Egy győzelemre a címvédéstől Kiss Norbi!

A képlet egyszerű: ha Le Mans-ban Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája megnyer egy főfutamot, már biztosan Európa-bajnok.
Látva eddigi formáját, erre elég nagy az esély. Az első lépés az első rajthely megszerzése lesz szombaton, az eddigi versenyhétvégéken ez mindig sikerült.
Miután 2026-ban már 15 futamot nyert és 10 alkalommal szerezte meg a pole pozíciót, a MOL által is támogatott magyar pilóta 105 pont előnyre tett szert a szintén MAN motorral hajtott német Sascha Lenz előtt .
A Le Mans-i és az október 2-4. között megrendezendő jaramai szezonzáró között maximum 120 pont szerezhető, így Kiss Norbert egy futammal a vége előtt megszerezheti történelmi, nyolcadik Goodyear FIA ETRC címét.
„Mint mindig, igyekszünk a legjobbunkat nyújtani, és ha jön a cím, akkor jön. A csapat felkészült, várjuk a hétvégét. Szeretem Le Mans-t, ez az egyik kedvenc pályám, imádom, az egész hangulatát, és maga a vonalvezetése is nagyon jó, valamint kiváló a minősége, ezért korábban is szerettem itt versenyezni.” – mondta Kiss Norbert.
A legendás pálya az autósport egyik leghíresebb helyszíne. A 4.1 km hosszú aszfaltcsíkon tavaly Kiss Norbert kétszer is győzött, a másik két versenyt pedig René Reinert nyerte. Hasonló eredménnyel mindenki elégedett lenne most is, Reinert ugyanis a csapatversenyben Kiss Norbert csapattársa, és szeretné a csapatversenyben is megvédeni címét a Révész Racing. Ehhez pedig kellenek a pontok.
A hétvége időrendje:
Szeptember 25., péntek
14:40-15:10: 1. szabadedzés
Szeptember 26., szombat
14:10-14:35: 1. futam (11 kör)
17:05-17:30: 2. futam (11 kör)
Szeptember 27., vasárnap
13:55-14:20: 3. futam (11 kör)
16:55-17:20: 4. futam (11 kör)

Hamilton keményen kritizálta az F1 legújabb szabálymódosítását
Kiss Norbi Le Mansban már szombaton újra bajnok lehet!






