Összesen egy csapat hoz fejlesztéseket a Brazil Nagydíjra

Lancz DánielLancz Dániel2026. 11. 06.
George Russell, Lando Norris
Fotó: Clive Mason/Getty Images/Mercedes-Benz AG

Szezon vége során nem sűrű, hogy még fejlesztik az idei autót, a Mclaren mégis megteszi.

A Mclaren lesz az egyetlen olyan csapat Brazíliában, akik fejlesztéseket hoznak el magukkal a hétvégére. Nagy hangsúlyt fektetnek ezzel már a 2027-es évre, hiszen jó pár alkatrészt a jövőévre szánnak.

Brazília az idei F1-es szezon utolsó tripla hétvégéjének harmadik futama. Nagyrészt nincs már tétje évnek, hiszen az egyéni bajnoki cím sorsa eldőlt Mexiikóban, amikor Kimi Antonelli elhódította karrierje során először. Emellett a Mercedes jó eséllyel már a hétvégén megszerezheti a konstruktőri bajnoki címet három fordulóval a vége előtt.

Mindezektől eltekintve még mindig akad olyan csapat, amelyik nem áll le az új alkatrészek gyártásával.

Ez azért is történhet meg, mivel a 2027-es évben a szabályváltozások nagyrésze ugyanúgy marad, mint idén. Ez annyit tesz ki, hogy világos képet kaphatnak egy-egy fejlesztés irányáról és arról, hogy működik-e vagy sem.

Egy jelentős csomagot hoz is magával ennek köszönhetően a Mclaren istálló, akik szeretnének már a jövőévre dolgozni, mintsem még az idei konstrukciót felhozni a maximumra.

Egy teljesen átgondolt és megtervezett első szárnyat, egy új hátsó szárny-egységet, egy új kereszttartó és módosított padlólemezt is tartalmaz a hivatalos FIA dokumentáció, amit a Mclaren hoz magával. Ezek nyíltan abban segítenek, hogy a teljesítményt növeljék meg és nem a megbízhatóságot.

„A szokásos fejlesztési ciklusunk részeként néhány frissítést fogunk végrehajtani az autón az első szárnyon, a hátsó szárnyon és néhány padlólemez-alkatrészen.” – nyilatkozta Peter Prodromou, a Mclaren aerodinamikai részleg műszaki igazgatója. „A cél az, hogy behozzuk a lemaradást, javítsuk a teljesítményünket a hátralévő versenyeken, és lendületet építsünk a következő évre. São Paulo a múltban jó pálya volt számunkra, és meglehetősen reprezentatív. Így reméljük, hogy ezek a fejlesztések segíthetnek nekünk egy lépéssel az élmezőny felé. A szezon még nem ért véget: ezek a fejlesztések arra szolgálnak, hogy már most fejlesszék az autót, és segítsenek nekünk a bajnokság harmadik helyéért folytatott harcban. Míg az ezekből a fejlesztésekből levont tanulságok beépülnek a jövő évi fejlesztésbe, arra számítunk, hogy az új első szárny koncepcióját is átvihetjük a jövő évi autó bemutató specifikációjába.”

A Mclaren egyelőre a negyedik helyen a konstruktőri bajnokságban a Red Bull mögött és szeretnék megszerezni a dobogó leglasó fokát. Ugyanakkor, az elmúlt hetekben visszaesett a wokingi istálló teljesítménye, ezt pedig az „energiaitalosok” ki is használták. Főleg, hogy az elmúlt négy versenyhétvége során hármat Max Verstappen nyert meg.