További fejlesztéseket hoz Bakuba a Mclaren

A Mclaren nem áll le a fejlesztésekkel, erősebb autóval szeretné befejezni az évet.
A címvédő konstruktőri bajnok a nehéz idény kezdet után kezd magára találni az év második felétől.
Lando Norris az elmúlt négy versenyhétvégén háromszor is megszerezte a pole pozíciót. Ebből kettőt is meg tudott nyerni, míg Madridban is meg volt a lehetősége a sikerre, de a rosszkor belengedett virtuális biztonsági autó keresztülhúzta a számításait.
Ez a formajavulás nagyban közrejátszik a fejlesztési időszaknak is. Emiatt a woking-i istálló nem áll le az új alkatrészek gyártásával. Azerbajdzsánban épp ennek okán új aerodinamikai csomagot hoznak magukkal.
Nem részletezték ugyan, hogy mik tartalmaznak az egyes alkatrészek, de ezeket a szabadedzésen fogják bevetni. Az ott nyert adatokból fogják majd kiértékelni, bevethető állapotba kerülhet-e az időmérőre és a versenyre.
Visszatér a Monzában bemutatott forgó H-szárnyú hátsószárny is. Madridban a szűk utcai pályán nem került bevetésre.
Rob Marshall, a Mclaren műszaki igazgatója és főtervezője elárulta, hogy az új alkatrészek különösen változó próbának lesznek kitéve Bakuban.
„Baku a szélsőségek pályája, amely a Forma-1 leghosszabb egyenesét ötvözi a leglassabb kanyarokkal, így jelentős kompromisszumokat kell kötni” – mondta. „Az egyenes mód nagyobb mozgásteret biztosít minden csapatnak arra, hogy alacsony légellenállású autóval közlekedjenek az egyenesekben, miközben a leszorítóerőt a kanyarokban is megtartják, de a kihívás ugyanaz marad: a legjobb tervezési és beállítási döntéseket hozni, majd azokat tisztán végrehajtani a pályán.”
Elmondta, hogy még mindig nincsenek tisztában az autóban rejlő potenciálról, hiszen tanulmányozzák az idei konstrukció lehetőségeit.
„Még mindig minden versenyen tanulunk ezekről az autókról, és ebben a szezonban a különböző versenyeken mind felül, mind alulteljesítettünk a várakozásainkhoz képest” – tette hozzá. „Baku egy újabb értékes tesztet biztosít az MCL40 számára, nagyon eltérő jellemzők skáláján. Az energiagazdálkodás és -bevetés különösen fontos lesz, akárcsak a gumiabroncsok és a fékek kezelése, mivel az autók a hosszú egyenes után, viszonylag hideg idővel érkeznek az 1-es kanyarba.”
Azzal, hogy folyamatosan fejlesztik az idei autót, megosztják a munkát az ez évi és a 2027-es autó fejlesztése között.
A munkamegosztás ellenére Marshall nyilatkozta, hogy nem áll szándékában megállítani az MCL40-es autó fejlesztési programját.
„A szabályozási folytonosság a következő szezonban is folytatódik, és az élen álló verseny ilyen szoros, továbbra is nagy a motivációnk az autó fejlesztésére” – mondta. „Ezt egyensúlyban kell tartanunk a jövő évi autón végzett munkával, de a közvetlen célunk a nagyobb teljesítmény biztosítása és a további győzelmekért való küzdelem 2026-ban, miközben mindent, amit tanultunk, továbbviszünk.”
A Mclaren úgy véli, hogy a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is harcban lesz a győzelemért Bakuban. Marshall pedig arra számít, hogy ez a négy csapat valamelyik versenyzője kerülhet előnybe.

Horner vagy Mekies? Liam Lawson elárulta, miben más a két F1-es csapatfőnök!
Az egykori F1-es csapatfőnököt akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik






