A Mercedes csapatfőnöke elismerte a hibát, ami Russell vesztét okozta

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy az idei szezonban nem mindig tudtak olyan autót biztosítani George Russell számára, amellyel a brit versenyző a legjobb teljesítményét nyújthatta volna.
Noha Russell kemény harcban áll a világbajnoki pontverseny második helyéért Max Verstappennel, valamint a Ferrari párosával, Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-rel, a világbajnoki címről nemrég végleg lecsúszott csapattársával, Andrea Kimi Antonellivel szemben.
A legutóbbi tíz nagydíjból hetet a dobogón kívül záró Russell hátránya 130 pontra nőtt Antonellivel szemben, míg a tabella második helyén álló Verstappentől 11 ponttal van lemaradva. A brit versenyző jelenleg a negyedik pozíciót foglalja el a két Ferrari között, így kimondottan erős szezonvégi hajrára lesz szüksége, ha jobb híján szeretné megszerezni a második helyet,
„George szempontjából természetes a csalódottság” – fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke.
„Kemény volt magával szemben, de hihetetlenül magas szinten vezetett ebben a szezonban, és ismét megmutatta azokat a képességeit, amelyekről tudjuk, hogy rendelkezik velük.”
„Voltak tőle független körülmények, amelyek nem mindig alakultak a javára, és mi sem adtuk meg neki mindig a teljesítményhez szükséges autót.”
„Ennek ellenére az a mód, ahogyan továbbra is hajtott és hozzájárult a csapathoz, nagyon sokat elmond róla” – mondta Wolff.
A szezon zárása ugyanakkor tartogat még komoly sikereket a csapat számára. A Mercedes már az interlagosi hétvégén bebiztosíthatja a konstruktőri világbajnoki címet, amennyiben legalább három ponttal többet szerez, mint a Ferrari.
Ez lenne a brackley-i alakulat első csapatbajnoki trófeája 2021 óta.
„A konstruktőri cím a teljes struktúra teljesítményéről szól, mind a versenypályán, mind pedig otthon, Brackley-ben és Brixworth-ben, így ennek megszerzése óriási jelentőséggel bírna mindannyiunk számára” – mondta Wolff.

Antonelli az élen: A friss világbajnok uralta a 2. szabadedzést
Összesen egy csapat hoz fejlesztéseket a Brazil Nagydíjra






