Silló Barnabás
SZERZŐ

Silló Barnabás

Amióta az eszemet tudom, azóta nézem a Forma-1-et, amit később jó sok más sportág követett. Nem oly régóta vagyok olyan szerencsés, hogy nem csak nézhetem, hanem írhatok is róluk.

Alex MarquezMoto

Elárulta Álex Márquez, hogy melyik a Balaton Park legjobb része

A bajnokság második helyen álló Álex Márquez elmondta, hol élvezi a Balaton Parkot. Remekül szerepel idén Álex Márquez, rendre dobogós helyeken végez, és a második helyen áll a bajnokságban a testvére, Marc Márquez mögött. Az utóbbi fordulókon azonban egy picit visszaesett a teljesítménye, Hollandiában Pedro Acostával akadt össze, amibe lesérült. A Cseh Nagydíjon pedig egy […]

2025. 08. 22.Silló Barnabás
Fermín Aldeguer, Marco Bezzecchi, Joan MirMoto

Gyógyfürdő vagy balatoni pancsolás? Gulyásleves vagy farsangi fánk? – Így válaszoltak a MotoGP versenyzők!

Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a versenyzők. A MotoGP-ben minden csütörtöki sajtótájékoztató végén szokás egy játékot játszni, ez a Balaton Parkon sem volt másképp. A mostani kis móka Magyarországgal volt kapcsolatos, ahol egy választós feladat elé állították a sajtótájékoztatón résztvevő Fermín Aldeguert, Marco Bezzecchit és Joan Mirt. Így ők válaszoltak a gulyáslevest, a balatoni fürdőzést és […]

2025. 08. 22.Silló Barnabás
Marc MárquezMoto

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába rúghat. A csütörtöki sajtótájékoztatón a bajnokság éllovasa, a Motorsportol.hu jelenlétében adott interjút, ahol az újonnan a naptárba kerülő Balaton Parkról kezdte a gondolatait, és felhozta a pár héttel ezelőtti tesztet: Ez is érdekelhet Meghozta döntését a Ducati-sztár, hamarosan érkezhet a […]

2025. 08. 21.Silló Barnabás
Diogo MoreiraMoto

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek lehet szemtanúja a MotoGP közönsége, mivel az LCR Honda csapata megtalálta az új versenyzőjét sajtóértesülések szerint. A Honda idén komolyan feljavult, már az erősebb pontszerző helyekért is képesek harcolni, amiért egy fokkal kelendőbbek lettek a motorjaik. Nem véletlen, hogy a […]

2025. 08. 21.Silló Barnabás
Pol EspargaroMoto

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte Maverick Viñales pótlását, aki az Osztrák Nagydíj időmérője után visszalépett a versenyzéstől sérülése miatt. A Magyar Nagydíjon sem lesz elérhető, a helyettese pedig a KTM tesztpilótája, a Tech3 korábbi motorosa, Pol Espargaró lesz. Ez is érdekelhet Meghozta döntését a Ducati-sztár, […]

2025. 08. 21.Silló Barnabás
Fermín AldeguerMoto

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz, hogy első MotoGP-s futamgyőzelmét bezsebelje. Miután az Osztrák Nagydíj hajrájában briliáns módon megelőzte a pole pozícióból induló Marco Bezzecchit és feljött a második helyre, Aldeguernek már csak egy versenyzőt kellett utolérnie Marc Márquezt. A Gresini újonc pilótája nyolc körön át […]

2025. 08. 20.Silló Barnabás
Francesco BagnaiaMoto

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez letaszította róla. Ismételten felemás hétvégét teljesített a gyári Ducati csapata. Marc Márquez leuralta a hétvégi lényegi részét, mivel megnyerte a sprintet és a főfutamot, addig Francesco Bagnaia a sprinten kiállt technikai okok miatt, a főfutamon pedig csak a nyolcadik lett. Ez […]

2025. 08. 19.Silló Barnabás
Marco BezzecchiMoto

Drámai kvali után Bezzecchié a pole, Márquez az utolsó percekben bukott

Egy héttel a Magyar Nagydíj előtt a szomszédban, a Red Bull Ringen állomásozik a MotoGP mezőnye, ahol az előzetes esélylatolgatások alapján Ducati pole pozíciót várhatott mindenki. Több olyan nagy név is a Q1-ből próbálkozhatott, akiket a Q2-ben szoktunk látni. Ilyen volt az előző futamokon nagyszerűen teljesítő Marco Bezzecchi, csapattársa a címvédő, Jorge Martín, de Fabio […]

2025. 08. 16.Silló Barnabás
Toprak RazgatlıoğluMoto

Visszaszólt a kritikusoknak Razgatlioglu: „Tisztában vagyok mindennel, ami rám vár”

Nehéz dolga lesz Toprak Razgatlioglunak jövőre a MotoGP-ben, és ő ezt nagyon jól tudja. Toprak Razgatlioglu tisztában van azzal, hogy kritika fogja érni, amikor majd a következő szezonban a MotoGP-ben versenyez. A kétszeres Superbike-világbajnok izgalmas kategória váltást hajt végre, hiszen a Superbike világbajnokságról a MotoGP-re vált. Ez azt jelenti, hogy ő lesz az egyik leginkább […]

2025. 08. 11.Silló Barnabás
Alex PalouMinden más

Ezért nem megy a Forma-1-be az IndyCar királya, negyedjére is bajnok lett, sorozatban harmadjára

Két futammal a bajnokság vége előtt bebiztosította a bajnoki címet Álex Palou. Álex Palou megszerezte a 2025-ös IndyCar bajnoki címet a Portlandben rendezett futamon, miután minden riválisa botlott. A legfőbb kihívója, Pato O’Ward motorproblémákkal küzdött, ami miatt visszaesett a mezőnyben. Miután kiállt a boxba a McLaren versenyzője, az azt jelentette, hogy Palou simán feladhatta volna […]

2025. 08. 11.Silló Barnabás
Rafael CamaraF3

Lenyűgözte a Ferrarit az F3-as bajnok – Mi lesz a következő lépés?

Kiérdemelte a dicséretet Rafael Camara a bajnoki címe után. Ugyan az idei Formula 3-as kampány még nem ért véget, de már meglett a bajnok Rafael Camara személyében a Tridentnél, aki a Hungaroringen bebiztosította címét. Öt pole pozíciót szerzett, négy főfutamot megnyert a brazil versenyző, aki így első nekifutásra nyerte meg az F3-at. Ez is érdekelhet […]

2025. 08. 10.Silló Barnabás