Megvágják az F1-es futamok hosszát! 3 körrel lehet rövidebb a Magyar Nagydíj!

A 2026-ra bevezetett új F1-es technikai szabályok sok kritikát kaptak, különösen az szezon kezdetén.
Engedve a panaszoknak, a szabályalkotók az autók túlzott üzemanyag-fogyasztásának visszaszorítását célzó szabálymódosításokat vezetnek be 2027-től, melynek értelmében emelik az üzemanyag-áramlási értékeket.
Mivel így a belső égésű motorok több üzemanyagot égethetnek majd el, a meglévő 305 kilométeres versenytáv teljesítéséhez nagyobb üzemanyagtartályra lenne szükség.
Ez azonban komoly és költséges áttervezést igényelne azon istállóknál, amelyek autójuk jelentős részét átmentenék a következő évre.
A probléma áthidalására a Forma–1 csapatai megállapodtak abban, hogy a versenytávot a megszokott 305 kilométerről egységesen körülbelül 290 kilométerre csökkentik – számolt be róla a The Race.
Ez a gyakorlatban helyszíntől függően mintegy 2-3 körös rövidülést jelent futamonként (a sajátos szabályozású Monacói Nagydíj 260 km-es távját ez nem érinti).
>Kezdetben felmerült az is, hogy csak bizonyos helyszíneken vágják meg a körszámot, vagy egyetlen felvezető körre korlátozzák a mezőnyt, ám a széttagolt szabályozás elkerülése és a taktikai „üzemanyag-spórolós futamok” megelőzése érdekében végül a teljes versenynaptárra érvényes, egységes rövidítés mellett döntöttek.
A tervet még az F1 Bizottságnak (F1 Commission) és az FIA Motorsport Világtanácsának (WMSC) is hivatalosan el kell fogadnia, de a csapatok teljes egyetértése miatt a módosítás szinte garantált. A megállapodás egyelőre kifejezetten a 2027-es szezonra szól.
| F1 2026 – 2027 versenytávjainak összehasonlítása | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| Helyszín | Körhossz (km) | 2026 versenykör | 2026 versenytáv (km) | 2027 versenykör | 2027 versenytáv (km) |
| Ausztrália | 5,278 | 58 | 306,124 | 55 | 290,290 |
| Kína | 5,451 | 56 | 305,066 | 54 | 294,164 |
| Japán | 5,807 | 53 | 307,471 | 50 | 290,050 |
| Bahrein | 5,412 | 57 | 308,238 | 54 | 292,002 |
| Szaúd-Arábia | 6,174 | 50 | 308,450 | 48 | 296,102 |
| Miami | 5,412 | 57 | 308,326 | 54 | 292,090 |
| Kanada | 4,361 | 70 | 305,270 | 67 | 292,187 |
| Monaco | 3,337 | 78 | 260,286 | 78 | 260,286 |
| Barcelona | 4,657 | 66 | 307,236 | 63 | 293,265 |
| Ausztria | 4,326 | 71 | 307,018 | 68 | 294,040 |
| Nagy-Britannia | 5,891 | 52 | 306,198 | 50 | 294,416 |
| Belgium | 7,004 | 44 | 308,052 | 42 | 294,044 |
| Magyarország | 4,381 | 70 | 306,630 | 67 | 293,487 |
| Hollandia | 4,259 | 72 | 306,587 | 69 | 293,810 |
| Olaszország | 5,793 | 53 | 306,720 | 51 | 295,134 |
| Madrid | 5,416 | 57 | 308,524 | 54 | 292,276 |
| Azerbajdzsán | 6,003 | 51 | 306,049 | 49 | 294,043 |
| Malajzia | 5,543 | 56 | 310,408 | 53 | 293,779 |
| Szingapúr | 4,927 | 62 | 305,337 | 59 | 290,556 |
| Austin | 5,513 | 56 | 308,405 | 53 | 291,866 |
| Mexikó | 4,304 | 71 | 305,354 | 68 | 292,442 |
| Brazília | 4,309 | 71 | 305,879 | 68 | 292,952 |
| Las Vegas | 6,201 | 50 | 309,958 | 47 | 291,355 |
| Katar | 5,419 | 57 | 308,611 | 54 | 292,354 |
| Abu Dhabi | 5,281 | 58 | 306,183 | 55 | 290,340 |
A The Race számításai a várható hatásokról, amennyiben a versenytávot 290 km-ben határozzák meg.

Napokon belül hivatalosan is törölhetik a katari és adu dhabi-i futamokat
Hivatalos lett a NASCAR 2027-es menetrendje!






