CÍMKE

Lewis Hamilton

Frédéric VasseurF1

Vasseur elmondta, mi szólt Hamilton mellett, amiért Sainz lapátra kerül

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur elismerte, hogy Carlos Sainzot „nehéz helyzetbe” hozta az idei szezonban. Méghozzá azzal, hogy már februárban kiderült, hogy 2025-től Lewis Hamilton váltja őt a Ferrarinál. Vasseur az utóbbi időben visszafogottan nyilatkozott, amikor újságírók Sainz közelgő távozásával és a hétszeres világbajnok Hamilton érkezésével kapcsolatban kérdezték. Most azonban részletezte kicsit a meglátásait. Ez […]

2024. 04. 23.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Lando Norris, F1F1

F1: Végre voltak események, bár nem elöl, így ismét Verstappen nyert

Befuccsolt Ferrari-motor, felöklelés, biztonsági autós fázisok, és hátsó csaták színesétették a versenyt, amit ismét kényelmesen nyert Max Verstappen. A Forma-1-es Kínai Nagydíj első rajtkockáját Verstappen foglalta el, mellőle pedig Sergio Pérez várta a rajtot. Mögöttük Fernando Alonso és Lando Norris foglaltak helyet, őket pedig Oscar Piastri, Charles Leclerc, Carlos Sainz és George Russell követte. Ez […]

2024. 04. 21.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, MercedesF1

Rosberg szerint katasztrófa Hamilton eredménye, a brit pedig reagált is erre!

Lewis Hamilton visszautasította korábbi csapattársa, Nico Rosberg állítását, miszerint a Kínai Nagydíj kvalifikációja „katasztrófa” volt számára. Rosberg azt követően tette ezt a megjegyzést, hogy Hamilton a mai kvaifikáción csak a 18. helyet szerezte meg, miközben pár órával korábban második lett a sprintversenyen.A Sky Sports kommentátoraként szolgáló korábbi rivális és Mercedes-csapattárs Rosberg „elkerülhetőnek” és a csapat […]

2024. 04. 20.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton, MercedesF1

Hamilton így reagált a korai kiesésére: Sz*r dolgok történnek!

Lewis Hamilton a Kínai Nagydíj sprintversenyén a második helyen végzett, ám az időmérőn ideje korán búcsúzott. Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes a kvalifikációnak, miután a hétszeres világbajnok másodikként látta meg a kockás zászlót a sprintfutamon. Ám a köztes idő alatt a csillagosok két versenyzője különböző irányba mozdult el. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, […]

2024. 04. 20.Csonka Nikolett
Max Verstappen, Red BullF1

Norris csúnyán visszaesett, Pérez lesipuskás, Verstappen most is nyert

A Kínai Nagydíj szombaton megrendezésre került sprintversenyén Lando Norris indulhatott az első rajthelyről, mellette pedig Lewis Hamilton foglalt helyet. Mögöttük Alonso és Verstappen, majd Sainz és Pérez várta a rajtot. A 19 körös – száraz pályán zajló – verseny rajtját követően Hamilton remekülrajtolt, az első kanyarban ő volt elöl, de még versenyben volt vele Norris. […]

2024. 04. 20.Tajthi Andrea
Hamilton RossiF1

A MotoGP-rajongó Hamilton majd’ kicsattan a közös versenyhétvége ötletétől

Amióta a MotoGP jogait birtokló Dorna is a Liberty Media kezébe került, a spekulációk csak úgy szaporodnak: Lehetnek-e közös versenyhétvégék a két sorozat számára? Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája támogatná ezen elképzeléseket. Amennyiben zöld utat kap az ötlet, a Forma-1 és a MotoGP a jövőben azonos marketing-ernyő alatt versenyezhet. Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nagyon […]

2024. 04. 18.Vörös Kamilla
Felipe MassaF1

A kártérítést követelő Massa nagyon örül a Hamilton-Ferrari házasságnak

Felipe Massa örül annak, hogy Lewis Hamilton és a Ferrari jövőre egymásra talál, és közösen folytatják tovább F1-es pályafutásukat. Február elején a hétszeres világbajnok és a Scuderia ,,ledobta az atombombát” azzal, hogy bejelentették megállapodásukat. A felek már régóta kerülgették egymást, ám állításaik szerint megfontolandó ajánlat korábban még nem került szóba. A brit versenyző többször kijelentette, […]

2024. 04. 17.Csonka Nikolett
Sainz LeclercF1

Ha Leclerc-t már most sokkolja csapattársa teljesítménye, mi lesz jövőre?

Bennfentes források több vezető olasz médiumot is arról tájékoztattak, hogy Carlos Sainz várhatóan a 2025-ös szezonban csatlakozik a Mercedeshez. A megfigyelők megoszlanak abban a kérdésben, hogy Carlos Sainz milyen jellegű szerződést köthet a Mercedesszel. Egyes források rövid távú, esetleg csak egy szezonra szóló szerződésre utalnak. Ez az ideiglenes megállapodás utat nyithatna Toto Wolff tanítványának, Kimi […]

2024. 04. 16.Vörös Kamilla
Fernando Alonso, Adrian Newey, Max Verstappen, Lewis Hamilton, red bullF1

Alonso és Hamilton is rápróbáltak a Red Bullra, de elutasították őket

Lewis Hamilton érdeklődött a Red Bullnál az alkalmazásáról, de a tekintélyes F1-es riporter, Mark Hughes szerint visszautasították. Még figyelemreméltóbb, hogy utalt arra is, hogy Fernando Alonso is megpróbált magának Red Bull-versenyülést szerezni, de az F1 domináns csapata őt is elutasította. Hughes egy rajongónak válaszolt a közösségi médiában, aki ezt állította: Ez is érdekelhet Toto Wolff […]

2024. 04. 15.Vámosi Péter
Alain ProstF1

Prost óva inti Hamiltont a 2025-ös Ferrari-váltása előtt

Alain Prost figyelmeztette Lewis Hamiltont a kulturális és munkahelyi különbségek miatt, amelyek a Ferrarinál várnak rá a Mercedestől való átigazolása után. Hamilton 12 szezon után hagyja el a Mercedest 2025-re, amikor is a Ferrarihoz csatlakozik, ahol Charles Leclerc lesz a csapattársa. Prost maga is versenyzett a Ferrarinál 1990-ben és 1991-ben, miután elhagyott egy brit székhelyű […]

2024. 04. 15.Vámosi Péter
Max Verstappen, Lewis Hamilton, mercedesF1

A Mercedes képes lenne több fizetést adnia Verstappennek mint Hamiltonnak, csak igazoljon át

A Mercedes állítólag jóváhagyta Max Verstappen szerződését, amely hatalmas fizetést tartalmaz, hogy átcsábítsa őt a németekhez. A Verstappenre vonatkozó állítólagos ajánlat Lewis Hamilton fizetési csomagját is felülmúlná. A holland versenyző három egymást követő versenyzői világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal. Ám miután felröppentek olyan pletykák, hogy esetleg új istállóhoz szeretne költözni, az Auto Motor und […]

2024. 04. 14.Vámosi Péter
Lewis HamiltonF1

Állításával ellentétben Hamilton nem ad bele mindent idén?

A korábbi F1-es versenyző, Thierry Boutsen szerint a 2024-es rajtrács egyik legjobb versenyzője az idei szezonban már többször is „feladta”. A PlanetF1-nek nyilatkozva megnevezte az egyik F1-es sztárt, aki vesztett a harcosságából. Ez is érdekelhet Toto Wolff elmondta, kié a legerősebb motor 2026.07.22. 19:43 Leclerc vegyes elvárásokkal vág neki a hétvégének 2026.07.22. 18:27 Van néhány […]

2024. 04. 14.Tajthi Andrea