Verstappen nyerte az FP3-at, Hamilton autója füstölt, Pérez pedig kidobott valamit az autóból

Tajthi AndreaTajthi Andrea2026. 11. 07.
Max Verstappen
Fotó: Guido De Bortoli/LAT Images / Getty Images / Red Bull Content Pool

A Sao Pauló-i Nagydíj harmadik szabadedzésén az időjárás melegebb volt a tegnapinál, a pálya hőmérséklete elérte a 49 Celsius-fokot.

A zöld jelzésre azonban az FP1-gyel és FP2-vel ellentétben ezúttal nem alakult ki azonnali sorban állás a boxutca végén.

4 perccel a kezdés után Nico Hülkenberg gurult ki elsőként a pályára, majd Sergio Pérez, George Russell, Andrea Kimi Antonelli és Charles Leclerc is csatlakozott hozzá.

Antonelli szinte azonnal a kormányműre panaszkodott.

Utolsóként Valtteri Bottas hajtott pályára, a kezdés után 10 perccel, miközben hőmérséklete közben 53 Celsius-fokig emelkedett, miközben a mezőny a közepes keverékű gumikon körözött.

Ekkor Antonelli 1:12,497-es idővel, két tizedmásodperccel megelőzve Leclerc-t az élen állt.

Hadjar közben vezethetőségi problémáról panaszkodott. A másik Red Bullban Verstappen sem volt teljesen elégedett az autójával, ám legalább jókedvű volt: nevetgélve poénkodott ideiglenes versenymérnökével, Tom Harttal.

Lewis Hamilton vibrációkra panaszkodott az autóban, mire a mérnöke azonnal utasította, hogy hajtson be a boxba.

Az egyórás gyakorlás félideje előtt nem sokkal Lance Stroll számára véget ért: autója a boxban állt, noha egyetlen szerelőt sem lehetett látni körülötte, aki dolgozna rajta.
Csapattársa, Fernando Alonso szintén a garázsban tartózkodott.

Az Aston Martin megerősítette, hogy egy feltételezett ERS-hiba miatt állt le Stroll autója, míg Alonso programja folytatódott.

Félidő után Hamilton arról számolt be, hogy füstöt érez az autóban, mire mérnöke ismét azonnal a boxba rendelte.

Közel negyedórával a leintés előtt kezdtek lágy gumikra váltani a versenyzők. Közülük Russell haladt át legelőször a célvonalon és 1:11,806-os időt futott. Piastri 0,129 másodperccel maradt el a Mercedestől.

Ezt követően Norris az első két szektorban lila (leggyorsabb) részidőket futott, majd 0,053-mal gyorsabb időt futott Russellnél és az élre állt.

Antonelli atzán válaszolt és átvette a vezetést Norristól, egy tizedmásodperces előnnyel.

Leclerc beékelődött Russell és Piastri közé, majd megérkezett Verstappen, aki az élre ugrott.

Hamilton a korábbi füst- és motorproblémák miatt a boxban maradt.

Sergio Pérezt feljegyezték a felügyelők, miután a csapata egy nem biztonságos pillanatban engedte ki a boxutcából. A televíziós ismétlések megmutatták, hogy Pérez a boxkiállás után hirtelen lelassult, matatni kezdett a pilótafülkében, majd előszedett onnan valamilyen tárgyat, amit azonnal kihajított a pálya szélére. A versenyirányítás megerősítette, hogy az esetet az FP3 leintése után vizsgálják.

Végül Verstappen zárt az élen Antonelli és Norris előtt.

Végeredmény:

Versenyző Csapat Idő / Hátrány Körök
1. Max Verstappen Red Bull Racing 1:11.622 19
2. Andrea Kimi Antonelli Mercedes +0.025 21
3. Lando Norris McLaren +0.131 22
4. George Russell Mercedes +0.184 22
5. Charles Leclerc Ferrari +0.274 30
6. Oscar Piastri McLaren +0.313 20
7. Arvid Lindblad Racing Bulls +0.438 25
8. Liam Lawson Racing Bulls +0.549 20
9. Isack Hadjar Red Bull Racing +0.591 24
10. Gabriel Bortoleto Audi +1.022 24
11. Pierre Gasly Alpine +1.022 26
12. Lewis Hamilton Ferrari +1.211 7
13. Nico Hülkenberg Audi +1.243 27
14. Franco Colapinto Alpine +1.303 25
15. Rafael Câmara Haas F1 Team +1.359 19
16. Oliver Bearman Haas F1 Team +1.487 20
17. Alexander Albon Williams +1.525 25
18. Fernando Alonso Aston Martin +1.549 23
19. Carlos Sainz Williams +1.681 21
20. Sergio Pérez Cadillac +1.951 32
21. Valtteri Bottas Cadillac +2.100 19
22. Lance Stroll Aston Martin +3.144 7