Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Max VerstappenF1

Verstappen a pole-ban, de 0,1 másodpercen belül van a top3!

Az imolai Emilia-Romagna Nagydíj kvalifikációján a megszokott élmenők várták pár percig, míg pályára hajtottak. Először Leclerc, majd Norris állt az élre, miközben Albon látogatta meg a kavicságyat, de vissza tudott térni a pályára. Ez is érdekelhet Verstappen nyerte az FP3-at, Hamilton autója füstölt, Pérez pedig kidobott valamit az autóból 2026.11.07. 16:33 Wolff az első, aki […]

2024. 05. 18.Tajthi Andrea
Valtteri BottasF1

Bottas is Sargeant helyére pályázik? Percekig beszélgetett a Williams csapatfőnökével

Valtteri Bottas állítólag 15 perces megbeszélést folytatott a Williams csapatfőnökével, James Vowlesszal, a Williams vendéglátóegységében. A finn versenyzőnek a szezon végén lejár jelenlegi szerződése a Sauber csapattal, amely jelenleg a Stake nevet viseli, de már nagyban arra készülnek, hogy 2026-ban Audivá válik. Eddig pedig nem úgy néz ki, hogy Bottasszzal szerződést hosszabbítana a csapat. Az […]

2024. 05. 18.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton elismerte Verstappennel szembeni hibáját

Lewis Hamilton kritikák célkeresztjében találta magát az Emilia-Romagna Nagydíj pénteki második szabadedzése során. Fernando Alonso és Max Verstappen is kifogásolta a Mercedes versenyzőjének lassú köreit, külön-külön esetekben. Ez is érdekelhet Verstappen nyerte az FP3-at, Hamilton autója füstölt, Pérez pedig kidobott valamit az autóból 2026.11.07. 16:33 Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy […]

2024. 05. 18.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

A második edzést is Leclerc húzta be, míg Hamiltonra többen is panaszkodtak

Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra 2026.11.07. 12:32 Első hétvégéjén megkapta első megrovását az F1 újonca! 2026.11.07. 11:02 Az Emilia-Romagna Nagydíj második szabadedzésén hamar kirajzottak a versenyzők a pályára. Alig 10 perc elteltével Yuki Tsunoda állt az élre, de nem sokáig élvezhette, hogy […]

2024. 05. 17.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc és a Ferrari nyitott az élen Imolában

Az Emilia-Romagna Nagydíj első szabadedzésén a Haas egyik autóját, Kevin Magnussen helyén Oliver Bearman vezethette. Az első mért körök után a Mercedesek álltak az élre, George Russell – Lewis Hamilton sorrendben. Köztük mindössze 5 ezred másodperc volt a különbség. Mindketten közepes keverékű Pirelli gumikon teljesítették ezeket a köröket. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki […]

2024. 05. 17.Tajthi Andrea
Adrian NeweyF1

Newey utalt rá, hogy még eltöltene pár évet a Forma-1-ben

Nem csitul az Adrian Newey-téma. Mióta kiderült, hogy az F1 tervezőzsenije távozik a Red Bulltól, mindenki azt találgatja, hogy végleg visszavonul-e, vagy ha nem, akkor melyik csapat tudja megnyerni magának. Most azonban ő maga ismerte el, hogy fontolgatja, hogy pár évet még lehúz a Forma-1-ben egy másik csapatnál. Az Eddie Jordan által az Oyster Yachts […]

2024. 05. 17.Tajthi Andrea
Sebastian Vettel, Ferrari 2019F1

A Ferrari emberei egy időben utálták Vettelt

A Ferrarinál sok nagynevű versenyző megfordult az évek során. Ki több, ki kevesebb sikert elérve az olasz F1-es csapattal. A következő nagyágyújuk a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton lesz, aki 2025-ben csatlakozik hozzájuk. A Ferrari korábbi stratégája, Ruth Buscombe a The Fast and The Curious podcastben mesélt arról az időszakról, mikor Sebastian Vettel a csapatnál versenyzett. Ez […]

2024. 05. 17.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Carlos Sainz, Red BullF1

Már nem csak a Red Bull Racingé a legnagyobb F1-es szponzor!

Az Oracle amerikai vállalat, mely évek óta kapcsolatban áll a Red Bull Racinggel, a jelenlegi szezon kezdetén a legnagyobb csapatszponzornak számított az F1-ben. Ráadásul a vállalatnak van egy másik szerződése is a Red Bullal, amely keretében nemcsak hatalmas összeget utalnak nekik, hanem a szoftverekkel is segítik a csapatot. Jelen állás szerint azonban az Oracle-nek az […]

2024. 05. 16.Tajthi Andrea
Oliver BearmanF1

Imolában egy kis időre már beülhet Bearman Magnussen helyére

A Haas F1-es csapata közölte, hogy Oliver „Ollie” Bearman vesz majd részt az imolai első szabadedzésen, és ezzel teljesíti a két kötelező fiatal versenyzős edzés egyikét. A brit versenyző Kevin Magnussen helyét veszi majd át. „Nagyon várom már, hogy újra csatlakozzak a csapathoz, és részt vehessek az FP1-en Imolában” – mondta Bearman. Ez is érdekelhet […]

2024. 05. 16.Tajthi Andrea
Lando Norris, Max VerstappenF1

Sírás lenne a vége, ha Norris és Verstappen egymás ellen versenyeznének

Lando Norris a Miami Nagydíjon végre véget vetett a 110 futam óta tartó várakozásának, és megszerezte első F1-es győzelmét. Teljesítménye és önbizalma utalást tett arra, hogy még ha ez után is barátja, Max Verstappen nyeri majd a legtöbb versenyt, talán egyre nehezebb lesz a dolga. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown teljes mértékben hisz abban, hogy […]

2024. 05. 16.Tajthi Andrea
Adrian Newey, F1F1

Volt iskolatársa, Jeremy Clarkson szerint Newey F1 helyett talán vitorlázni fog

Jeremy Clarkson és Adrian Newey iskolatársak voltak, még mielőtt autók iránti szeretetük más-más módon de világhírűvé tette őket. A Top Gear egykori műsorvezetője most a szakember Red Bulltól való távozása körüli felhajtásra reagált. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra 2026.11.07. 12:32 Erős mezőnyben […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea
Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Alexander Albon, Fernando Alonso, Max Verstappen, Lando Norris, F1Ajánló

Így áll a 2025-ös Forma-1-es mezőny: 10 hely már fix!

Az alábbi táblázatban szereplő versenyzőket biztosan látni fogjuk a Forma-1-ben 2025-ben is. Hogy kinek pontosan meddig is szól az aktuális szerződése, azt azonban nem tudni. A legtöbb esetben ugyanis csak azt közlik, hogy „multi year”, vagyis több évre szóló szerződés született, de hogy pontosan mennyi az annyi, azt nem. Lance Stroll helyzete a legegyszerűbb minden […]

2024. 05. 15.Tajthi Andrea