Marc Márquez nem éppen könnyedén húzta be a katari sprintet, ahol mindkét riválisával meg kellett küzdjön.
Hatalmas ziccer elé került Marc Márquez a Katari Nagydíj sprintjén a bajnoki cím szempontjából. Az volt a matek 11 körös futamon, ha Márquez öt ponttal többet szerez Jorge Martínnál, akkor holnap eldöntheti a versenyfutást. A bajnokavatáshoz természetesen Marco Bezzecchinek is volt pár szava, akinek ugyan csekély esélyei maradtak a végső győzelemre, a Katari Nagydíjon eddig neki állt a zászló az időmérőn való aratásával.
A rajt után úgy tűnt a Valentino Rossi által pártfogolt pilóták besegítenek a pole-ból induló Bezzecchinek, mivel Márquezt a harmadik helyről startoló Fabio Di Giannantonio és a hirtelen megtáltosodott Francesco Bagnaia is megtámadta. Azonban a minimális kockázatot vállaló címvédő visszaverte ezen törekvéseket, és próbált Bezzecchivel haladni.
A nagy csaták nem tudtak kibontakozni, mivel két kör után jött a piros zászló. Szegény Bagnaia jónak tűnő hétvégéjét pedig teljesen leamortizálta Fermín Aldeguer, amikor egy elmért féktáv után belerongyolt márkatársába, aki szó szerint kirepült a pályáról. A kétszeres MotoGP-világbajnok nem kelt fel egyből, orvosi segítségre szorult, de szerencsére magánál volt az eset után. Aldeguert dupla hosszú körös büntetéssel sújtották a baleset miatt, amit elég hamar kiszabtak rá.
A rövid kényszerszünet után az eredeti rajtsorrend állt fel, további egy hiányzóval, így tizenhét pilótával indult újra a sprint. Az újrarajt az eredeti inverze volt: Bezzecchi elrontotta, Márquez kilőtt. A háttérben Martín alapból egy pozíciót nyert Bagnaia kimaradásával, de hatalmas tempóra kapcsolt és a kör végére már a hatodik volt. 2024 világbajnoka a piros zászlót követően átváltott lágy gumikra, amelyek előnyét kamatoztatni tudta.
A brutálisan nagy dráma a negyedik körben jött, amikor az egyesben Márquez kicsit megbicsaklott, majd ezt kihasználva bebújt mellé Bezzecchi, de összeértek és az olasz elesett kiesve a versenyből… Az esetet egyből elkezdték vizsgálni a felügyelők, végül nem hoztak ki senkit sem bűnösnek. Az izgalmak szerencsére ezt követően sem ültek le, Martín már a második volt a buli közepette, és támadta Márquezt.
CONTACT BETWEEN @marcmarquez93 & Bezzecchi 😱😱😱
The #72 has gone down and @88jorgemartin is now 2nd 🤯
Az utolsó három körre fordulva viszont Márquez ellógott Martíntól, és inkább védekeznie kellett, mert Di Giannantonio lesből támadta az Apriliát. Az utolsó körben simán megvolt a helycsere kettejük közt, a VR46-os türelmesen elhaladt a visszaeső Martín mellett.
Márquez végül megnyugodva hozta be az első helyre a Ducatit, és végül öt ponttal többet szerzett Martínnál, amivel holnap egy győzelem és riválisa nullázása esetén begyűjtheti tizedik világbajnokságát.