Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Arvid Lindblad, Red Bull Junior TeamF1

A Red Bull máris a következő újonc debütálásán dolgozik – Ugyanazt akarják, mint tavaly a Mercedes

A Red Bull mindenképpen szeretné a 2025-ös szezont arra használni, hogy következp fiatal reménységét, Arvid Lindbladot felkészítse a Forma-1-re. Az angol ugyanis a következő, akit Liam Lawson és Isack Hadjar után a Red Bull a Forma-1-ben debütáltatna majd. A tavalyi F3-as év legjobb újonca volt, a szezon során a legtöbb győzelmet (4) aratott, idén pedig már […]

2025. 03. 14.Tajthi Andrea
Liam Lawson,F1

Lawson csúnyán elmaradt pénteken Verstappentől, de csapatfőnöke szerint nincs ok az aggodalomra

Liam Lawson első red bullos versenyhétvégéjének nyitónapja nem alakult túl rózsásan. A pénteki második szabadedzésen a 17. leggyorsabb volt. Bár világbajnok csapattársa, Max Verstappen sem tündökölt, ő a hetedik lett, ami ezért sokkal jobb, mint a 17. hely. Lawson több mint fél másodperccel volt lassabb, mint csapattársa, ugyanazon a lágy gumikeveréken. Korábban, az első szabadedzésen Lawson […]

2025. 03. 14.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, FerrariF1

Leclerc az élen az FP2-n, míg a Racing Bulls jobban teljesít, mint a Red Bull

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj második szabadedzése is lezajlott, a leggyorsabbnak pedig Charles Leclerc bizonyult. A magyar idő szerint reggel 6-kor kezdődött gyakorláson Gabriel Bortoleto (Sauber) és Pierre Gasly (Alpine) hajtottak elsőként pályára. Gasly 1:19,146-os idővel nyitott, de Yuki Tsunoda hamar javított ezen 1:17,949-vel. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját […]

2025. 03. 14.Tajthi Andrea
Charlie Whiting és Daniel Ricciardo, 2016F1

Hat év távlatából: Emlékezés Charlie Whitingra, az F1 legendás versenyigazgatójára

Hat év telt el azóta, hogy a Forma–1 közössége egy legendát veszített el: Charlie Whiting, a sportág meghatározó versenyigazgatója 2019. március 14-én váratlanul elhunyt, alig néhány nappal a szezon első versenye előtt. Whiting 66 évesen, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt vesztette életét tüdőembólia következtében. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es […]

2025. 03. 14.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Első szabadedzés: Norris az élen, Bearman a falban kezdte a szezont

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén a McLaren versenyzője, Lando Norris végzett az élen Carlos Sainz (Williams) és Charles Leclerc (Ferrari) előtt, miközben kétszer is piros zászlóval szakították meg a gyakorlást. Leclerc az egyórás edzés első negyedórájában 1.17,880 perces idővel vezetett, miközben az első 15 percben mindkét Red Bull-versenyzőnek volt egy kis malőrje: Liam Lawson a […]

2025. 03. 14.Tajthi Andrea
George Russell, fiaF1

Russell nem fog csak állni és hagyni, hogy riválisa megfélemlítse

George Russell ismét hangsúlyozta, hogy nem hagyja magát „megfélemlíteni” a négyszeres világbajnok Max Verstappen által. A 2024-es Katari Nagydíj kvalifikációján történt incidens után Verstappent a stewardok megfosztották a pole pozíciótól. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy aztán a versenyen az 1-es kanyarban megelőzze Russellt és az élére álljon. Ez is érdekelhet Newey így értékeli […]

2025. 03. 13.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Lewis Hamilton az egyetlen F1-es név, amit a világon mindenki ismer

Ted Kravitz F1-es riporter úgy véli, hogy Lewis Hamilton az egyetlen Forma-1-es név, akit minden háztartásban ismernek világszerte. A másik ilyen név a Ferrari. A hétszeres világbajnok már a Ferrari színeiben versenyez, így talán kijelenthető, hogy a legismertebb csapat-versenyző páros jött össze 2025-re. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját […]

2025. 03. 13.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, ferrariF1

Wolff 12 évig könyörgött azért, amit Hamilton azonnal megtett a Ferrarinál

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, hogy Lewis Hamiltonnal való szoros barátsága ellenére 2025-ben legyőzné őt a pályán. A hétszeres világbajnok a Mercedesnél eltöltött 12 év után az idei szezonban már Ferrarinál versenyez majd. „Még mindig nagyon jó barátok vagyunk. Személyes szinten csak a legjobbakat kívánom neki, de a pályán meg akarom verni őt” – […]

2025. 03. 13.Tajthi Andrea
Oliver Goethe, F3, 2024F3

F3 2025: Új nevek, új remények – Minden, amit tudnod kell a szezonról

Az FIA Formula 3 bajnokság a fiatal tehetségek számára biztosít lehetőséget, hogy megmutassák képességeiket és felkészüljenek a szintlépésre, például a Formula 2-re. A 2025-ös szezon március 14-én indul Melbourne-ben, és a versenyek a Forma-1-es nagydíjak betétfutamaiként kerülnek megrendezésre, csakúgy, mint az F2 versenyhétvégéi. Legfontosabb tudnivalók: Autók: Minden csapat ugyanazt a Dallara által gyártott kasznit használja, […]

2025. 03. 13.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton ötlete volt a monacói szabálymódosítás

Lewis Hamilton magára vállalta, állítása szerint az ő javaslata volt a Monacói Nagydíjra bevezetett szabálymódosítás. A Nemzetközi Automobil Szövetség [FIA] bejelentette, hogy két kötelező boxkiállást vezetnek be Monacóban. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es autóját a korai meghibásodás után 2026.07.24. 19:30 Ferrari 1-2 a Hungaroringen: Hamilton volt a leggyorsabb a […]

2025. 03. 12.Tajthi Andrea
Flavio BriatoreF1

Flavio Briatore az új Günther Steiner? Ahogy ő dicsér, úgy senki!

Pierre Gasly már találkozhatott az Alpine vezető tanácsadójának, Flavio Briatorénak nyersen őszinte oldalával, amikor az megosztotta vele a véleményét tehetségéről. A Netflix „Drive to Survive” (Hajsza a túlélésért) című sorozatban Briatore azt mondta, hogy soha nem hitte, hogy Gasly képes lesz erős versenyt futni. Ez is érdekelhet Newey így értékeli a továbbfejlesztett Aston Martin F1-es […]

2025. 03. 12.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, McLaren F1F1

Egy F1-es versenyző váratlanul, már most szerződést hosszabbított!

A McLaren F1-es csapata és Oscar Piastri új, többéves szerződéshosszabbításról állapodott meg, amely a brit csapat szerint „hosszú távon” náluk tartja az ausztrált. Piastri a 2023-as szezon előtt csatlakozott a McLarenhez egy többéves szerződéssel, és ezt a megállapodást mindössze 15 futam után, a csapattal való debütáló szezonja után hosszabbította meg legalább 2026 végéig. Tavalyi szezonja […]

2025. 03. 12.Tajthi Andrea