Tajthi Andrea
SZERZŐ

Tajthi Andrea

1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal. Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre. Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.

Andrea Kimi AntonelliF1

Kimi Antonelli felülvizsgálatot szeretne: nem jól lengették a sárga zászlót?

Andrea Kimi Antonelli úgy véli, hogy az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén a sárga zászlók körüli vitás helyzetet felül kell vizsgálni. Az olasz versenyző először az első helyen állt a szombati kvalifikáció Q3-as szakaszában, ám később a harmadik helyre csúszott vissza. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő […]

2026. 06. 28.Tajthi Andrea
George RussellF1

Verstappen a falban végezte, Russellé a pole

Max Verstappen az utolsó pillanatban tette falba a Red Bullt, Russellélett a pole pozíció, bár még vizsgálják. Az Osztrák Nagydíj kvalifikációjának kezdetén az Aston Martin és a Williams volt az első, aki pályátra küldte autuóit a 33 fokban, miközben az aszfalt 53 fokos volt. Majd érkezett Nico Hülkenberg és George Russell is. Ez is érdekelhet […]

2026. 06. 27.Tajthi Andrea
George RussellF1

Még mindig a Mercedes az élen, de ezúttal Russell jóvoltából

Az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzését Sergio Pérez nyitotta meg a Cadillackel, miután a tegnapi napon műszaki hibák miatt nem sok kilométert tudott megtenni. A mezőny jelentős része azonban kivárt, és csak negyedóra elteltével kezdtek pályára hajtani. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő számítógépek” döntik el 2026.07.24. […]

2026. 06. 27.Tajthi Andrea
Lewis Hamilton a Ferrari csapattal ünnepel verseny után. 2026 KanadaF1

Hamilton most olyan a Ferrarinak, mint anno Schumacher volt

Rob Smedley, Felipe Massa egykori ferraris versenymérnöke úgy véli, hogy az olaszok egyszerűen imádják Lewis Hamiltont. Pláne miután végre nyerni tudott az olasz márkával. A finoman szólva is nehézkes első ferraris szezonja után a hétszeres világbajnok idei szezonja eddig jelentősen jobban alakul. A monacói és kanadai futamokon elért egymást követő második helyezések megalapoztak a barcelonai […]

2026. 06. 27.Tajthi Andrea
Andrea Kimi Antonelli, F1 2026 KanadaF1

Antoneli menetel tovább: ő a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az Osztrák Nagydíj második szabadedzésére már 32 fok volt Spielbergben. Az egy órás gyakorlás Alexander Albonnak azonnal problémával indult: jelezte rádión, hogy nincs motorerő a Williamsben. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő számítógépek” döntik el 2026.07.24. 09:43 Új modellel és egyedi festéssel jubilál a Merceds biztonsági […]

2026. 06. 26.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Rosberg előrevetíti, mire lehet számítani Hamiltontól

Nico Rosberg úgy véli, hogy Lewis Hamilton első a Ferrarival aratott Forma–1-es győzelme csak még jobban fel fogja tüzelni egykori csapattársát. A 41 éves Hamilton megnyerte a Barcelona-Katalónia Nagydíjat, ezzel véget vetve közel két éves nyeretlenségének. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő számítógépek” döntik el 2026.07.24. […]

2026. 06. 26.Tajthi Andrea
Andrea Kimi Antonelli, MercedesF1

Kimi Antonelli nyitott az élen a Red Bull Ringen

30 fokos levegő hőmérséklet és 50 fokos aszfalt fogadta a Forma–1-es mezőnyt a Red Bull Ringen, az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén, melyen több junior versenyző is autóba ülhetett. Erre a versenyhétvégére egyedül a Williams és az Aston Martin nem vitt magával frissítést. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy […]

2026. 06. 26.Tajthi Andrea
George Russell (Mercedes) elől, mögötte Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) érkezik, F1 2026 KanadaF1

Kivel kivételez a Mercedes? James Allison válaszol

James Allison, a Mercedes F1-es csapatának műszaki igazgatója cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint a csapatban előnyben részesítenék George Russellt, vagy Andrea Kimi Antonellivel a másikukkal szemben. Allison kijelentette, hogy ilyen gondolatok még csak meg sem fordulnak a csapat tagjainak fejében, mivel a csapat érdeke, hogy mindkét versenyzőjük jól teljesítsen. Ez is érdekelhet Piastrinak elege […]

2026. 06. 25.Tajthi Andrea
Andrea Kimi Antonelli, Peter Bonnington, MercedesF1

Toto Wolff szerint ez a tulajdonság teszi szupersztárrá a Mercedes mérnökét

A Mercedes F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy szerinte, mi teszi Peter „Bono” Bonningtont igazi „szupersztárrá”, aki Lewis Hamilton után Andrea Kimi Antonellit a siker útján terelgeti. A Mercedesnél mérnökként dolgozó Bonningtonnak, Lewis Hamilton távozása után egy újabb potenciális jövőbeli bajnokot bíztak a gondjaira. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont […]

2026. 06. 25.Tajthi Andrea
Isler az F1-es Osztrák NagydíjraF1

Jól ismert, közkedvelt sütemény receptje, az F1-es Osztrák Nagydíjra

Következik a Forma–1-es Osztrák Nagydíj, én pedig egy Magyarországon is közkedvelt osztrák édességet ajánlok neked a hétvégére – ha ebben a hőségben van hajlandóságod bekapcsolni a sütőt. Ez pedig az Isler. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van abból, hogy az idei szezont „jól vagy rosszul működő számítógépek” döntik el 2026.07.24. 09:43 Új modellel és egyedi […]

2026. 06. 23.Tajthi Andrea
Lewis HamiltonF1

Hamilton hónapokig sérülten versenyzett tavaly

Lewis Hamilton 2025-ös, első ferraris szezonja kínkeservesen indult. Ma már sokkal jobb a helyzete, olyannyira, hogy Barcelonában első ferraris győzelmét is megszerezte. Tavaly a hatodik helyen végzett, 86 ponttal lemaradva csapattársától, Charles Leclerctől, most azonban elárulta, hogy 2025-ös szezonját egy a szezon előtti teszten, Barcelonában szerzett sérülés is nehezítette. Ez is érdekelhet Piastrinak elege van […]

2026. 06. 22.Tajthi Andrea