ROVAT

Forma–1

Lewis Hamilton, Ferrari, 2025 AustinF1

Egy hajszálon múlt: a HALO mentette meg Hamiltont a sprinten

A 2025-ös Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának sprintversenye kaotikus jelenetekkel indult. Bár a legnagyobb figyelmet a McLarenek kiesése kapta, volt ott még egy nagyon jelentős momentum. A halo ugyanis ismét nagyon hasznosnak bizonyult. Ez is érdekelhet Alonso megszólalt a jövőjéről: Nem az Aston Martin újításai döntik el, marad-e az F1-ben! 2026.07.22. 17:23 Trükkös hétvége jöhet a […]

2025. 10. 19.Tajthi Andrea
Oscar Piastri, Lando Norris, mclarenF1

Brown szerint nem a McLaren párosa a felelős a kiesésükért a sprinten, azt is megnevezte, ki

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy véli, hogy egyik versenyzője sem tehető felelőssé az első körben történt ütközésért a Circuit of the Americas pályán rendezett sprintfutamon. A McLarennek ez egy felejthető sprintverseny volt. Abban a kanyarban Piastri először Nico Hülkenberggel ütközött, majd a csapattársába csapódott. A baleset után mindkét McLaren-pilóta kénytelen volt kiállni. A Sky […]

2025. 10. 19.Vámosi Péter
Jenson ButtonF1

A korábbi F1-pilóták sejtik mi lehet a titokzatos instrukció a McLarenen belül

Jenson Button sejti, milyen következmények várhatnak Lando Norrisra a McLarennél, miután a csapat házon belüli, de titokban tartott büntetést szabott ki rá. A Szingapúri Nagydíj első körében Norris összeért csapattársával, Oscar Piastrival. Bár a McLaren akkor nem avatkozott közbe, a szingapúri és amerikai hétvége között a csapatvezetők, Andrea Stella és Zak Brown leültek beszélni a […]

2025. 10. 19.Börcsök Réka
Oscar PiastriF1

Piastri elárulta, mi történik akkor, ha verseny közben hívná őt a természet

A McLaren sztárja, Oscar Piastri bevallotta, mi történik valójában, ha inkább WC-re menne a verseny közben. Ezen a hétvégén Piastri folytatja harcát az F1-es világbajnoki címért az Egyesült Államok Nagydíján. Jelenleg az ausztrál 22 pontos előnnyel vezet csapattársa, Lando Norris előtt. A McLaren párosa a Szingapúri Nagydíj nyitó körében enyhén összeütközött, Piastri pedig egyáltalán nem […]

2025. 10. 19.Vámosi Péter
Max Verstappen, Austin 2025F1

Újabb pole-t szerzett Verstappen, felemás eredmény a McLarenektől

Az Egyesült Államok Nagydíjának kvalifikációjának minden neki tudott vágni. Ez azért lényeges, mert pár órával korábban a sprintversenyen 5 versenyző is kiesett, sok autót kellett javítani. Azonban alig hogy elkezdődott a Q1, Isack Hasdjar törte össze a Racing Bullsát, így piros zászlóval meg is szakították azt. Ez is érdekelhet Alonso megszólalt a jövőjéről: Nem az […]

2025. 10. 19.Tajthi Andrea
Egyesült Államok Nagydíja 2025, sprint rajt: Verstappen az élen, Hülkenberg keresztben, a két McLaren épp ütközikF1

Káosz a sprint rajtjánál: mindkét McLaren kiesett, míg Verstappen nyert

Max Verstappen nyerte az austini sprintet, míg mindkét McLaren-versenyző nullázott. A holland így 8 pontot hozott mindkettőjükön. Az Egyesült Államok Nagydíjának sprintversenyén Max Verstappené volt a pole pozíció. Mellőle Lando Norris várta a 19 körös verseny rajtját, a második sort pedig a másik McLarennel Oscar Piastrim valamint meglepetésre a sauberes Nico Hülkenberg foglalta el. Öket […]

2025. 10. 18.Tajthi Andrea
Ferrari, Lewis HamiltonF1

Rossz szimuláció okozta a Ferrari szingapúri fékhűtési problémáit

Komoly fékproblémákkal zárta a Ferrari és Lewis Hamilton a legutóbbi, szingapúri futamot. A brit az utolsó körben már csak vánszorgott, a pályát is levágta, ami miatt büntetést is kapott. A csapat pedig utánajárt, hogy mi vezetett a súlyos technikai hibához. Erről a csapat vezető pályamérnöke Matteo Togninalli beszélt: Ez is érdekelhet Alonso megszólalt a jövőjéről: […]

2025. 10. 18.Hegedűs Dávid
F1 2025 Moncói Nagydíj rajt, Brembo fék, elfékezésF1

Olvasóink szerint ez az F1-es motorgyártó viszi majd a prímet 2026-ban

2026-ban új korszak kezdődik a Forma-1-ben: érkeznek az új erőforrások, amelyek teljesen átalakíthatják az erőviszonyokat. A Motorsportol.hu olvasói megszavazták, szerintük melyik gyártó készíti majd a legerősebb motort az új szabályrendszerben – az eredmények pedig egyértelmű képet festenek. A szavazás alapján olvasóinknak a Mercedes tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy 2026-ban a mezőny élére álljon, akár a […]

2025. 10. 18.Motorsport Online
Max Verstappen, Pierre WacheF1

Wache szerint Max ezt nagyon odatette

Pierre Wache, a Red Bull Racing műszaki igazgatója így értékelte a pénteki Amerikai Nagydíj sprintkvalifikációját: „Minden időmérős futam során igyekszünk maximalizálni az autó teljesítményét azzal, hogy a lehető legalacsonyabb beállításokkal megyünk. Az FP1 alatt kétféle beállítást teszteltünk a két autón, és rájöttünk, hogy Yuki beállítása némileg jobb. Ez segített a kanyarokban tapasztalt nagy sebességű alulfutáson, […]

2025. 10. 18.Vámosi Péter
Charles Leclerc, hornerF1

Leclerc elárulta, hogy mi a helyzet Horner szerződtetésével kapcsolatban a Ferrarinál

Charles Leclerc elutasította a Christian Horner és a Ferrari közötti kapcsolatra utaló pletykákat, és hangsúlyozta, hogy „semmi sem igaz belőle”. Horner nevét komolyan összefüggésbe hozták egy szenzációs átigazolással a Ferrarihoz, miután júliusban hivatalosan is távozott a Red Bulltól. Az 51 éves szakember szívesen visszatérne a Forma-1-be, de úgy tűnik, hogy jelentős hatalmat szeretne bármely szervezeten […]

2025. 10. 18.Vámosi Péter
Lewis Hamilton, WhatsApp car, WolffF1

Wolff New York-i F1 futamról álmodozik, de tisztában van a realitásokkal

A Mercedes F1 vezérigazgatója és csapatfőnöke, Toto Wolff megvitatta az Egyesült Államokban rendezett futamok számának növelésének a lehetőségét. Míg a Las Vegas-i Nagydíj 2023-ban került fel a naptárba, hogy Miami és Austin mellé csatlakozzon az Egyesült Államokban Forma-1 versenyeket rendező városok közé, egyes jelentések szerint egy negyedik amerikai futam is bevezetésre kerülhet. Bár ezt még […]

2025. 10. 18.Vámosi Péter
Brian Cox és Adrian NeweyF1

Fekete lyukak, 3D nyomtatás, idegen civilizációk és Adrian Newey – asztrofizikus járt az Aston Martinnál

Professor Brian Cox CBE, az asztrofizika* egyik legismertebb alakja, ezúttal a Forma-1 világába látogatott, hogy felfedezze: a világegyetem törvényei és a motorsport technológiája között több a közös pont, mint gondolnánk. *Az asztrofizika a csillagászatnak az az ága, amely a világegyetem égitestjeinek fizikai tulajdonságait és működését vizsgálja. Ez is érdekelhet Alonso megszólalt a jövőjéről: Nem az […]

2025. 10. 18.Tajthi Andrea