Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max Verstappen, 2025 Olasz NagydíjF1

Verstappen tört borsot a McLarenek orra alá a Ferrari hazájában szombaton

Az Olasz Nagydíj időmérő edzésén már majdnem Lando Norris zsebében volt a pole pozíció, de aztán jött Max Verstappen. A Q1-ben pályára gördült a mezőny, majd az első mért kört Charles Leclerc teljesítette a Ferrarival, az olaszok örömére. Többen vétettek kisebb hibákat, amik a köridőkön meglátszódtak. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Olasz mogyorótortaF1

Készítsd el az Olasz Nagydíjra azt, amit a Ferrarinál kóstoltam!

Még tavaly, a Ferrari jóvoltából kóstoltam ezt a tortát. Vagy legalábbis feltételezem, hogy ez volt az. A Ferrari Challenge járt a Balaton Park Circuiten, az olaszok pedig nagyon kitettek magukért a vendéglátás terén. Igazi, autentikus olasz kajákkal jöttek, még saját pizzasütő kemencét is vittek magukkal a pályára. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Lando Norris, 2025 Olasz NagydíjF1

Norris a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a 2025-ös monzai hétvége utolsó szabadedzésén. Az Olasz Nagydíj egyórás harmadik szabadedzésén Nico Hülkenberg hajtott pályára elsőként. Mert kört azonban még nem teljesített, azt először a két Alpine produkálta. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 Így mozog a Ferrari újabb, extrém […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Charles Leclerc, f1, Olasz Nagydíj 2025F1

A divatvilág legendája távozott: így emlékezett Leclerc Giorgio Armanira

Pár nappal az Olasz Nagydíj előtt, szeptember 4-én elhunyt a világhírű olasz divattervező, Giorgio Armani. 91 éves volt. Charles Leclerc Instagram sztori posztban emlékezett meg róla. Armani nevét valószínűleg mindenki hallotta már, még akkor is, ha kicsit sem jártas a divat világában. A nevét viselő, divatmárkaként indult vállalat tulajdonosa később kiterjesztette tevékenységét a szépségápolás, a […]

2025. 09. 06.Tajthi Andrea
Barilla F1F1

A Barilla megidézi a múltat: Egy tányér tészta, ami összehozta a Forma-1 világát

A Barilla olasz tészta márka új reklámkampánya a múltba repíti vissza a nézőket: a „Tastes Like Family” („Olyan, mint a család”) elnevezésű kezdeményezés a márka történetét mutatja be és kapcsolatát a Forma-1 világával. A koncepció szerint van valami, ami túlmutat időn, nyelven és akár a sporton is – egy közösen elfogyasztott tésztaétel. Ez is érdekelhet […]

2025. 09. 05.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Van valaki, aki nagyon hiányzik Hamiltonnak a Ferrarinál

A Ferrari egyik bennfentese úgy véli, hogy Lewis Hamiltonnak hiányzik az olasz csapatból egy Niki Lauda-hoz hasonló személyiség, aki a Mercedesnél segítette a csapatával való kommunikációját. Amikor Hamilton 2013-ban csatlakozott a német csapathoz, az osztrák legenda a csapat egyik vezető tagjaként segítette a dolgok zökkenőmentesebbé tételét. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és […]

2025. 09. 05.Tajthi Andrea
Jochen Rindt, Forma-1F1

Csak a sorsa volt gyorsabb nála – 55 éve hunyt el az F1 posztumusz bajnoka, Jochen Rindt

Jochen Rindt (1942–1970) neve máig az F1-legendák közé tartozik. Az osztrák 1970-ben a Lotus 72-essel már az első nyolc futamból ötöt megnyert, és nagy előnnyel vezette a világbajnoki pontversenyt. Végül meg is szerezte az azévi világbajnoki címet, de sajnos nem úgy, ahogy annak mindenki örült volna. 1970. szeptember 5-én Monzában bekövetkezett a tragédia. Rindt ezen […]

2025. 09. 05.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, Williams, 2025 Holland NagydíjF1

Williams kontra FIA: nem hagyják annyiban Sainz büntetését

A Williams hivatalosan is benyújtotta a „Right of Review” (felülvizsgálati jog) kérelmet az FIA-hoz Carlos Sainz büntetése ügyében, amelyet a Racing Bulls versenyzőjével, Liam Lawsonnal történt ütközés miatt kapott a Holland Nagydíjon. A 26. kör végén, közvetlenül a biztonsági autós szakasz után történt a vitatott incidens. Sainz és Lawson akkoriban a hetedik és nyolcadik helyen […]

2025. 09. 04.Tajthi Andrea
Lando Norris 2025 Holland NagydíjF1

Van, aki szerint a holland rajongók gúnyolódtak Lando Norris kiesésén

Az F1 Academy 2024-es bajnoka, Abbi Pulling úgy ítéli, hogy Max Verstappen hazai szurkolói „sértő” módon viselkedtek Lando Norris-szal szemben a Holland Nagydíjon. Arra utalt, hogy a zandvoorti szurkolók felállva tapsoltak, kvázi ünnepeltek, miután a McLaren brit versenyzője kiesett. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az erkélyen! VIDEÓ 2026.07.23. 22:42 […]

2025. 09. 04.Tajthi Andrea
Sergio PerezF1

Akik kritizálták a Red Bull-os teljesítményét, ma már láthatják, milyen jó is volt ő – állítja Pérez

Sergio Pérez úgy véli, hogy Yuki Tsunoda és Liam Lawson küzdelmei a Red Bull Racingnél jól tükrözik saját csapatban töltött idejét, és azt mondja, mindig is tudta, hogy nehéz lesz helyettesíteni őt Max Verstappen csapattársaként. Így aztán egyáltalán nem lepődött meg Tsunoda gyenge teljesítményén. Pérez-t a Red Bull Racing a tavalyi szezon végén elbocsátotta, miután hónapokig […]

2025. 09. 03.Tajthi Andrea
Colton Herta portréF1

Egy IndyCar-győztest is leigazolt a Cadillac F1-es csapata!

A Cadillac Forma-1-es csapata ma bejelentette, hogy Colton Herta, kilencszeres IndyCar-futamgyőztes, tesztpilótaként csatlakozik a gárdához, annak a 2026-os debütálása előtt. A 25 éves amerikai versenyző számára ez részben visszatérés Európába: pályafutását 2015-ben kezdte a kontinensen, ahol két év alatt négy győzelmet, hat dobogót és öt pole pozíciót szerzett a Euroformula Openben. Emellett a brit F3-ban […]

2025. 09. 03.Tajthi Andrea
Giuseppe Farina, Forma-1F1

Ma 75 éve avatták a Forma-1 legelső világbajnokát!

Az 1950-es szezon volt a Forma-1 hivatalos világbajnokságának első éve. A döntő futamra 1950. szeptember 3-án került sor Monzában. Már a szezon során izgalmas csata bontakozott ki a három Alfa Romeo-pilóta – Juan Manuel Fangio, Luigi Fagioli és Giuseppe “Nino” Farina – között. Ez is érdekelhet Megőrült a tömeg, mikor Colapinto és Gasly megjelent az […]

2025. 09. 03.Tajthi Andrea