Látásproblémákkal küzdött a monzai balesete után Leclerc, további vizsgálatok várnak rá

A Ferrari hazájában, az Olasz Nagydíj legelején Charles Leclerc mindössze két megtett kör után, hatalmas sebességgel csapódott a gumifalba a Parabolica kanyarban.
A nagy erejű becsapódást követően a Ferrari monacói versenyzője saját lábán hagyta el a helyszínt.
Ám az első orvosi vizsgálatok után kiderült: a balesetet nem úszta meg teljesen nyomtalanul, és a következő időszakban további egészségügyi ellenőrzésekre lesz szüksége – a biztonság kedvéért.
A monacói versenyző a vizsgálatokat követően elárulta, hogy a becsapódás után fizikai tünetekkel küzdött: a jobb szemére homályosan látott. Bár a legfrissebb orvosi visszajelzések alapján nem történt maradandó sérülés, az FIA és az orvosi stáb elővigyázatosságból további ellenőrzéseket írt elő a számára.
A baleset előzményei kapcsán Leclerc rámutatott, hogy az autó viselkedése már az ominózus momentumot megelőzően sem volt az igazi a pálya ezen szakaszán.
„Már az azt megelőző körben is furcsának érződött az autó a Parabolicában.”
A drámai kiesést közvetlenül megelőzte egy meglehetősen necces helyzet a csapattársával, Lewis Hamiltonnal az első kanyarkombinációban.
A rajt utáni tülekedésben a két Ferrari egymásnak feszült, aminek következtében Hamilton kénytelen volt a kavicságyat is megjárni. Leclerc nem tagadta, hogy a csata a határon volt, ugyanakkor határozottan elutasította azokat a sajtóhíreket, amelyek a két pilóta közötti viszályt igyekeznek szítani.
„Lewis esetében túl közel kerültem az 1-es kanyarban, és sajnos a 2-es kanyarban is – nem tudom, hogy összeértünk-e vagy mi történt” – magyarázta.
„Elég mélyen bent voltam a kanyar belső ívén, és megpróbáltam bevenni a kanyart, de nem sikerült elég szűken, és aztán nyilván csak a tükrökben láttam, mi történt, ami soha nem kívánatos két autó között, főleg ha ugyanazon csapat autóiról van szó.”
A versenyből való kieséséről is nyilatkozott Leclerc.
„Ami magát a balesetet illeti, ráléptem a gázra – az első körben valahogy furcsának éreztem a helyzetet, le kellett vennem a lábam a gázról, majd újra rálépnem.”
„A második körben megpróbáltam ugyanezt tenni, de nem is tudom, valahogy kicsit furcsának éreztem, úgyhogy utánajárunk a dolognak.”
A versenyirányítás és az FIA vizsgálatot indított mind az első körös Ferrari-incidens, mind pedig a piros zászlót előidéző baleset körülményeinek tisztázására.
Leclerc és a Ferrari most abban bízik, hogy a részletes adatelemzés és az alapos orvosi felülvizsgálat után gond nélkül visszatérhet a volán mögé a következő nagydíjon.

Történelmi győzelem Monzában: A 19. helyről rajtolva nyerte meg hazai futamát Kimi Antonelli!
Leclerc azonnali válaszokat követel az időmérős dráma után






