CÍMKE

Gresini Racing

GresiniMoto

Öccse szerint Márquez jobban illett a GP23-hoz, mint az új Michelin abroncs

Álex Márquez hivatalosan is befejezte a 2024-es MotoGP-szezont, egy olyan évet, amelyben nehéz pillanatok váltották egymást néhány kiemelkedő teljesítménnyel. Márquez, aki 173 ponttal a bajnokság 8. helyén zárta a szezont, kiemelte a tanulságokat. Amelyeket egy olyan évben szerzett, amely saját bevallása szerint nem volt könnyű. „Ez a szezon a hullámvölgyek szezonja volt, így is definiálhatnám, […]

2024. 12. 15.Vörös Kamilla
MMAlzamoraMoto

Márquez párhuzamot vont korábbi jobbkeze, Alzamora, valamint álmai nője között

Marc Márquez és Emilio Alzamora 2022 közepén történt szakítása nagy változást jelentett a nyolcszoros világbajnok számára, amit az öregedés folyamatának tulajdonít. Márquez 12 éves kora óta dolgozott együtt Alzamorával, de 30 éves korára úgy döntött, hogy váltani akar. Mostanra már lehet úgy tekinteni Márquez és Alzamora szakítására, mint egy nagyobb horderejű változás első lépésére Márquez […]

2024. 12. 13.Vörös Kamilla
MMMoto

Márquez úgy érezte, halott, egészen addig, amíg a Ducati fel nem támasztotta őt

Marc Márquez azt állítja, hogy egy év után a Ducatinál „feltámadt”. Márquez legendás pályafutásának legkomolyabb döntése volt, hogy tavaly kilépett a Hondától, véget vetve egy olyan korszaknak, ahol legnagyobb sikereit érte el. A nagydíjgyőzelmekhez való visszatérést azonban a Gresini GP23-as modellje tette lehetővé, és jövőre a gyári Ducati csapatnál fog versenyezni a legújabb gépükön. Ez […]

2024. 12. 07.Vörös Kamilla
Álex MárquezMoto

Álex Márquez egyenesen frászt kapott a bátyját körülvevő állandó felhajtástól a Gresini-garázsban

Álex Márquez elismerte, nem volt éppen leányálom a bátyjával osztozni a Gresini-garázson a 2024-es szezonban. Álex Márquez egyetlen top 3-as eredményét a Sachsenringen érte el júliusban, amikor bátyjával, osztozott a dobogón. A Malajziában és Barcelonában elért erős top 5-ös helyezésnek köszönhetően a Gresini Ducati csapatnál töltött második évét a 8. helyen zárta az összesítésben. Ez […]

2024. 12. 05.Vörös Kamilla
Lewis HamiltonF1

Hamilton nem teketóriázik, mindenáron MotoGP-csapatot kíván venni, talán még kiszemelt is van

A KTM, amely egyike a MotoGP öt gyártójának, a motorsport.com szerint egy héttel a fizetésképtelenség bejelentése után szüneteltette a motorjainak fejlesztését. Az osztrák márka a jelentések szerint 3 milliárd eurós (2,5 milliárd font) adóssággal rendelkezik, és megpróbálja elkerülni a csődöt. A hír nyolc hónappal azután érkezett, hogy a Liberty Media, az F1 tulajdonosai bejelentették, hogy […]

2024. 12. 04.Vörös Kamilla
AldeguerMoto

Aldeguer nyolcszoros világbajnok vadat vett célkeresztbe, mindezt neonsárga sisakban

Fermín Aldeguer már megtette első köreit MotoGP-pilótaként , miután a közelmúltban a montmelói teszten debütált a Gresini Racing csapat színeiben. A fiatal spanyol, aki 2005-ben született La Ñorában, az újoncok közül a legjobban szerepelt a királykategória első megmérettetésén, megosztotta első benyomásait pályafutása új szakaszáról. A Gresini Racing színeit viselni különleges Aldeguer számára, aki így nyilatkozott. […]

2024. 11. 22.Vörös Kamilla
MMMoto

Márquez puszta szeretetből elküldte a p*csába korábbi csapatát, ahol még az édesapja is az arcába röhögött

Marc Márquez máris odaszúrt korábbi csapatának, ám, ahogy ő mondja, mindezt csak szeretetből. Álex Márquez végzett ugyanis a legelőkelőbb pozícióban a keddi barcelonai teszten, amit természetesen a bátyja sem hagyott szó és bemutatás nélkül. A nyolcszoros világbajnok a hét elején futotta első köreit a gyári Ducatival. A leginkább Pókemberre emlékeztető spanyol azonban nem bírt öccsével, […]

2024. 11. 21.Vörös Kamilla
MMMoto

Márquez emelt fővel távozik a Gresinitől, de erős referencia vár rá új garázsában – már kedden

A szezon utolsó futamán a nyolcszoros világbajnok Marc Márquez bebiztosította a harmadik helyet a világbajnoki tabellán. Búcsúajándék a Gresini Racing számára. A MotoGP utolsó barcelonai futama után egy dolog biztos: Jorge Martín világbajnok. Marc Márquez gratulált honfitársának. Ez is érdekelhet Kiderült, mikor jelenthetik be Quartararo új csapattársát 2026.07.23. 13:10 Elege van a KTM-től kiutált pilótának, […]

2024. 11. 18.Vörös Kamilla
AldeguerMoto

Az utolsó Ducati-ülés is elkelt 2025-re

Fermín Aldeguer és a Ducati közötti szerződés már a szezon elején nagy szenzációt keltett. Most hivatalossá vált, hogy a fiatal versenyző a Gresini Racing csapatához igazol. A Gresini Racing hivatalosan is bejelentette, hogy a 19 éves spanyol pilóta 2025-ben velük debütál a MotoGP-ben. Az értesülés már a szezon elején felröppent, ám akkor még a Pramac […]

2024. 08. 29.Börcsök Réka
Lewis HamiltonF1

Nadia Padovani beintett: Márpedig a Gresini Racing nem eladó, még Hamiltonnak sem

Lewis Hamilton hiába feni a fogát Marc Márquez jelenlegi alakulatára, értesülések szerint Nadia Gresini világosan megmondta, hogy a csapata nem eladó. Az F1 szupersztárja, Lewis Hamilton a The Race szerint tárgyalásokat kezdett a Gresini Racing megvásárlásáról. A TNT Sports munkatársa, Gavin Emmett a sachsenringi paddockból, így nyilatkozott a témával kapcsolatban: „Úgy tűnik, hogy Nadia Padovani, […]

2024. 07. 06.Vörös Kamilla
Lewis HamiltonF1

Hamilton Márquez istállójára feni a fogát, egész konkrétan meg akarja venni

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton értesülések szerint tárgyalásokat folytat a Gresini Racinggel a Ducati szatellit csapatának megvásárlásáról a MotoGP-ben. A The Race forrásai által először a hollandiai Assenben megrendezett TT hétvége kezdetén felvetett és azóta több, a csapat működését ismerő személy is megerősítette, Hamilton kifejezte érdeklődését a Gresini megvásárlása iránt a jelenlegi csapatfőnök Nadia […]

2024. 07. 01.Vörös Kamilla
MelandriMoto

20 évvel ezelőtt szatellitmotorral nyerni? – Melandri visszaemlékezett azokra az időkre

Az ex-MotoGP-pilóta Marco Melandri elmagyarázta, miért sokkal kisebbek ma a különbségek egy gyári és egy szatellitmotor között, mint a MotoGP-korszak kezdetén. Marco Melandri 41 évesen lenyűgöző MotoGP-karrierre tekint vissza. 2003-ban debütált a királykategóriában a Yamaha gyári csapatánál, majd a következő évben átigazolt a Tech3-hoz. A 2005-ös szezonban az olasz a Fausto Gresini által vezényelt Honda […]

2024. 06. 21.Vörös Kamilla