Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Fernando AlonsoF1

Az F1 válaszolt Alonso kritikájára: „Nem vagyunk a szócsöve”

Korábban Carlos Sainz kritizálta azt, hogy az F1-es közvetítésekben gyakran a versenyjelenetek rovására mutogatják a celebeket és a versenyzők barátnőit. Noha ő később finomított a kritikáján, honfitársa, Fernando Alonso is panaszkodott, amire most válaszolt is az F1. Alonso nem volt elégedett azzal, hogy a legutóbbi Szingapúri Nagydíjon elhangzott rádiós kirohanását közvetítették, míg a Mexikói Nagydíj […]

2025. 11. 04.Tajthi Andrea
Eric Boullier, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, 2012 Abu DhabiF1

A beszólás, amit minden F1-rajongó ismer – így született meg pontosan 13 éve

2012-ben ezen a napon, november 4-én a sivatagi naplementében az Abu Dhabi Nagydíjat Kimi Räikkönen nemcsak lotusos győzelmével tette emlékezetessé. A finn Jégember „Just leave me alone, I know what I’m doing.” („Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok.”) rádióüzenere a modern F1 egyik legismertebb rádió-pillanata és „beszólása” lett. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: […]

2025. 11. 04.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Norris rájött, hogy nem éri meg őszintének lennie

Johnny Herbert úgy érzi, hogy Lando Norris mostanra megértette, hogy nem pazarolhatja az energiáját arra, hogy túl őszinte legyen a Forma 1-ben. Norris remekül vezetett a legutóbbi Mexikói Nagydíjon, ahol győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, csapattársától, Oscar Piastritól – még ha csak egyetlen ponttal is. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: […]

2025. 11. 03.Tajthi Andrea
Atlassian Williams F1 TeamF1

Új korszak kezdődik: Atlassian Williams F1 Team néven folytatja a legendás istálló

Az Atlassian Williams Racing 2025-től új néven és új arculattal versenyez tovább a Forma-1-ben. A csapat jövő januártól Atlassian Williams F1 Team néven szerepel majd, amely – saját megfogalmazásuk szerint – a Williams dicsőséges múltját köti össze merész és ambiciózus jövőképével. Az új név mellett a csapat ikonikus „W” logója is megújul, és a 21. […]

2025. 11. 03.Tajthi Andrea
Kyle LarsonMinden más

Ismét bajnok lett a versenyző, aki jobbnak tartja magát Verstappennél

A versenyző, aki tavaly azzal került a címlapokra, hogy szerinte ő jobb versenyző, mint Max Verstappen, Kyle Larson, megszerezte pályafutása második NASCAR Cup Series-bajnoki címét. Larson, a Hendrick Motorsports amerikai pilótája a Phoenix Raceway pályán rendezett szezonzárón a „Championship 4” döntő résztvevői közül elsőként ért célba, így ő lett a 2025-ös bajnok. Ez is érdekelhet […]

2025. 11. 03.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Kelly PiquetF1

Szívfacsaró dolog derült ki Verstappenék évfordulóján: Elvesztettek egy gyermeket

Miközben tegnap Charles Leclerc bejelentette, hogy eljegyezte barátnőjét, Alexandra Saint Mleux-t, Max Verstappenék is ünnepeltek. A holland versenyző és Kelly Piquet ötödik évfordulójukat ünnepelték. A párnap már egy közös gyermeke is van, aki idén tavasszal született. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red Bullnak beletört a bicskája 2026.07.23. 09:21 […]

2025. 11. 03.Tajthi Andrea
F1 the movie, F1 filmF1

Bruckheimer elárulta, mi az F1-film sikerének titka!

A hollywoodi producerlegenda, Jerry Bruckheimer nemcsak a Top Gun, a Karib-tenger kalózai vagy a CSI mögött áll. Legújabb sikere, az F1 című film, Brad Pitt főszereplésével, tarolt idén a mozikban. A sportfilm már több mint 629,5 millió dolláros bevételnél jár, ezzel 2025 egyik legsikeresebb filmjévé vált. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik […]

2025. 11. 03.Tajthi Andrea
Felipe MassaF1

5 kimenetele lehet Felipe Massa F1-es perének

Felipe Massa peres ügye, amely a 2008-as Szingapúri Nagydíj körül kirobbant „Crashgate”-botrány kapcsán robbant ki, hónapok óta izgalomban tartja a Forma-1 világát. A brazil versenyző jogi úton próbál elégtételt szerezni a szabálytalanság miatt, amely – véleménye szerint – megfosztotta őt a világbajnoki címtől. Massa azt állítja, hogy a futam eredménye manipulált volt, és ő emiatt […]

2025. 11. 03.Tajthi Andrea
Adrian NeweyF1

Hogy áll az Aston Martin 2026-os autója? Newey-nak fogalma sincs

Az Aston Martin műszaki igazgatója, Adrian Newey elárulta mit tippel, hogyan fog alakulni a Forma-1-es erősorrend 2026-ban. A következő szezon kapcsán mindenki várakozásokkal teli, mivel jelentősen módosulnak a szabályok, így minden csapat kénytelen teljesen új autót építeni. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red Bullnak beletört a bicskája 2026.07.23. […]

2025. 11. 02.Tajthi Andrea
Michael Schumacher, Mika Häkkinen, Forma-1 2001F1

Häkkinen őszintén Schumacherről és a trükközéseikről

1998 és 1999 Forma-1-es világbajnoka, Mika Häkkinen megosztotta gondolatait arról, milyen volt a hétszeres világbajnokként visszavonult Michael Schumacher ellen versenyezni. Schumacher legeredményesebb éveit a Ferrarinál töltötte, amelynek színeiben öt egymást követő világbajnokságot nyert (2000–2004). Schumacher további két bajnoki címét 1994-ben és 1995-ben szerezte. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a […]

2025. 11. 02.Tajthi Andrea
Kalle RovanperäF1

Rali-világbajnokból F1-es reménység? Rovanperä megkezdte az átállást

Kalle Rovanperä befejezte első hivatalos tesztjét egy F2-es autó volánja mögött, ezzel megkezdve profi együléses autóversenyzői karrierjét. A 25 éves kétszeres rali-világbajnok fejébe vette, hogy meghódítja a motorsport egy másik ágát is. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: Bevetik azt, amibe a Red Bullnak beletört a bicskája 2026.07.23. 09:21 Már a brit sajtó […]

2025. 11. 02.Tajthi Andrea
George RussellF1

Russell Hamilton helyére, vagy ismét mellé kerülhet?

A legfrissebb pletykák szerint a Ferrari vezetői George Russellt szeretnék szerződtetni 2027-re, ha Charles Leclerc vagy Lewis Hamilton távozna a csapattól. A Mercedesnél a brit versenyző folyamatosan jó teljesítményt nyújtott, és végül a csapat élére került, miután Hamilton úgy döntött, hogy a idéntől a Ferrarinál folytatja pálafutását. Ez is érdekelhet A McLaren megteszi a Hungaroringen: […]

2025. 11. 02.Tajthi Andrea