ROVAT

Forma–1

Max VerstappenF1

Verstappen nyerte az hol esős, hol száraz, megszakított hazai versenyét

A Holland Nagydíj pole pozícióját Max Verstappen foglalta el, mellőle Lando Norris várta az indítást, míg mögöttük George Russell és Alexander Albon foglaltak helyet. Mindeközben Kevin Magnussen a boxutcából indult csak, a mezőny után, mivel büntetést kapott, amiért parc fermé alatt módosítottak az autóján. A rajt pillanatában még száraz volt az idő, Hamilton kivételével mindenki […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Sergio PérezF1

A Red Bull Pérez „ellen” fejlesztett a szezon során, ezért maradt el ennyire Verstappentől

Sergio Pérez elárulta, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az idei szezon során az RB19-es autó fejlesztése miatt, amivel szemmel láthatóan sokkal jobban boldogul csapattársa, Max Verstappen. Pérez kigejezetten jól kezdte a szezont, az első négy versenyből kettőt megnyert, és mindössze hat pont volt a lemaradása Verstappen mögött a pontversenyben. Most a Holland Nagydíj előtt ez már […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Felipe MassaF1

Massa igazságot akar szolgáltatni, miközben Alonsót azzal vádolja, hogy mindenről tudott

A Ferrari egykori versenyzője, Felipe Massa jogi lépéseket tesz az F1 ellen, és kártérítést követel a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt „crashgate” botrány miatt, amely miatt elvesztette a bajnoki címet Lewis Hamiltonnal szemben. Így ezzel együtt a 2008-as bajnoki címet is magáénak szeretné tudni. A Renault úgy manipulálta a versenyt, hogy megkérte Nelson Piquet Jr-t, hogy […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Piastri hálás, hogy Ricciardo a falat választotta

Oscar Piastri mielőbbi felépülést kívánt Daniel Ricciardónak a Holland Nagydíj edzésbalesetében elszenvedett kéztöréséből. Egyúttal köszönetet mondott amiért „inkább” kezét törte, mintsem honfitársának ütközzön. Előbb Piastri ment a falnak a McLarennel zandvoorti 3-as kanyarban, majd érkezett Ricciardo az AlphaTaurival. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Charles LeclercF1

Leclerc szerint teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik a Ferrarija

Charles Leclerc csalódottan nyilatkozott a Holland Nagydíj kvalifikációját követően. Elmondása szerint ötlete sincs, hogy mit várhat az autójától. A Ferrari ismét nincs a helyzet magaslatán, és szinte már kétségbe ejti Leclerc-t. Meg is törte az autót szombaton, ami miatt csak a kilencedik helyről indulhat ma Zandvoortban. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Mick SchumacherF1

Bemutatkozott az F1-es paddockban Mick Schumacher gyönyörű barátnője

A nyári szünet során vált egyértelművé, hogy az idén a Mercedes tartalékversenyzői szerepét betöltő Mick Schumachernek új barátnője van. Előbb Mick, majd a lány posztolt közös, ölelkezős képet, mintegy „bejelentve” a közönségnek, hogy járnak. A 22 éves dán modell, Laila Hasanovic a Holland Nagydíjra már el is kísérte Micket. Ez is érdekelhet Wolff az első, […]

2023. 08. 27.Motorsport Online
Max VerstappenF1

Verstappen elárulta, hogy Vettel hetekkel ezelőtt SMS-t írt neki

A Holland Nagydíj kvalifikációján ismét a címvédő Max Verstappen volt a leggyorsabb, újabb pole pozíciót szerezve ezzel. A holland versenyző már közel jár ahhoz, hogy beállítsa Sebastian Vettel kilenc egymást követő győzelemmel felállított rekordját. Ha a hazai versenyét is megnyeri ma, akkor ez meg is történik. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Mika HäkkinenF1

Ezen a napon produkálta Häkkinen az F1 egyik legszebb előzését

2000-ben ezen a napon, augusztus 27-én a Belga Nagydíjon produkálta Mika Häkkinen azt az előzést, amely mindig bekerül a sport történetének leglátványosabb előzéseiről készülő összeállításokba. A McLaren versenyzője egyszerre előzött kettőt, az egyikük ráadásul Michael Schumacher volt. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra […]

2023. 08. 27.Tajthi Andrea
Nico HülkenbergF1

Számít a méret: Hülkenberg 9 centi miatt bukta el, hogy a csúcsra jusson

Nico Hülkenberg úgy véli, bár soha nem mondta ki, de úgy gondolja, azért maradt le a Ferrari 2014-es versenyzői üléséről, mert túl magas. Hülkenberg, juniorként nagy reménység volt. Uralta az A1GP versenyeket és 2009-ben megnyerte a GP2-es bajnoki címet. Forma-1-es karrierje azonban nem úgy alakult, ahogyan azt előzetesen várták tőle. Ez is érdekelhet Wolff az […]

2023. 08. 26.Tajthi Andrea
Daniel RicciardoF1

Ricciardo kéztörésével megmentette Piastrit

A Holland Nagydíj eddigi legjelentősebb eseménye az, hogy Daniel Ricciardo lesérült és helyét az így debütáló Liam Lawson veszi át a hétvége hátralévő részében. A pénteki második szabadedzésen a hármas kanyarban öszetörte autóját Oscar Piastri. Majd érkezett honfitársa, Ricciardo, aki ugyanott elvesztette uralmát az autója fölött és Piastri mellé a falba csúszott. Az ütközés következtében […]

2023. 08. 26.Tajthi Andrea
Max Verstappen, edzésF1

FP3: Sokáig úgy tűnt, a McLareneké lesz az edzés, de aztán mégsem

Vizes pályán, intermediate gumikon kezdődött a Holland Nagydíj harmadik szabadedzése. A sérült Daniel Ricciardo helyén pedig már Liam Lawson ült az AlphaTauriban. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra 2026.11.07. 12:32 Erős mezőnyben áll rajthoz Nagy Roland a gokart-világbajnokság OK kategóriájában 2026.11.07. 07:23 Elsőként […]

2023. 08. 26.Motorsport Online