Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Sebastian Vettel, SailGPMinden más

Vettel újra kiéli versenyszellemét, de most egészen másként!

Sebastian Vettel a SailGP német nemzeti vitorláscsapat társbefektetője lett. Ez az első látványos megnyilvánulása azóta, hogy 2022 végén visszavonult a Forma-1-ből. Vettel a tavalyi szezon végén intett búcsúz a Forma-1-nek, hogy több időt tölthessen a családjával, és jobban fókuszálni tudjon olyan társadalmi ügyekre, melyek fontosak a számára. Ez is érdekelhet Vettel és Barrichello újra a […]

2023. 06. 02.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Alonso új barátnője egy gyönyörű, 3 gyermekes sportriporter?

Az idei Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso és Andrea Schlager a közösségi médiában jelentették be, hogy szakítottak. Azóta a spanyol versenyzőt összeboronálták már Taylor Swift énekesnővel, de ez inkább „poén”, mintsem valós. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 Megalapította saját csapatát Norris, amely […]

2023. 06. 01.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

32000 km/h-val száguld az Alonso aszteroida az űrben?

Az Aston Martin spanyol versenyzője, Fernando Alonso kétségtelenül az egyik leggyorsabb a világon. Vagy legalábbis a Földön. Az űrben azonban minden mértékegység más léptéket ölt. A spanyol versenyzőről elnevezett aszteroida például 32400 km/h-val száguld. A FIAAM (Mallorcai Csillagászati és Asztronautikai Intézet) egy aszteroidát nevezett el Fernando Alonsoról, mely 9 km/s (32400 km/h) sebességgel halad a […]

2023. 06. 01.Tajthi Andrea
Red Bull Racing PrideF1

A Red Bull szorosan együttműködik a Racing Pride-dal a Pride hónapban is

A Red Bull Racing lett a harmadik csapat (az Aston Martin és az Alpine mellett), amely hivatalos partnere lett a Racing Pride*-nak. Júniusban, a Pride hónap keretében ezt ünneplik. *A Racing Pride egy az LMBTQ+ személyek jogaival foglalkozó jótékonysági szervezet, amely a motorsport-iparban tevékenykedik, hogy elősegítse az befogadást, elfogadást az egész sportágban, valamint technológiai és […]

2023. 06. 01.Tajthi Andrea
Jack Nicholls, f1Minden más

Hoppá! Viselkedése miatt rúgta ki a Formula E az F1-et is közvetítő kommentátort

A BBC F1-es kommentátorát, Jack Nicholls-t eltávolították Formula E-s szerepköréből, miután egy független vizsgálat több panaszt követően „nem megfelelő viselkedés” miatt vétkesnek találta. A The Times állítása szerint három panasz érkezett Nichollsra. Az egyiket állítólag egy fiatalabb munkatárs tette, aki kapcsolatban állt vele, a másik két panaszt tanúk tették. Ez is érdekelhet Szinte csorog a […]

2023. 06. 01.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Jól megy Hamilton szekere, és nem, nem a Mercedesre gondolunk!

Jól megy a szekér Lewis Hamilton számára. Ezúttal most nem annyira a versenypályán, hanem inkább az üzleti életbe. Ugyanis a Neat Burger vállalkozása a legutóbbi finanszírozási kör után elérte a 100 millió dolláros értéket, a becslések szerint. A 38 éves hétszeres világbajnok franchise-a gyorsan növekszik. A kizárólag vegán termékeket kínáló Neat Burger már az első […]

2023. 06. 01.Tajthi Andrea
tévé, tv, közvetítls, kamera, magyar nagydíj, F1F1

Merész újítás: A Magyar Nagydíjra külön közvetítés készül, gyerekeknek!

A Forma-1 és a Sky Group közösen fogja gyártani az első, gyerekeknek szóló F1-es közvetítést az idei Formula 1 Qatar Airways Magyar Nagydíjon – adta hírül az F1. A Forma-1 egy külön nemzetközi közvetítést készít, amely egyedi grafikát, hangeffekteket és különleges funkciókat tartalmaz majd, beleértve a 3D-s grafikát bizonyos kameraszögeknél, amelyek az Egyesült Királyságban és […]

2023. 05. 31.Tajthi Andrea
Fernando AlonsoF1

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tehát Alonso jó ember!

Ki gondolta volna korábban, hogy Fernando Alonso, aki arról híres, hogy leginkább a versenyzés és az edzés teszi ki minden idejét. Nem jellemző rá – vagy legalábbis nem reklámozta eddig -, hogy lenne valami „hétköznapi” hobbija. Pláne nem gondoltunk volna olyasmire vele kapcsolatban, hogy virágokat babusgat. Mégis, az elmúlt versenyek során kiderült, hogy a spanyol […]

2023. 05. 31.Tajthi Andrea
Alpine, Esteban OconF1

SOK sörrel jön az Alpine csapatnak Jeremy Clarkson

Miután Esteban Ocon harmadik lett a Monacói Nagydíjon, Jeremy Clarkson arról számolt be, hogy most sok sörrel tartozik az Alpine csapatnak, miután megígérte, hogy meghívja őket egy korsóra, ha a dobogón végeznek. Miután a tavalyi szezonban megszerezte eddigi legjobb év végi helyezését, amikor nyolcadik lett az egyéni pontversenyben, Ocon Monacóban dobogós helyet szerzett az Alpine-nak. […]

2023. 05. 31.Tajthi Andrea
Patatas bravas, Spanyol NagydíjFan Zone

Patatas bravas: krumpli falatok a Spanyol Nagydíjra

A patatas bravas az egyik legnépszerűbb spanyol tapas. Előételnek, köretnek vagy snacknek szokták alkalmazni. Ideális ételválasztás a tévé elé, a Forma-1-es Spanyol Nagydíj megnézéséhez! A spanyol patatas bravasnak két fő eleme van: a burgonya és a szósz. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 […]

2023. 05. 31.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Maria SharapovaF1

Világhírű sportolók, hollywoodi színészek: Sztárparádé volt a Monacói Nagydíjon

Nem újdonság, hogy a Monacói Nagydíjon az átlagosnál több híresség teszi tiszteletét. Idén sem volt ez másként, sőt talán még több is volt a celebritás a helyszínen, mint szokott. Jelen volt Tom Holland színész, akit leginkább Pókemberként ismer a közönség. Ráadásul ő inthette le a verseny holland győztesét, Max Verstappent, és persze a többieket is. […]

2023. 05. 30.Tajthi Andrea
Red Bull, F1F1

Newey figyelmeztet: A jövő F1-es autói lassabbak lesznek!

Mindenki kíváncsian várja a 2026-os F1-es szabályváltozásokat, jobban mondva azt, hogy annak hatására miként változnak meg az autók és az erőviszonyok. A sport hat kezdeti célt határozott meg a 2026-os kasznikra vonatkozóan. Ezeket a tervek szerint az erőforrás-egységek új generációja mellett vezetik majd be, nagyobb hangsúlyt fektetve az elektromos hajtásra és a fenntartható üzemanyagokra. Ez […]

2023. 05. 30.Tajthi Andrea