Bejelentette 2027-es versenyző párosát az Audi

Lancz DánielLancz Dániel2026. 09. 24.
Audi
Fotó: Guido De Bortoli/LAT Images/Audi Revolut F1 Team

Nem ér senkit sem meglepetés az Audi döntése.

A német gyártó nem meglepő módon bejelentette, hogy jövőre is a Nico Hülkenberg – Gabriel Bortoleto kettőssel vágnak neki a 2027-es szezonnak.

Maga a döntést az Audi vezérigazgatója és egyben csapatfőnöke, Mattia Binotto erősítette meg a csütörtöki napon. A veterán Hülkenberg és a brazil Bortoleto így a harmadik közös idényüket kezdhetik meg.

Binotto és az Audi úgy döntött, hogy érvénybe léptetik a záradékot mind a két versenyzőnél és meghosszabbították a kontraktusokat.

„Elégedett vagyok a felállással” – mondta Binotto több médiának akkor, amikor megkérték, értékelje mind a két pilótája teljesítményét ebben a szezonban. „Nem beszéltük meg, hogy mi a megfelelő terv a következő szezonra. A versenyzőinkkel szerződést kötöttünk, így tudtuk, hogy nem lesz változás. Soha nem jelentettük be, hogy mi lett volna a következő évben, mert nem volt rá szükség. Van egy megerősített felállásunk, amivel elégedettek vagyunk.”

Miért Hülkenberg és Bortoleto?

Az Audi idén debütált az F1-ben, miután a német márka teljesen felvásárolta a Sauber istállót. Saját erőforrást építettek, átvették a svájci Hinwilben található Sauber gyárat.

A csapat egy szilárd, ámde nem túl látványos szezont produkál eddig. Ugyanakkor az elmúlt hat versenyhétvége közül öt alkalommal is pontot tudtak szerezni. Ez az előrelépés azt is jelenti, hogy a nyolcadik helyre léptek fel, megelőzve a Williamst a konstruktőri bajnokságban.

Az egyéni pontversenyben Bortoleto jobban áll, mint Hülkenberg. A brazilnak 10, a németnek hét pontja van.

Arra a kérdésre, hogy miért tartotta meg Binotto mind a két versenyzőt, az olasz csapatfőnök szét szedte őket.

„Mindkettőjük számára más a helyzet.” – nyilatkozta a Ferrari korábbi csapatfőnöke. „Van egy tapasztalt sofőröd, Nico, [és] Gabi, aki egy fiatalabb versenyző. Nico következetesen teljesít. Ami a versenyt illeti, az állandósága kiemelkedő, nagyon kevés hibát vét, mindig kihasználja az autóban rejlő lehetőségeket, és mindenhol pontokat szerez, ahol lehetőség adódik rá. Eddig jól teljesített.”

„Gabi, mivel még fiatalabb, még mindig a tanulási fázisban van. Jobban meg kell vizsgálnunk a fejlődését, a fejlődés ütemét, és itt is azt kell mondanom, hogy látom, ahogy az önbizalma versenyről versenyre növekszik. Látható, hogy egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, egyre magabiztosabb, nincsenek nagy hibái, talán csak pár, de ez is a tanulási szakaszának része. Összességében az állandósága is. Kétségtelenül kihasználja az autóban rejlő lehetőségeket; nagyon gyors az időmérőn egyetlen körön is, amikor számít, szóval összességében azt kell mondanom, hogy elég elégedett vagyok.”