Kiderült, miért nem kapott nagyobb büntetést Lewis Hamilton a Belga Nagydíjon

10 másodperc helyett ”csak” 5 másodperc büntetéssel ”ajándékozták” meg a George Russell elleni ütközés miatt a brit ferrarist.
Az FIA versenyfelügyelői fényt derítettek arra a tényre, miért kapott enyhébb büntetést Lewis Hamilton a Belga Nagydíjon. A brit ferraris az első körben a Les Combes utáni kanyar kombinációban akadt össze a mercedes-es George Russell-lel, ami az utóbbi versenyző kiesését eredményezte.
Hamiltont pár körrel később egy 5 másodperces büntetéssel súlytották, amit az első és egyetlen kiállásánál le is töltött.
Innentől fogva az eredmény kozmetikázása volt a cél. A 44. kör végén a negyedik helyen intette le a kockás zászló, amivel feljött újra a világbajnokság második helyére, megelőzve pont Russellt.
Ugyan mind Hamilton, mind Russell versenybalesetnek véleményezte az esetet, a versenyfelügyelők nem így vélekedtek. Viszont enyhítőbb büntetést osztottak ki neki, ami nem érte el a 10 másodpercet.
Az FIA versenybírói megmagyarázták Lewis Hamiilton büntetését.
„A versenybírók áttekintették a videót, a csapat rádióját és az autóban lévő videófelvételeket.” – adta ki közleményben az FIA. „Az első körben az 5-ös kanyarhoz közeledve a 63-as autó megpróbált előzni a 44-es autó külső sávjában, és elegendő átfedést alakított ki ahhoz, hogy versenytérre tegyen szert. A 44-es autó belső kanyarban maradt. A kanyarban alulkormányzottság alakult ki. Bár megpróbálta korrekciós kormányzással kikerülni a 63-as autót, bal első kerekével annak jobb oldalának ütközött. A versenybírók megállapították, hogy a 63-as autó a rendelkezésre álló versenyterületen belül maradt. Az ütközést az okozta, hogy a 44-es autó nem tudott kellő távolságot tartani egymástól.”
„A versenyfelügyelők számos enyhítő körülményt ismertek el. A 44-es autó elismerte a 63-as autó jelenlétét, megpróbálta elhagyni a megfelelő versenyteret, és valóban megpróbálta elkerülni az ütközést. Az ütközést az első futómű tapadásának elvesztése okozta, nem pedig egy agresszív vagy szándékos manőver. Ráadásul a baleset az első körben történt, ahol a csökkent tapadás és a sűrített versenykörülmények felismerhetők. Ezen okok miatt, bár a 44-es autó teljes mértékben hibás volt az ütközésért. A felügyelők úgy vélik, hogy az FIA büntetési irányelveivel összhangban az 5 másodperces időbüntetés a megfelelő büntetés a szokásos 10 másodperces helyett.

Antonelli egy vacsorával jön Bottasnak
Norris nem kertelt: őszintén vallott a kiábrándító hétvégéről






