Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Lando Norris, McLaren, 2025 Brit NagydíjF1

Norris nyerte a kaotikus Brit Nagydíjat, Hülkenberg 15 év után végre életében először dobogós!

Izgalmas, kaotikus versenyt nyert Lando Norris, viszonylag simán, miközben Hülkenberg először szerzett dobogós helyezést! Három versenyző büntetéssel indította a versenyt. Andrea Kimi Antonelli három rajthelyes büntetést hozott magával még az Osztrák Nagydíjról, ahol kiütötte magát és Max Verstappent a versenyből. A fiatal olasz így a 10. helyről várta a rajtot. Oliver Bearman 10 rajthelyes büntetést […]

2025. 07. 06.Tajthi Andrea
Lando Norris és rajongók, 2025 Brit NagydíjF1

Mit szól hozzá Norris, hogy már több rajongója van, mint Hamiltonnak?

Hazájában, a Brit Nagydíj hétvégéjén a McLaren versenyzőjét Lando Norrist azzal kapcsolatban is megkérdezték, hogy mit szól az egyre növekvő rajongótáborához. Mivel Silverstone-ban már több Norris rajongó tűnik fel, mint Lewis Hamilton rajongó. A fiatal brit pilóta az egyik legnépszerűbb versenyzővé vált a mezőnyben az elmúlt években, többek között a Netflixen elindított Drive to Survive […]

2025. 07. 06.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Brit Nagydíj pole-nak örülF1

Verstappen Antonellinek köszönheti a pole-t? Minenesetre elmennek együtt tésztázni

A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Max Verstappen megköszönte a Mercedes újoncának, Andrea Kimi Antonellinek, hogy segített neki megszerezni a pole pozíciót a Brit Nagydíj kvalifikációján, a vasárnapi versenyre. A Silverstone-i időmérő edzés után a Sky Sports F1-nek adott interjúban árulta el a holland versenyző, hogy a pole-jához az is hozzájárult, hogy Kimi Antonelli segített […]

2025. 07. 06.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc a kormányt ütve, káromkodva szidta önmagát

A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc meglehetősen dühös volt magára a Brit Nagydíj időmérő edzése után, mert hibázott az utolsó gyorskörén a Q3-ban. Leclerc a levezető körön, csapatrádión átkozta magát, amiért csak a 6. rajthelyet szerezte meg a vasárnapi versenyre. Ez is érdekelhet Amit a Magyar Nagydíj előtt tudnod kell: Tiltott és ingyenes dolgok, F1-es […]

2025. 07. 06.Tajthi Andrea
Lando Norris, McLaren, 2025 Brit NagydíjF1

Lando Norris zárta az élen a pénteket Silverstone-ban

Silverstone-ban a második szabadedzésen is hazai sikernek örülhetett a helyi közönség: Lando Norris volt a leggyorsabb. A második szabadedzésen is mindenki azonnal a gázra lépett és pályára hajtott. Az első mért körök után a két Ferrari állt az élre, Lewis Hamilton – Charles Leclerc sorrendben. Ez is érdekelhet Amit a Magyar Nagydíj előtt tudnod kell: […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hazai pályán Hamilton nyitott az élen pénteken

Lewis Hamilton és a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak a silverstone-i első szabadedzésen. A Brit Nagydíj első szabadedzésén két csere is volt: Yuki Tsunoda helyén Arvid Lindblad, Nico Hülkenberg helyén pedig Paul Aron kóstolhatott bele a Forma-1-be. Ez is érdekelhet Amit a Magyar Nagydíj előtt tudnod kell: Tiltott és ingyenes dolgok, F1-es programok és hasznos infók! […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
FIA logó, F1F1

Egykori F1-es csapatfőnök fia lesz Mohammed ben Sulayem kihívója az FIA elnöki posztjáért!

Az FIA aktuális elnökének mandátuma az idei év végén lejár, új választás lesz. A kérdés csak, hogy ki lesz Mohammed ben Sulayem kihívója. Korábban felmerült idősebb Carlos Sainz neve, de ő végül letett erről a lehetőségről. Ez is érdekelhet Amit a Magyar Nagydíj előtt tudnod kell: Tiltott és ingyenes dolgok, F1-es programok és hasznos infók! […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Liam LawsonF1

Újra helyet cserél-e Lawson és Tsunoda?

Hatalmas a bizonytalanság a Red Bullnál a versenyzőket illetően. Főszerepben: Verstappen, Tsunoda és Lawson. Izgalmasnak ígérkezik a most aktuális pilótakeringő is a Forma-1-ben, hiszen mindenki azt találgatja, hogy Max Verstappen vajon tényleg átigazol-e a Mercedeshez. A hollandnak még szerződése van a Red Bullal 2028-ig, de láttunk már rá példákat, hogy nincs olyan szerződés, amit ne […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
IWC, Simone AshleyF1

A Bridgerton család színésznője is szerepelt volna az F1 filmben, de végül kivágták – mármint a jelenetét

Joseph Kosinski, az F1 film rendezője azt állította, hogy minden fél tudta, hogy van rá esély, hogy Simone Ashley színésznő szerepe kivágásra kerüljön a filmből. A hollywoodi projekt vitathatatlanul az egyik legjobban várt film a nyáron, és sok a felhajtás körülötte. Azonban az F1-es film a közelmúltban azzal is bekerült a hírekbe, hogy „A Bridgerton […]

2025. 07. 04.Tajthi Andrea
Franco ColapintoF1

Colapinto halálos fenyegetést is kapott, rajongói reakciót várnak az F1-től

Lassan nincs olyan Forma-1-es személy, aki még ne lett volna gyűlölködő, minősíthetetlen kommentek áldozata. Sőt már F1-es versenyzőnek sem kell lenni hozzá, hiszen nem régiben két riporternő is agresszív reakciókról számolt be. Most a legújabb célpont úgy tűnik, hogy Franco Colapinto, mivel az a Red Bull Ringen majdnem összeütközzött Oscar Piastrival. Így aztán most az […]

2025. 07. 03.Tajthi Andrea
Max VerstappenF1

„Szörnyű, egyszerűen nem élvezem” – közölte Verstappen

Max Verstappen, a regnáló világbajnok, elmondta véleményét a vörös szőnyeges megjelenésekről. A holland négyszeres világbajnok közismerten kerüli a nagy eseményeket és összejöveteleket, amit csak lehet, inkább mellőz. A vörös szőnyeges megjelenéseket végképp ki nem állhatja. Ez is érdekelhet Amit a Magyar Nagydíj előtt tudnod kell: Tiltott és ingyenes dolgok, F1-es programok és hasznos infók! 2026.07.24. 05:24 […]

2025. 07. 03.Tajthi Andrea
Maria de VillotaF1

13 éve volt María de Villota súlyos F1-es balesete, mely 1 év múlva a halálát is okozta

María de Villota autóversenyző 2012-ben egy két évvel korábbi F1-es Renault-val tesztelhetett, majd még ebben az évben a Marussia tesztpilótája lett. 2012. július 3-án az angliai Duxford repülőtéren végzett egyenesvonalú tesztelés során elvesztette az irányítást Marussia versenyautója felett, és nekiütközött egy teherautó leeresztett rámpájának. Ez is érdekelhet Amit a Magyar Nagydíj előtt tudnod kell: Tiltott […]

2025. 07. 03.Tajthi Andrea