Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Fernando AlonsoF1

Alonso 2005: a spanyol csoda, ami véget vetett a Ferrari uralmának

A 2005-ös szezon során két ember versenyzett a bajnoki címért, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen. A spanyol azonban mindenkinél kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott. A szezon korai szakaszában három győzelmével megalapozta az előnyt, és bár Räikkönen a McLarennél szintén hétszer diadalmaskodott, műszaki problémák hátráltatták. Ez is érdekelhet Olcsóbb, mint a Hungaroringen, és garantáltan isteni: Így készíts lángost […]

2025. 09. 25.Tajthi Andrea
Carlos Sainz 2025 BakuF1

Sainz vitte el a show-t Bakuban, itt van a szavazások végeredménye

Úgy tűnik, hogy senki számára sem kérdéses, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjon ki volt a nap versenyzője. Meglehetően nagy lett az összhang az F1 hivatalos, nemzetközi szavazásának eredménye, és a Motorsportol.hu szavazásának eredménye között. Ez is érdekelhet Olcsóbb, mint a Hungaroringen, és garantáltan isteni: Így készíts lángost otthon az F1-es Magyar Nagydíjra 2026.07.21. 15:34 FOTÓK: Betekintést […]

2025. 09. 24.Tajthi Andrea
Lando Norris, F1 2025 BakuF1

Több F1-es versenyző sem tudta visszatartani a nevetést a himnusz alatt

Az F1-es versenyzők egy része nem tudta visszatartani a nevetést az Azerbajdzsán Nagydíj előtti himnusz alatt. Mint minden versenyhétvégén, a futam kezdete előtt a 20 versenyző rendre feláll a rajtrács elejére, hogy tisztelettel hallgassa a rendező ország himnuszát. Őket általában helyi gyerekek kísérik és hallgatják végig velük a himnuszt. Ez is érdekelhet Olcsóbb, mint a […]

2025. 09. 23.Tajthi Andrea
Luca di Montezemolo, ferrariF1

A Ferrari egykori elnöke állítja, hogy Senna megkereste őt a halála előtt

Luca di Montezemolo elárulta Ayrton Senna-val folytatott utolsó beszélgetéseinek részleteit, amelyre a brazil pilóta halála előtt néhány nappal került sor. A Ferrari ex-elnöke elmesélte, hogyan nyílt meg neki állítólag Senna a Williamsnél töltött idejéről. Ez is érdekelhet Olcsóbb, mint a Hungaroringen, és garantáltan isteni: Így készíts lángost otthon az F1-es Magyar Nagydíjra 2026.07.21. 15:34 FOTÓK: […]

2025. 09. 22.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, Max Verstappen, 2025 Baku dobogóF1

F1 pontverseny Baku után: sokan javítottak, újra háromszereplős a vb-harc?

Azerbajdzsáni győzelmével Max Verstappen sok pontot hozott az élen álló két mclarenes riválisán. Jelenleg 69 pont a lemaradása a nullázó Oscar Piastri és 44 pont a második helyen álló Lando Norris mögött. Matematikailag Charles Leclerc-rel bezárólag még mindenkinek van esélye a világbajnoki címrem, így Verstappen számára ez még nem feltétlenül veszett ügy ez, ha a […]

2025. 09. 21.Tajthi Andrea
Dino Beganovic, Joshua Duerksen és Jak Crawford Formula 2, F2F2

F2: Beganovic berobbant, Crawford harmadszor nyert főfutamot

Dino Beganovic megállíthatatlan volt a bakui szombati Sprinten, és a második rajtkockából indulva megszerezte első futamgyőzelmét a Formula 2-ben. A Hitech kettős sikerének Luke Browning adott teljes keretet, míg a rodinos Alexander Dunne a hetedik helyről rajtolva lett harmadik. Beganovic tökéletesen kapta el a startot, miközben a pole-ból induló Rafael Villagómez és Josep María Martí […]

2025. 09. 21.Tajthi Andrea
Liam LawsonF1

Lawson a kétórás időmérő kezdete óta wc-problémával küzdött

Liam Lawson elmagyarázta, hogy milyen szokatlan problémával szembesült az F1 közel két órás időmérő edzése során az Azerbajdzsáni Nagydíjon. Természetesebb dologról van szó, mint gondolnád: WC-re kellett mennie. A hat piros zászlóval tarkított bakui időmérő edzésen a Q3 csak helyi idő szerint közel 18 órakor fejeződött be, miután 16 órakor indult. Lawson kihasználta, hogy Charles […]

2025. 09. 21.Tajthi Andrea
Sascha Lenz, Kiss Norbi, Jochen HahnETRC

Kiss Norbi egyre közelebb a bajnoki címhez, miközben Reinert idei harmadik győzelmét aratta

Le Mans-ban Kiss Norbi újabb rajt–cél győzelmével tovább erősítette vezetését a Kamion Európa-bajnokság összetett pontversenyében. A második futamot René Reinert nyerte egy piros zászlós újraindítás után, Steffi Halm és Jochen Hahn előtt célba érve – ez volt idei harmadik sikere. Az első futamon Kiss és Bradley Smith arattak jelentős győzelmeket az összetett, illetve a Chrome […]

2025. 09. 21.Tajthi Andrea
Isack HadjarF1

A „Kis Prost” Hadjar büszke a párhuzamra

A francia újonc, Isack Hadjar büszke arra, hogy a Forma-1 francia legendájához, Alain Prosthoz hasonlítják. A Racing Bulls 20 éves versenyzője kiváló debütáló szezont teljesít eddig, ráaádul Zandvoortban dobogóra is állt. Ez is érdekelhet Olcsóbb, mint a Hungaroringen, és garantáltan isteni: Így készíts lángost otthon az F1-es Magyar Nagydíjra 2026.07.21. 15:34 FOTÓK: Betekintést nyerhetsz a […]

2025. 09. 20.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, McLarenF1

A Ferrari szemet vetett Piastrira?

Egy F1-es bennfentes szerint a Ferrari már fontolgatja, hogy kit ültethetne Lewis Hamilton helyére, akire pedig szemet vetett az olasz csapat az nem más, mint Oscar Piastrit – adta hírül a Sportskeeda. A McLaren versenyzőpárosa vezeti jelenleg a pontversenyt: Lando Norris előtt Oscar Piastri áll az élen. A kimagasló eredmények okán Piastrit máris olyan nagy […]

2025. 09. 20.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc agyhullámadatai is kiszivároghattak: Kínai szuperkatonákhoz használhatják fel

Meglepő botrányba keveredett több világsztár sportoló, köztük a Ferrari Forma-1-es versenyzője, Charles Leclerc. Egy a Hunterbrook és Pablo Torre által közösen publikált jelentés szerint kínai hátterű szereplők jogosulatlanul férhettek hozzá az élsportolók agyhullámadataihoz, amelyeket állítólag katonai kutatásokban – köztük szuperkatona-fejlesztési projektekben – használtak fel, számolt be róla a Sportskeeda. Ez is érdekelhet Olcsóbb, mint a […]

2025. 09. 20.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

„Minden percet élvezni akarok” – mondta Lando Norris miután a Vogue-nak pózolt

Néhány év alatt a Forma-1 legnagyobb nevei közé, de legalábbis legnépszerűbb versenyzői közé emelkedett Lando Norris. A 25 éves McLaren-versenyző, aki idén saját csapattársával harcol első világbjanoki címéért, a brit Vogue-nak pózolt és adott interjút. „Ez az a szezon, amely miatt a legizgatottabb vagyok” – mondta, miután nyári pihenőjét Portugáliában töltötte, feltehetően portugál barátnője, Margarida […]

2025. 09. 20.Tajthi Andrea