy fő szabály, mely szerint aki egyszer bajnokává válik a sorozatnak, az már többé nem indulhat. Eljátszottunk már mi is ezzel a gondolattal. Most azonban megtette egy Reddit felhasználó is, így ideje […]

2023. 06. 07.Vámosi Péter
AudiF1

Többszörös világbajnokot szemelt ki magának az Audi a Forma-1-be

Már gőzerővel megy a felkészülés Németországban, az Audi Forma-1-es érkezése kapcsán. Mint ismert, az autógyártó 2026-ban a Sauber partnereként érkezik a száguldó cirkuszba. Ez is érdekelhet A Red Bull elviheti a Mercedes tehetségkutatóját? 2026.07.22. 13:17 A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem 2026.07.22. 12:30 E projektért a McLaren […]

2023. 05. 15.Hegedűs Dávid
Valtteri BottasAdatbank

Valtteri Bottas

Ez is érdekelhet Antonelli egy vacsorával jön Bottasnak 2026.07.20. 19:35 Baljós előérzései vannak Kimi Antonellinek a Brit Nagydíj előtt 2026.07.03. 11:56 Rajtszám: 77 Csapat: Cadillac Nemzetiség: finn Születési hely/idő: 1989.08.28. Nastola (Finnország) Magasság: 179 cm Családi állapot: barátnője Tiffany Cromwell Debütálás: 2013. Ausztrál Nagydíj Bajnoki címek száma: – Kedvenc zene: rock, pop Kedvenc étel/ital: […]

2023. 05. 02.Motorsport Online
Valtteri BottasF1

Alonso: Bottas ötszörös világbajnok lehetne

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint Valtteri Bottas ötszörös Forma-1-es világbajnok lehetne. Tavaly a spái incidensük után Alonso „idiótának” nevezte Lewis Hamiltont, aki „csak azt tudja, hogyan kell az élen autózni és az első helyről indulni”. Ez is érdekelhet A Red Bull elviheti a Mercedes tehetségkutatóját? 2026.07.22. 13:17 A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- […]

2023. 04. 30.Tajthi Andrea
Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Kimi RäikkönenF1

Räikkönen rajtakapta Ricciardót a női mosdóban, és meg is bántotta őt

Ezt a történetet maga Daniel Ricciardo osztotta meg a nagyérdeművel, az ausztráliai Perthben, a 96FM rádió adásában. Mivel a versenyzők a verseny előtt folyadékot isznak, legtöbbször, az autóba ülés előtti utolsó pillanatokban még meglátogatják az illemhelyet. Ez is érdekelhet A Red Bull elviheti a Mercedes tehetségkutatóját? 2026.07.22. 13:17 A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- […]

2023. 04. 24.Tajthi Andrea