A legnagyobb elismerés? Schumacherhez hasonlította egykori riválisát Jenson Button!

Jenson Button, 2009 F1-es világbajnoka párhuzamot vont a versenypályán vívott csaták tekintetében Fernando Alonso és Michael Schumacher között.
A visszavonult brit versenyző az Aston Martin hivatalos weboldalán megjelent rovatában méltatta a kétszeres világbajnok Alonso egyedülálló képességeit és vezetési stílusát.
Button és Alonso F1-es pályafutása 17 éven keresztül párhuzamosan haladt. A két versenyző 2015-ben és 2016-ban csapattárs is volt a McLarennél, de összecsaptak a WEC-ben is 2018-ban.
Jelenleg az Aston Martin szekerét tolják mindketten: Button márkanagykövetként, Alonso pedig továbbra is aktív versenyzőként dolgozik.
A brit versenyző különleges elismeréssel illette a kétszeres világbajnok spanyolt, mondván, a pályán vívott párbajaik rendkívül hasonlítottak a Michael Schumacher elleni küzdelmekre.
Button felidézte pályafutása első futamgyőzelmét is a 2006-os Magyar Nagydíjról, ahol az akkor 25 éves Alonsóval csapott össze, mielőtt a spanyol a 51. körben kiesett, átadva a vezetést a britnek.
„A legnagyobb elismerés, amit Fernandónak adhatok, az, hogy az ellene való küzdelem nagyon hasonlított a Michael Schumacher elleni csatákra” – írta a „Jenson’s Journal” című rovatban.
„Az ellenük szerzett tapasztalataim alapján kemény, de sportszerű volt – minden alkalommal a határon ment a harc, és én ezt imádtam. Ez is része volt a kihívásnak.”
„Amikor megnyertem az első nagydíjamat Magyarországon, ellenük küzdöttem, és versenyzőként pontosan ezt akarod. A legjobbak, a legnagyobbak ellen akarsz harcolni, hogy lásd, hol állsz hozzájuk képest. A karrierem során olyan pilóták ellen versenyezhettem, mint Fernando és Michael, valamint Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton és Max Verstappen. Igazán szerencsés vagyok, hogy a sportág igazi legendái ellen mérettethettem meg.”
Button kiemelte Alonso azon képességét is, hogy szinte bármilyen autóhoz és beállításhoz azonnal képes alkalmazkodni.
„Fernando úgy vezet, mint senki más. Agresszív, zseniálisan alkalmazkodik, és ez az egész pályafutása során így volt.”
Button úgy véli, Alonso még mindig sokat adhat a Forma–1-nek. A korábbi BAR Honda-pilóta hangsúlyozta, szívesen látná a spanyolt egy Adrian Newey által tervezett autóban, ahogy újra a futamgyőzelmekért harcol.
Úgy véli, Alonso korábbi ideiglenes visszavonulása túl korai volt, és most addig nem fogja végleg abbahagyni, amíg teljesen biztos nem lesz a döntésében.
„Nyilvánvalóan ez az év nehéz, de még mindig izgalmas időszak ez az Aston Martin Aramcónál, és olyan emberekkel dolgozni, mint Adrian Newey… Bármelyik F1-es pilóta imádna egy általa tervezett autóval versenyezni, és közvetlenül megtapasztalni, ahogy előre viszi a csapatot.”
„Tudom, milyen nehéz dönteni a jövődről, és ő már volt ebben a helyzetben. Egyszer már elhagyta a sportot, majd visszatért, így nyilvánvalóan túl korán távozott. Most meg fog győződni róla, hogy 100 százalékig biztos benne, mielőtt elhagyja a sportágat.”
Zárásként hozzátette: „Fernandónak még mindig nagyon sok adnivalója van az F1-ben. Nagyon szívesen látnám őt egy Aston Martinban a győzelmekért harcolni. Ott kéne lennie, és a csapat is ezt célozza meg.”

Évtizedes titkok és botrányok az F1-ben: Megjött az új Schumacher-film Netflix-előzetese!
Sainz erősebbnek tekinti az Aston Martint, mint a Williamst






