Tényleg megvágják jövőre az F1-es nagydíjak hosszát, és a háromórás szabály is változik!

Vámosi PéterVámosi Péter2026. 09. 22.
Barcelona rajt
Fotó: Lars Baron / Getty Images / via Red Bull Content Pool

A Forma–1 Bizottság 2026-os évre kiírt harmadik, londoni ülésén jelentős szabálymódosításokról született döntés a hétfői napon.

Az egyeztetést az FIA együléses kategóriákért felelős igazgatója, Nikolas Tombazis, valamint az FOM elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali vezette.

A megbeszélés legfőbb eredménye, hogy a következő szezontól a legtöbb futam hossza két-három körrel megrövidül, mivel az eddigi 305 kilométeres alapértelmezett versenytáv 290 kilométerre csökken.

Monaco továbbra is kivételt képez ez alól, hiszen ott a megszokott előírásoktól eltérően eddig is nagyjából 260 kilométert teljesített a mezőny.

Hogy ez mely versenyeken hány körrel csökkenti a verseny hosszát, arról ide kattintva találsz táblázatot.

A rövidebb nagydíjak hátterében az új generációs erőforrások finomhangolása áll, amelyeket az első éles év tapasztalatai alapján módosítanak. Jövőre a belső égésű motor (ICE) nagyobb arányban veszi ki a részét a teljesítményből, amit az átfolyó üzemanyag-mennyiség megemelése kísér.

A hagyományos motor teljesítménye 420 kW-ra nő, miközben az MGU-K normál versenykörülmények között maximum 300 kW-ot adhat le, ám az előzési üzemmódban megőrizheti a 350 kW-os csúcsértékét.

Ezekkel a korrekciókkal a 2026-os szabályzat bevezetése óta felszínre került energiagazdálkodási nehézségeket kívánják enyhíteni, viszont a változtatások következtében nő a versenytávra jutó üzemanyag-fogyasztás. A megszokott, 305 kilométeres táv megtartása esetén több csapatnál is át kellett volna alakítani az üzemanyagcellát a nagyobb kapacitás érdekében.

Ez a konstruktőrök számára jelentős költségvetési ráfordítást és komoly áttervezési munkát jelentett volna az újonnan bevezetett vázstruktúrákon.

A versenytáv mérséklése így anélkül orvosolja a magasabb fogyasztásból eredő kihívásokat, hogy a csapatoknak jelentősen meg kellene növelniük a tank méretét 2027-re.

A szabálymódosítás egyelőre kizárólag a következő szezonra vonatkozik. A Forma–1 2028-ban vizsgálhatja felül ismét a futamok hosszát. Ekkor a belső égésű motor teljesítménye várhatóan már eléri a 450 kW-ot, és a benzin-elektromos arány 60/40-es eltolódásával párhuzamosan az üzemanyag-átfolyási határérték is tovább emelkedik. Emiatt még nyitott kérdés, hogy a 2027 utáni időszakban is megmarad-e a rövidebb versenytáv.

Mindemellett a Bizottság rábólintott a piros zászlóval megszakított futamok szabályainak módosítására is.

A tényleges versenyzésre megszabott kétórás időtartam változatlan marad, azonban a teljes eseményt lefedő – a fennakadásokat is magában foglaló – háromórás időkeret megszűnik.

A versenyirányítás a jövőben egy előre rögzített időpontot vesz alapul, így az olyan tényezők, mint a természetes fényviszonyok határozzák meg, mikor kell végleg leinteni a versenyt. Az FIA közleménye szerint a korrekció célja, hogy elhúzódó fennakadások esetén is a lehető legtöbb idő maradjon a versenyzésre.

A Bizottság további intézkedéseket is elfogadott:

  • A tisztségviselők nagyobb szabadságot kaptak a szabadedzések meghosszabbítására jelentős fennakadások esetén.
  • Jövőre eltörlik a sebességváltók homologizációját, így a beszállítók 2027-ig szabadon fejleszthetik azt.

A találkozón emellett kisebb módosításokat hagytak jóvá a 2026-os sport- és pénzügyi szabályzatban, továbbá előkészítettek néhány egyelőre nem részletezett, 2027-es technikai korrekciót is.

A döntések véglegesítéséhez még szükség van az FIA Motorsport Világtanácsának jóváhagyására; a testület a tervek szerint október 15-én tartja meg virtuális ülését.