Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Lando Norris és Max Verstappen, Las Vegas 2025F1

F1 pontverseny: Norris még vezet, Piastri már bajban, és még Verstappen is versenyben!

Igazi drámát hozott a Las Vegas-i Nagydíj. Vagyis inkább ami utána jött. A versenyt Max Verstappen nyerte, így ő maximálisan megszerezhető összes pontot begyűjtötte a hétévégén. Bár a két éllovas, Lando Norris és Oscar Piastri a második és negyedik helyen végeztek a versenyen, később kizárták őket autóik kopólemezének túlkopása miatt. Így aztán ők nem szereztek […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLarenF1

Dráma Las Vegasban: Mindkét McLaren-versenyzőt kizárták!

A 2025-ös Las Vegas-i Nagydíj újabb fordulatot hozott a verseny leintése után. A két McLarent utólag kizárták! A versenyfelügyelők a futam után kizárták a bajnoki tabella két éllovasát, Oscar Piastrit és Lando Norrist. A döntés oka: az FIA műszaki delegáltja megállapította, hogy az autók padlólemezének kopó része a megengedettnél jobban elkopott. Ez is érdekelhet Egyértelmű […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris és George Russell a Terry Crews által vezetett LEGO CadillacbenF1

A LEGO extra látványosságokkal dobta fel a 2025-ös Las Vegas-i Nagydíjat

A 2025-ös Forma-1-es Nagydíj hétvégéjén az F1 és a LEGO Csoport több különleges, LEGO-elemekből épített meglepetéssel kedveskedett a rajongóknak. A futam után az első három helyezett versenyzőt nem mindennapi módon szállították a Bellagiónál felállított pódiumhpz: Terry Crews ikonikus televíziós műsorvezető, színész és F1-rajongó egy teljes méretű, vezethető, rózsaszín, nyitott tetejű LEGO „Big Build” 1950-es évekbeli […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
McLaren, 2025 Las VegasF1

Szabálytalanság a McLarennél? Az FIA mindkét autót vizsgálja!

A 2025-ös Las Vegas-i Nagydíj utáni technikai ellenőrzése során a FIA műszaki delegáltja, Jo Bauer két autó esetében is szabálytalanságról adott jelentést. A problémát a kopólemez vastagsága okozza. Az FIA közeménye szerint a vizsgálat a 81-es és a 04-es rajtszámú autót, tehát a két McLarent érinti, Oscar Piastri és Lando Norris autját. Ez is érdekelhet Egyértelmű […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
Lando NorrisF1

Lando Norris veszélybe sodorta magát a verseny után – akár büntetést is kaphat érte

Lando Norris potenciálisan problémás helyzetbe sodorta magát a Las Vegas-i Nagydíj leintése után. A bajnokság éllovasa a dobogós interjúk során káromkodott, ami miatt akár büntetést is kiszabhat rá az FIA Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen nyert Las Vegasban, a két McLaren között ismét akad hézag

A Las Vegas-i Nagydíj pole-pozícióját Lando Norris foglalta el, míg legfőbb riválisa, csapattársa, Oscar Piastri csak az 5. rajthelyet szerezte meg. Az első rajtsort Max Verstappen egészítette ki. A második sorban Carlos Saint és George Russell sorakozott fel. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
Doriane Pin az F1 Academy 2025-ös bajnokaF1 Academy

A Mercedes-támogatott Doriane Pin az F1 Academy harmadik bajnoka!

Doriane Pin (Mercedes) megnyerte az F1 Academy Las Vegas-i hétvégéjének első, szombati futamát, miután legnagyobb bajnoki riválisa, Maya Weug (Ferrari) már a rajt előtt kiesett egy ütközés következtében. A nedves körülmények között rendezett versenyen Nina Gademan és Alisha Palmowski (Red Bull Racing) állhattak még fel a dobogóra. A rajt előtt dráma alakult ki: mindenki esőgumikra […]

2025. 11. 23.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

Verstappen eredetileg más rajtszámot akart, de apja lebeszélte róla

A Forma-1-es versenyzők 2014 óta állandó rajtszámot választanak maguknak. Az egyik friss hír azonban az, hogy mostantól aki akarja, akár meg is változtathatja a korábban kiválasztott rajtszámát. Persze csak olyanra, ami nem foglalt. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere […]

2025. 11. 22.Tajthi Andrea
F1 Las Vegas-i NagydíjF1

Az F1-es Las Vegas-i Nagydíjon gyakori a fűszag – Ez az oka!

A Forma-1-es mezőny a hétvégén Las Vegasba látogatott. Nevada állam legnépesebb városát „A bűn városának” is szokás nevezni. Az ott zajló F1-es hétvégéken pedig minden évben téma egy „furcsaság”: marihuána szag lengi körül a verenyhelyszínt. A Las Vegas-i versenyt azért hozták létre, hogy kihasználják a sportág növekedését az Egyesült Államokban, és ezzel háromra emelték az […]

2025. 11. 22.Tajthi Andrea
Lando Norris 2025 Abu DhabiF1

Lando Norris szerzett pole-t az esőgumikon indult időmérőn

A Las Vegas-i Nagydíj kvalifikációjára romlottak az időjárási viszonyok. Leesett az eső, és a Q1 kék oldalfalú, esőgumikon kezdődött. A kék jelölésű Pirellik versenyhétvégén való megjelenésének gyakorisága konvergál a nullához, így ez már önmagában szokatlan látvány volt. De az is szokatlan, hogy 10 fok van egy versenyhelyszínen. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas […]

2025. 11. 22.Tajthi Andrea
George Russell, 2025 Las VegasF1

Russell – McLaren szendvicsben a mezőny vegasi harmadik szabadedzésen

Szokatlan hideg idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt a Las Vegas-i Nagydíj harmadik szabadedzésén. A levegő mindössze 12, az aszfalt 13 fokos volt. Ráadásul korábbi szitáló eső miatt némi víz is volt a pályán, ezér intermediate gumikon kezdték meg a gyakorlást a versenyzők. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen […]

2025. 11. 22.Tajthi Andrea
Las Vegas 2025F1

Kiderült, mi okozta a pénteki piros zászlókat Las Vegasban

Az FIA magyarázatot adott arra, hogy miért fejeződött be piros zászlóval a Las Vegas-i Nagydíj második szabadedzése. Két megszakítás is volt a szabadedzésen, és egyik sem baleset miatt. Ez is érdekelhet Egyértelmű választ adott Valtteri Bottas a jövőjéről 2026.07.23. 18:18 Jelentősen gyorsabb lehet az új Aston Martin Alonso korábbi menedzsere szerint 2026.07.23. 16:01 Röviddel az […]

2025. 11. 21.Tajthi Andrea