Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

George Russell, MercedesF1

Kettős Mercedes-siker Las Vegasban és 2024 világbajnoka is megvan!

George Russell nyerte a Las Vegas-i Nagydíjat, csapattára, Lewis Hamilton előtt, miközben Max Verstappen bebiztosította negyedik világbajnoki címét! A Las Vegas-i Nagydíj pole pozícióját George Russell foglalta el, mellette pedig Carlos Sainz várta a rajtot. Mögöttük Pierre Gasly és Charles Leclerc foglalt helyet. Csak ez után következett az egyéni bajnokság első két helyezettje, Max Verstappen […]

2024. 11. 24.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, George Russell, Pierre Gasly, F1F1

Rég volt már ilyen: Az F1-es versenyzők nagyon elégedettek az új versenyigazgatóval

George Russell és Carlos Sainz is pozitív benyomásokat szerzett az FIA új versenyigazgatójáról, Rui Marquesről, miután az megtartotta első versenyzői eligazítását a Las Vegas-i Nagydíjon. Marques, aki korábban a Formula 2 és a Formula 3 versenyigazgatója volt, a legutóbbi Brazil Nagydíj után Niels Wittich hirtelen távozását követően került az F1-be. Ez is érdekelhet Norris kap […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
Franco Colapinto, Las Vegas, F1F1

50 G-s erőhatást kapott Colapinto a becsapódáskor

A Williams újonc versenyzője, Franco Colapinto nagyerejű becsapódást szenvedett el, mikor elvesztette az uralmat autója felett és a betonfalnak ütközött a Las Vegas-i Nagydíj kvalifikációjának Q2 szakaszában. Az argentin maga szállt ki az autóból, és látszólag fizikailag sértetlen maradt. A csapat azonban most tisztázta a versenyző állapotát. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
George RussellF1

Russell a pole-ba Las Vegasban, Colapinto újabb anyagi kárt okozott a Williamsnek

A Las Vegas-i Nagydíj kvalifikációjára tovább hűlt a levegő, ami nem könnyítette meg a versenyzők dolgát. A Q1-ben a Mercedes kapásból folytatta jó formáját. Noha a leggyorsabb kör tulajdonosának kiléte mindig változott, 3 perccel a vége előtt George Russell állt az élen Leclerc és Piastri előtt. Ezt követően Max Verstappen átvette a vezetést. Az utolsó […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
Franco Colapinto, Las Vegas, F1F1

Drogteszt para? Az F1-es pilóták találkozót hívnak össze a Las Vegas-i fűszag miatt

Az F1-es versenyzők megbeszélést tartanak a Las Vegas-i Nagydíjat elárasztó marihuánaszag miatt. Az egyik versenyző azzal viccelődött, hogy akár mindannyiuk tesztje pozitív lehet a drogra. Az utcai pálya tavaly debütált a luxust igazán megtestesítő Las Vegas neonfényei alatt. A különleges helyszín azonban szokatlan problémákat is hordoz. A versenyzők ugyanis a „Bűn városának” (Sin City) versenyhelyszínén „fűszagra” […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
George Russell, Las VegasF1

A Mercedes eddig tarol, míg Verstappen küszködik

A Las Vegas-i Nagydíj harmadik szabadedzésén, már szombaton, szintén nagyon hideg idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt. Mindössze 15 fokos volt a levegő és 17 fokos a pálya hőmérséklete. Guanyu Zhou hajtott pályára elsőként, miközben Pierre Gasly autóján még dolgoztak. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál […]

2024. 11. 23.Tajthi Andrea
Senna sorozat, Gabriel LeoneF1

22 replika versenyautót építtetett a Netflix a Senna-sorozathoz

Egy hét múlva, november 29-én debütál a Netflixen a Senna című sorozat, amely Ayrton Senna életét dolgozza fel. A sorozat igyekszik hiteles képi világot is teremteni, ehhez pedig elengedhetetlenek a korabeli versenyautók. A Netflix az argentin Crespi sportautó-gyártóval együttműködve két tucatnyi versenyautó-másolatot épített, hogy megfelelően le lehessen forgatni a sorozat jeleneteit. Mindegyik autót az eredeti […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Las VegasF1

A Red Bull olykor rossz szárnyakat ad

A regnáló bajnok csapat, a Red Bull Racing, komoly nehézségekbe ütközött a Las Vegas-i Nagydíj hétvégéjének kezdetén. A csapat ugyanis nem rendelkezik megfelelően alacsony leszorítóerőt biztosító hátsó szárnnyal. A csapat versenyzői, Max Verstappen és Sergio Pérez a pénteki szabadedzéseken jelentős lemaradásban voltak az élmezőnytől. A második szabadedzésen a 17. és 19. helyen zártak. A probléma […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Max Verstppen, Red BullF1

Verstappen jeges hangulatban: Ezért végzett csak 17. helyen

Max Verstappen az ötödik és a 17. helyen végzett a Las Vegas-i Nagydíj első két szabadedzésén. A holland versenyző úgy jellemezte a Red Bulljának kezelhetőségét, hogy olyan volt, mintha „jégen vezetne”. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 Megalapította saját csapatát Norris, amely már […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Andretti Global, SilverstoneF1

Mégsem lesz Andretti az Andretti csapat és így kerülhetnek be az F1-be?

Az Andretti General Motors által támogatott Forma-1-es indulása valószínűleg mégiscsak jóváhagyásra kerül. Michael Andretti megpróbálta bejuttatni csapatát az F1-be, Andretti Global néven, a GM-mel és annak Cadillac márkájának közreműködésével. Az új F1-es csapat az FIA-tól jóváhagyást kapott, a Forma-1 azonban elutasította a jelentkezésüket, annak ellenére is, hogy a GM ígéretet tett arra, hogy 2028-ig saját […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, F1F1

Elemében van a Mercedes, Hamilton ismét az élen zárt

A Las Vegas-i Nagydíj szintén egyórás második szabadedzésén mindenki hamar pályára hajtott. George Russell pedig mindjárt egy szokatlan problémát jelzett rádión a csapatának, mi szerint: „Ennek a sisaknak maximális szellőzése van, így sok hideg levegő fúj az arcomba.” Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea
Mercedes F1F1

A két Mercedes kezdett az élen Las Vegasban

Jó reggelt a korán ébredőknek, elérkeztünk a 2024-es Forma-1-es szezon véghajrájához, amelynek első állomása a Las Vegas-i Nagydíj. Miközben az egyik helyi kivetítőn épp Gordon Ramsay főzött, elkezdődött az első szabadedzés. Ez is érdekelhet Norris kap még egy dolgot az új szerződése mellé, amit te is elfogadnál 2026.09.03. 07:09 Megalapította saját csapatát Norris, amely már […]

2024. 11. 22.Tajthi Andrea