Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max Verstappen, Red BullF1

Eldőlt! Megvan, milyen közmunkát végez majd Verstappen!

Max Verstappen a jövő heti FIA-díjkiosztó előtt Ruandában teljesít majd közmunkát – jelentette be az F1 irányító testülete, az FIA. Az immáron négyszeres világbajnokot azután büntették meg, hogy Szingapúrban a verseny előtti hivatalos sajtótájékoztatón káromkodott. Éppen azután, hogy az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a versenyzők káromkodásának visszaszorítását szorgalmazta. Ez is érdekelhet Norris kap még […]

2024. 12. 09.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Red BullF1

Horner kiállt Verstappen „idióta” megjegyzése mellett

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kiállt Max Verstappen mellett, miután az az Abu Dhabi Nagydíjon idiótáknak nevezte az FIA stewardjait. Verstappen 10 másodperces időbüntetést kapott a versenyen, amiért az első körben az 1-es kanyarban összeütközött Oscar Piastrival. Valamint két büntetőpontot is kapott a szuperlicenszébe, amivel 8-ra nőtt a büntetőpontjainak száma, az elmúlt 12 hónapban. […]

2024. 12. 09.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLaren, F1F1

Itt a 2024-es Forma-1-es pontversenyek végeredménye!

Véget ért a 2024-es Forma-1-es szezon. Az egyéni világbajnoki cím sorsa már Las Vegasman eldőlt, Max Verstappen javára. Miután a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat Lando Norris nyerte, meg is tartotta a második helyezését a pontversenyben. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 Megalapította saját […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, Zak Brown, Lando Norris, (McLaren)Ajánló

Megszületett az első papaja-siker: 26 év után újra világbajnok a McLaren!

A McLaren 2024-ben visszatért a Formula-1 csúcsára, megszerezve a konstruktőri világbajnoki címet. A csapat kitartó munkájának gyümölcseként a wokingi alakulat ismét a sportág csúcsára ért. A McLaren utoljára 1998-ban hódította el a konstruktőri bajnoki címet, és az azóta eltelt évtizedek során számos kihívással szembesült. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Majdnem oda lett a McLaren sima bajnoki címe, de Norris nem adta!

Piastri rajt utáni incidense és Leclerc gyors felzárkózása veszélybe sodorta a McLaren simának tűnő bajnoki esélyeit, de nem engedte el a végső győzelmet a wokingi alakulat. A 2024-es Forma-1-es szezon utolsó versenye volt az Abu Dhabi Nagydíj. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Gabriel Bortoleto, F2F2

Hadjar számára drámai véget ért az F2-es szezon, Bortoleto simán lett bajnok!

Josep María „Pepe” Martí fantasztikus rajtot produkált a Formula 2 idei utolsó sprintversenyén. A negyedik helyről rajtolva már az első kanyar előtt az élre állt, míg Joshua Dürksen és a pole-ból induló Amaury Cordeeel a 2. heylért küzdöttek. Az ő csatájuk megnyitotta az utat Kush Maini előtt, aki szintén kiválóan rajtolt, és a nyolcadikról rajtolva […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Nico Hólkenberg, Noemi Sky HülkenbergF1

Hülkenberg bukta a 4. rajthelyet, mutatjuk a szezonzáró rajtsorrendjét

A Forma-1-es szeztonzáró Abu Dhabi Nagydíjra négy versenyző is rajtbüntetést kapott, így a kvalifikáció végeredményéhez képest változik a rajtsorrend. Nico Hülkenberg a nagyszerű negyedik helyre kvalifikált a Haasszal, azonban 3 rajthelyes büntetsét kapott, amiért a boxutca kijáratánál előzött. Így a 7. helyről várhatja a rajtot. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Maya Weug, F1 Academy, Ferrari támogatott, 2024F1 Academy

F1 Academy: A Ferrari versenyzője megszerezte bajnoki címet csapatának

A szombati második F1 Acadeny verseny első körében Abbi Pulling (Alpine) elvesztette a vezetést Chloe Chambersszel (Haas) szemben, majd utóbbi fél másodperces előnyre tett szert Pulling előtt, akit Hamda Al Qubaisi (Red Bull) követett a harmadik helyen. A Mercedes versenyzője, Doriane Pin a negyedik helyre lépett előre, kihasználva Bianca Bustamante lassú rajtját, ami miatt a […]

2024. 12. 08.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc esélyei egyre csökkennek, de mindent belead majd

Charles Leclerc vállalta a felelősséget azért a hibáért, ami miatt az Abu Dhabi Nagydíjra a rajtrács utolsó sorába kvalifikálta magát. A Ferrari reményei, hogy a McLarent legyőzve megszerezze a konstruktőri bajnoki címet, lassan teljsen szertefoszlanak. Ez azzal kezdődött, hogy tegnap Leclerc 10 rajthelyes rajtbüntetést kapott, mert túllépte az erőforrás-alkatrészek büntetés nélkül felhasználható darabszámát. Ezután ma […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, MercedesF1

A Mercedes „megbocsáthatatlan” hibát vétett „az F1 legértékesebb versenyzőjének” rovására

Toto Wolff bocsánatot kért Lewis Hamiltontól a Mercedes „megbocsáthatatlan” kvalifikációs hibája után. Ez Hamilton utolsó hétvégéje a Mercedes versenyzőjeként, mivel 12 szezon után távozik a csapattól és jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 Megalapította saját csapatát Norris, amely […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Norris szerezte meg a szezon utolsó pole-ját, míg Hülkenberg és Bottas sziporkáztak

A 2024-es Forma-1 szezon utolsó kvalifikációja volt a mai. A Q1-et Lance Stroll nyitotta az Aston Martinnal, miközben az Alpine meg szerelte Pierre Gasly autóját. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 Megalapította saját csapatát Norris, amely már jövőre debütál! 2026.09.03. 06:34 Később Sergio […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea
George Russell, Max Verstappen, , Lando NorrisF1

Norris jól szórakozik a Verstappen-Russell csörtén

Lando Norris megszólalt Max Verstappen és George Russell csörtéje kapcsán. Ő lett az első versenyző, aki megszólalt az F1 legújabb drámájával kapcsolatban. A katari kvalifikáción Verstappen Russell útjában volt, amit utóbbi nagyon veszélyesnek minősített és jelentett a stewrdoknak is. Végül Verstappen egy helyes rajtbüntetést kapott, és csak a második helyről rajtolhatott, míg a pole-t megörökölte […]

2024. 12. 07.Tajthi Andrea