Lénárt Dávid
SZERZŐ

Lénárt Dávid

A NASCAR iránti szenvedélyem vett rá, hogy elkezdjek írni, és hírekkel, statisztikákkal lássam el az olvasókat. Emellett a Forma-1 világa is közel áll a szívemhez, ahogy a többi motorsport kategória is.

Tyler ReddickMinden más

Hamlin szerint az életében már sosem lát olyan évkezdést, mint amit Reddick összehozott

Tyler Reddick vasárnap Austinban olyasmit hajtott végre, amiről márkatársa és egyben a főnöke, Denny Hamlin úgy gondolja, hogy többé nem fog megtörténni a NASCAR-ban – legalábbis az ő életében biztosan nem. „Hihetetlen” – mondta Hamlin a 23XI Racing győztes csapatának képviseletében a Circuit of the Americas sajtóközpontjában. Ez is érdekelhet Logano nyert North Wilkesboroban, megnőtt […]

2026. 03. 05.Lénárt Dávid
Spire SuarezMinden más

Chris Gabehart korlátozva, de maradhat a Spire Motorsportsnál

Chris Gabehart továbbra is dolgozhat a Spire Motorsportsnál, azonban nem láthat el a korábbi munkakörével átfedésben lévő feladatokat – erről döntött az Egyesült Államok kerületi bírója, Susan Rodriguez. A JGR azzal érvelt, hogy Gabehart a Spire Motorsportsnál gyakorlatilag ugyanazt a szerepkört tölti be „chief motorsports officer” pozícióban, mint amit korábban náluk versenyigazgatóként látott el. Ez […]

2026. 03. 04.Lénárt Dávid
Christian HornerF1

Montoya szívesen látná Christian Hornert a Ferrarinál

Juan Pablo Montoya szerint a Ferrarinak érdemes lenne megfontolnia Christian Horner leigazolását, mert a brit szakember rendkívül értékes erősítés lehetne az olasz istálló számára. Horner a tavalyi Brit Nagydíjat követően távozott csúnya körülmények között a Red Bull Racingtől, ahol húsz éven át töltötte be a csapatfőnöki posztot. Ezzel lezárult egy korszak a milton keynes-i alakulat […]

2026. 03. 04.Lénárt Dávid
ZilischMinden más

Connor Zilisch vegyes érzelmekkel távozott a COTA-ról

Connor Zilisch a 14. helyen ért célba a NASCAR Cup Series tegnapi versenyén. Az eredmény azonban nem tükrözte, mennyire versenyképes teljesítményt nyújtott a futam során. Az újonc a harmadik szakasz végén az élmezőny közelében autózott, mielőtt az 1-es kanyarban történt kontaktus szertefoszlatta győzelmi esélyeit. Ahogy vártuk, az elrontott időmérő után #88-as volánja mögött Zilisch már […]

2026. 03. 02.Lénárt Dávid
Bottas Cadillac BahrainF1

Erről az autósport legendáról nevezték el a történelem első F1-es Cadillac-ét

A Cadillac nyilvánosságra hozta első Formula-1-es versenyautójának nevét, amely az amerikai motorsport ikonját, Mario Andrettit tiszteli. A Ferrari motorral felszerelt gépet, amelyet Valtteri Bottas és Sergio Perez fog vezetni, MAC-26-nak, vagyis Mario Andretti Cadillac 26-nak fogják nevezni. Andrettit a motorsport történelmének egyik legnagyobb versenyzőjeként tartják számon. Ő az egyetlen pilóta, aki megnyerte az F1 világbajnokságot, […]

2026. 03. 01.Lénárt Dávid
NASCAR COTAMinden más

NASCAR Alapszakasz: COTA előzetes

Két superspeedway versenyt követően érkezik Texasba a mezőny. A Circuit of the Americason változatos épített pályás versenyeket szoktak rendezni, nem érdemes most vasárnap lemaradni róla. Circuit of The Americas Az építkezés 2010-ben kezdődött a világszínvonalú Circuit of The Americas (COTA) versenypályán, amely Texas államban, Austin városától nem messze, egy 1 500 hektáros területen fekszik. A […]

2026. 02. 26.Lénárt Dávid
Lando Norris Bahrain F1F1

Lando Norris óvatos nyilatkozatokat tesz a szezonkezdet előtt

Lando Norris elismerte, hogy a McLaren jelenleg egy kicsit le van maradva fő riválisaitól. Ettől függetlenül természetesen bízik benne, hogy 2026-ban is képes lehet világbajnoki címet nyerni. A brit versenyző a bahreini teszt második napján 72 kört teljesített, és az ötödik legjobb idővel zárt. A médiának – köztük a GPblognak – nyilatkozva Norrist arról kérdezték, […]

2026. 02. 25.Lénárt Dávid
Alpine Bahrain tesztF1

Gasly kemény munkát követel az Alpinetól

Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője egyértelművé tette, hogy csapatának keményen kell dolgoznia az A526-os modell fejlesztésén a 2026-os Forma-1-es szezon rajtja előtt. Bár a 30 éves pilóta összességében pozitívan tekint az évad elé, hangsúlyozta, számos területen előrelépésre van szükségük. Az Alpine számára átalakuló időszakot jelent a 2026-os szezon: az enstone-i istálló először használ majd […]

2026. 02. 25.Lénárt Dávid
James HinchcliffeMinden más

James Hinchcliffe debütál a NASCAR-ban

James Hinchcliffe szombaton indul karrierje első NASCAR futamán. Nem máshol, mint a Truck Series első St. Petersburgben megrendezett versenyén. Az ontariói születésű pilóta a Spire Motorsports #77-es Chevroletjét vezeti majd az 1,8 mérföld hosszú, 14 kanyarból álló utcai pályán – azon a helyszínen, ahol 2013-ban megszerezte első IndyCar győzelmét. Ez is érdekelhet Ford vs Ford […]

2026. 02. 24.Lénárt Dávid
Hocevar, Wallace, NASCARMinden más

Carson Hocevar a kalandos futama után értékelte az eseményeket

Carson Hocevar az utóbbi évek legemlékezetesebb egyéni teljesítményét tudta le az Echo Park Speedwayen. Lehet szeretni, vagy nem szeretni amit csinált, a régi legendák elismerően bólíntottak volt a Spire Motorsports versenyzőjére. Ellentmondást nem tűrően jött fel több kör lemaradásból, a győzelem sem volt elképzelhetetlen számára. Hocevar vasárnap este a végül negyedik helyen zárt. Az utolsó […]

2026. 02. 23.Lénárt Dávid
Spire Motorsports NASCARMinden más

A Spire Motorsports leszerződtette Chris Gabehartot

A Spire Motorsports szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Chris Gabehartot, aki a szervezet vezető motorsport igazgatójaként (chief motorsports officer) fog dolgozni. A pozíció nem kizárólag a NASCAR-ra összpontosít, tekintettel arra, hogy Matt McCall tölti be a csapat Cup Series-versenyigazgatói szerepét. Gabehart korábban a Joe Gibbs Racingnél (JGR) látott el hasonló feladatokat, azonban 2025 végén […]

2026. 02. 23.Lénárt Dávid
Denny HamlinMinden más

Chris Gabehart érzékeny információkat osztott meg a Spire Motorsportsnak?

A Joe Gibbs Racing szövetségi pert indított korábbi versenyigazgatója és csapatfőnöke, Chris Gabehart ellen, azzal vádolva, hogy tervet szőtt a szervezet információinak ellopására. Gabehart korábban hat szezonon át Denny Hamlin #11-es csapatát irányította. 2025-ben pedig a JGR versenyigazgatójaként dolgozott. A 8 millió dolláros kártérítést követelő perben az áll, hogy Gabehart találkozót kért Joe Gibbs-szel, hogy […]

2026. 02. 21.Lénárt Dávid