Van, aki már a Ferrariban látja Antonellit

A mindenidők legfiatalabb világbajnokává váló Kimi Antonelli előtt rendkívül sikeres karrier állhat, amely akár nagyon hosszúra is nyúlhat. Ez idő alatt pedig sorra döntheti meg a rekordokat.
Mindössze a harmadik olasz világbajnok lett ő, több, mint hét évtizedet követően szerzett trófeát hazájának, pedig az évek alatt Olaszország igencsak meghatározó tényező volt a száguldó cirkuszban.
Az első két olasz világbajnokban, Nino Farinában és Alberto Ascariban az volt a közös, hogy mindketten versenyeztek a Ferrarival.
A kérdés tehát adott, vajon Antonelli is folytatja-e a sort és olaszként lesz-e lehetősége a vörösök autóját vezetni. Márpedig a Ferrari előszeretettel alkalmazza a legjobb olaszokat, ugyanakkor jelenleg a sikerek szempontjából kecsegtetőbb a Mercedes.
Felipa Massa szerint azonban eljön majd az idő, amikor a fiatal versenyző vörösbe öltözik majd.
„Meggyőződésem, hogy egy nap a Ferrari versenyzője lesz. Ezt még az apjának is elmondtam. Szerintem az a döntés, hogy a Mercedeshez igazolt, tökéletes volt, mert ők lenyűgöző munkát végeztek vele. Lehetősége volt gyorsan fejlődni és mindene megvolt, ami kellett a sikerhez, mindezt egy tökéletes vezető, Toto Wolff szárnyai alatt. Remélem marad a csapatnál és még szerez két, három, vagy akár öt bajnoki címet és aztán pedig elmegy a Ferrarihoz és ott is folytatja majd ezeket a sikerszériát.” – vélekedett a brazil.
Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra
Hamilton nem hátrál meg a Leclerc-kritikái kapcsán – Vasseur keményen figyelmeztette versenyzőit






