Lewis Hamilton a Ferrari stratégiájában bízik Antonelli ellen a futamon

A hétszeres világbajnok reméli, hogy Leclerc-kel közösen meg tudják állítani Antonellit és a Mercedest a vasárnapi Brit Nagydíjon.
Hamiltonnak eddig a hétvégéje azt mutatja, hogy folytatja a jó szériáját, ami ötvözi őt ebben az évben. A sprintidőmérőt megnyerte, míg a sprintfutamon a második helyen ért célba, amivel 4 pontra csökkentette a hátrányát a világbajnokságban a jelenleg második helyen álló George Russell-lel szemben.
Ám az időmérőedzésen olyan történt vele, ami eddig a hétvégén még nem. Ugyanis legyőzte őt csapattársa, Charles Leclerc. A két ferraris versenyző így a második és harmadik helyről rajtol majd, előlük indul a bajnokságot vezető mercedeses versenyző, Kimi Antonelli.
Antonelli azzal, hogy megnyerte a sprintfutamot, tovább növelte az előnyét Russell előtt és ez a szám még nagyobb lehet azok után, hogy a brit csak a negyedik helyről várja a piros lámpák kialvását.
Hamilton számára megnyílt az út egy hazai dobogós eredményre. Mindenesetre, elégedett az időmérőn elért pozíciójával.
„Örülök, hogy itt lehetek” – mondta Hamilton az edzést követően. „Mindketten [Antonelli és Leclerc] nagyszerű munkát végeztek. Charles szépen fejlődik, de nekünk egyszerűen nem volt meg a tempónk a Mercedeshez képest, ami már egy ideje probléma. Lassan csökkentjük a lemaradást, és az, hogy mindketten itt vagyunk, nagyszerű a csapat számára.”
Szurkolók más milyen eredményben reménykednek, mint mondjuk Hamilton elégedett lenne. Ők szeretnék látni kedvencüket hazai földön a dobogó legfelső fokán ünnepelni, ezzel megszerezve ferraris karrierje második sikerét.
Nehéz feladat áll viszont előtte, hiszen Antonelli a hosszabb etapokon is megbízhatóbbnak tűnt. Éppen ezért reméli, hogy csapata kitalál valami jó stratégiát neki és Leclerc-nek is, amivel megelőzhetik az olasz versenyzőt.
Erről Hamiltont is kérdezték, aki így válaszolt: „Nagyszerű, hogy mindketten itt vagyunk. Meglátjuk, hogy tudjuk-e tartani a lépést Kimivel. Remélhetőleg tudunk játszani a stratégiával, és csapatként tudunk dolgozni, hogy megpróbáljuk legyőzni őket. Mindenképpen a tőlünk telhetőt megteszünk.”

Szívesen nyerne a mezőny végéről futamot Molnár Martin, akinek nem lenne ellenére egy utolsó kanyaros mindent eldöntő előzés sem
Ismét egy Antonelli pole, a Brit Nagydíjon is az élről indulhat






