Pedro Acosta vasárnap már nem hibázott, behúzta első MotoGP-győzelmét, mégpedig a KTM hazai pályáján!
Szombaton Jorge Martín gyakorlatilag kibérelte a spielbergi hétvégét: megszerezte a pole pozíciót, majd a sprintet is megnyerte, mindkét eredményért komoly munkát tett bele. Vasárnap így ismét az első rajtkockából várhatta a főfutamot, és a cél egyértelmű volt: harmadszor is ő diktálja a tempót.
Marc Márquez elégedetten szállt le a motorról a bemelegítő edzés után, ami arra utalt, hogy a csapat talált valamit a beállításokon. Marco Bezzecchi számára is jól alakult a bemelegítés, az első helyen zárt.
Jorge Martín jól kapta el a rajtot Spielbergben, ám Marco Bezzecchi már az első métereken felzárkózott mögé a második helyre. A mezőnyben Ai Ogura is előrelépett, miközben Marc Márquez számára nehezen indult a futam: Pedro Acosta megelőzte, így a Ducati versenyzője visszaesett az ötödik pozícióba.
Bezzecchi nem akart sokáig Martín mögött maradni. Már az első körben támadást indított az élen haladó spanyol ellen. A második kör elején pedig egy határozott manőverrel át is vette a vezetést. Martín azonban azonnal reagált, és visszaszerezte az első helyet csapattársától.
Közben Acosta tovább menetelt előre: Ogura mellett is elment, amivel már a harmadik helyre jött fel. A futam elején így Martín, Bezzecchi és Acosta állt az első három helyen
Acosta az Ogura elleni előzés után sem lassított, és gyorsan megkezdte a felzárkózást Bezzecchi mögé. A vezető hármasból ekkor egyértelműen a spanyol tempója volt a legerősebb. Ennek pedig hamar meg is lett az eredménye: a negyedik kör elején határozottan megelőzte Bezzecchit, és feljött a második helyre.
Martín eközben továbbra is az élen haladt, de Acosta tempója már egyértelműen jelezte, hogy az első helyért is komoly csata készülhet.
Az élmezőnyben minimálisak maradtak a különbségek. Bezzecchi azonban elkövetett egy apró hibát, amivel leszakadt a vezető párosról. Mögötte Ogura igyekezett felzárkózni, és a dobogóért harcolni.
A futam elején még úgy tűnt, hogy Bagnaia képes tartani a lépést Márquezzel, a hatodik körben azonban Binder megelőzte a szenvedő olasz versenyzőt, majd Aldeguer is elment mellette.
A nyolcadik körben Acosta bátor manőverrel próbálta meg átvenni a vezetést Martíntól, a spanyol azonban elsőre még vissza tudta verni a támadást. Acosta másodjára már sikerrel járt, Martín nem tudta megakadályozni az előzést, így a spanyol átvette a vezetést.
Közben Marc Márquez is felzárkózott Ogurára, majd megelőzte a japán versenyzőt. Így rövid idő alatt mindkét párharcban megváltozott a sorrend.
Marc Márquez később hibázott, amit azonnal kihasznált Ogura és Binder is: mindketten elmentek mellette. A Ducati versenyzőjét ezt követően Aldeguer is megelőzte, így Márquez újabb pozíciót veszített.
Az élen Acosta növelte a különbséget, és nagyjából fél másodperces előnyt épített ki. A mezőnyben eközben Álex Márquez számára bukással ért véget a futam.
A verseny felénél Marc Márquez visszaelőzte Brad Bindert, ezzel pedig feljött a hatodik helyre. Az élen közben továbbra is szoros maradt a helyzet: a vezető hármast nagyjából nyolc tized választotta el egymástól. Egyikük sem tudott igazán meglépni vagy közelebb kerülni a másikhoz, a tempó pedig folyamatosan változott: egyik körben az egyik, a következőben már egy másik versenyző volt gyorsabb.
Marc Márquez tovább tempózott, és tíz körrel a leintés előtt már szorosan Aldeguer mögött haladt az ötödik helyért. Többször is kereste a lehetőséget a márkatársa mellett, de elsőre nem tudta végrehajtani az előzést. Márquez ezután nyomás alatt tartotta az újoncot, mígnem végül megtalálta a rést és megelőzte Aldeguert. Ezzel visszaszerezte az ötödik pozíciót.
A verseny utolsó köreihez érve Bezzecchi egyre közelebb került Martínhoz, miközben Acosta ideiglenesen veszített a tempójából az élen. Martín ezt kihasználva ismét közelebb zárkózott a KTM versenyzőjéhez, Acosta azonban hamarosan újra el tudott nyúlni. Bezzecchi eközben már Martín mögött volt, de Ogura is lőtávolságon belülre zárkózott mögöttük.
Az utolsó körökben Bezzecchi folyamatosan nyomás alatt tartotta Martínt, de nem talált fogást csapattársán, így a sorrend már nem változott.
Az élen eközben Acosta történelmi győzelmet aratott Spielbergben: megszerezte pályafutása első MotoGP-sikerét. Ennél szebb búcsút aligha kívánhatott volna magának a KTM hazai pályáján, hiszen jövőre már a Ducati kötelékében folytatja.