Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Damon Hill, F1F1

Ha apja nem halt volna meg, ő sem lett volna F1-es világbajnok

Damon Hill története sokak számára ismert. Talán még azok számára is, akik nem követik közelről a motorsportot. A későbbi világbajnok édesapja, Graham Hill miatt már születésekor reflektorfényben volt. Damon végül édesapjához hasonlóan versenyző lett és 1996-ban Forma-1-es világbajnoki címet szerzett. De pályafutása egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult […]

2025. 02. 27.Tajthi Andrea
Ferrari 2025: Lewis Hamilton, Frederic Vasseur, Charles LecelercF1

A Ferrari fontos döntést hoz majd meg 4-5 verseny után

A Ferrari főnöke, Frederic Vasseur úgy véli, a csapat a 2025-ös Forma-1-es szezon első „négy-öt futama” után már döntést hoz majd arról, hogy áthelyezik-e a figyelmüket a jövő évi autójuk fejlesztésére. Tavaly a Ferrari megerősödött és harcban volt a konstruktőri világbajnoki címért. Idén nyilvánvalóan meg is szeretnék nyerni azt. Eközben azonban gondolni kell a jövőre is, hiszen […]

2025. 02. 27.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, Monacói Nagydíj F1 2024F1

Ha törik, ha szakad, kötelező lesz minimum 2 boxkiállás az F1-es Monacói Nagydíjon

Az FIA megerősítette, hogy az idei Forma-1-es Monacói Nagydíjra kötelező lesz a (legalább) két boxállás versenyzőnként. Az F1 Bizottság múlt kedden javasolta ezt a szabályt, miután a hercegség versenyeit rendre az a kritika éri, hogy alig történik pozíciócsere az ottani versenyeken. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról 2026.07.24. […]

2025. 02. 26.Tajthi Andrea
Ferrari 2025: Lewis Hamilton, Charles LecelercF1

Hamilton az egekig magasztalta Leclerc-t

A csapaton belüli csaták közül a Lewis Hamilton kontra Charles Leclerc párharc az egyik leginkább várt 2025-ben. (Többek között erről is szavazhatsz szezon előtti kérdőívünkben ITT.) Hamilton a Fioranóban megrendezett SF-25 shakedownt követően elárulta, milyen volt a dinamika közte és csapattársa, Leclerc között az első közös szezonjuk előtt. Ez is érdekelhet Ferrari 1-2 a Hungaroringen: […]

2025. 02. 26.Tajthi Andrea
Race of ChampionsMinden más

Race of Champions 2025: Teljes a nevezők listája, íme a csapatok!

A 33. Race of Champions (ROC) mezőnye véglegessé vált a március 7-8-án Sydney-ben, az Accor Stadionban megrendezésre kerülő eseményre. A mezőnyben ott lesz többek között a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel, a kétszeres Ausztrál Nagydíj-győztes David Coulthard, az aktív F1-es (teszt)pilóta Valtteri Bottas, a kilencszeres rally-világbajnok Sébastien Loeb, az X-Games 11-szeres aranyérmese Travis Pastrana és […]

2025. 02. 26.Tajthi Andrea
2007 Honda RA107 Earth Car bemutató: Rubens Barrichello, Jenson Button és iskolás gyerekekF1

Earth Car: Ez volt F1 egyik legkülönösebb festésű autója

Épp azt találgatjuk, hogy melyik 2025-ös Forma-1-es autó festése néz ki a legjobban – noha nem sok változás történt tavalyhoz képest – közben épp ma van az évfordulója az egyik legegyedibb F1-es autófestésnek. A Forma–1 története során számos csapat próbálkozott egyedi és figyelemfelkeltő megjelenéssel, de kevés olyan különleges dizájn született, mint a Honda 2007-es „Earth […]

2025. 02. 26.Tajthi Andrea
Lance StrollF1

Lance Stroll végre megszólalt az esetleges teniszkarrierjéről

Az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll véget vetett azoknak a pletykáknak, melyek szerint a Forma-1-es pályafutást teniszkarrierre cserélné. Valójában fogalma sincs róla, hogy honnan és miért indult el az a pletyka, hogy ő annyira jól teniszezik, hogy profi módon tudná űzni azt a sportot. Ez is érdekelhet Hiába a Hamilton-kanyar, az élen a csapattárs Leclerc […]

2025. 02. 25.Tajthi Andrea
F1 75F1

Az F1 egykori ászai a jelenlegi mezőnyből csak egy valakit hívtak meg maguk közé

Az F1 75 bemutatója előtti napokban egy vacsorát rendeztek a Forma-1 egykori nagyjai, köztük Nigel Mansell, Jackie Stewart, Mario Andretti, Emmerson Fittipaldi és Mika Häkkinen részvételével, Gordon Ramsay Mayfair-i éttermében. A legendák vacsoráján jelen volt Fernando Alonso is. Látszólag ő volt az egyetlen versenyző volt a jelenlegi mezőnyből, akit meghívtak. Ez is érdekelhet Vége a […]

2025. 02. 25.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, FerrariF1

F1-es szabálymódosításokat vitattak meg ez elmúlt héten

Az F1 Bizottság keddi londoni találkozóján számos szabálymódosítást vitattak meg, amelyek közül néhány azonnal életbe léphet. A legfontosabb változás a sebességváltókkal kapcsolatos korlátozások eltörlése. A csapatok eddig maximum öt sebességváltó házat és kazettát használhattak egy szezonban a 24 futamos versenynaptár során, és a túlhasználat 5 rajthelyes büntetést eredményezett. Az új szabályozás értelmében azonban a sebességváltók […]

2025. 02. 24.Tajthi Andrea
Felipe Massa, Fernando Alonso (Ferrari), 2013 Brazil NagydíjF1

Ilyen ember valójában Alonso: Massa egykori mérnöke elárulta

Fernando Alonso igazán kemény jellemként van számon tartva a Forma-1-ben, akivel talán nem is olyan könnyű együtt dolgozni. Rob Smedley, Felipe Massa egykori mérnöke azonban másként látta ezt a Ferrarinál töltött idő alatt. Olyannyira, hogy mindjárt Michael Schumacherhez hasonlította a spanyol versenyzőt. Ez is érdekelhet Az FIA elnöke újabb részleteket árult el a visszatérő V8-as motorokról […]

2025. 02. 23.Tajthi Andrea
Juan Manuel Fangio, belga nagydíjF1

Amikor forradalmárok rabolták el a Forma-1-es világbajnokot

1958. február 23-án a Forma-1 egyik legnagyobb alakját, az ötszörös világbajnok argentin Juan Manuel Fangiót elrabolták Havannában, egy nappal a havannai verseny előtt. Az elkövetők Fidel Castro Július 26. Mozgalmához tartozó forradalmárok voltak, akik ezzel a merész akcióval akarták felhívni a világ figyelmét a kubai Batista-rezsim ellen folytatott harcukra. Fangio a Hotel Lincoln halljában tartózkodott […]

2025. 02. 23.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Piastri ennek a riválisának szurkolna, ha ő nem lenne F1-es verenyző

Oscar Piastri idén szeretné megszerezni első F1-es világbajnoki címét. Erre meg is lehet az esélye, azonban ehhez a többieknek is lesz egy-két szavuk, beleértve mclarenes csapattársát, Lando Norrist is. Mindemellett abban is sokan bíznak, hogy a Ferrari színeiben Lewis Hamilton megszerzi 8. világbajnoki címét. Mindenesetre a The Fast and the Curious podcastben Piastrit arról, kérdezték, […]

2025. 02. 22.Tajthi Andrea