Vámosi Péter
SZERZŐ

Vámosi Péter

1985 óta követem a Forma-1-et, a '90-es években már írtam róla. 2009 óta több motorsporttal foglalkozó weboldalt alapítottam és irányítottam. Kamionversenyeket közvetítettem, és rendre hallhatsz rádiókban is.

Max VerstappenMinden más

Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban

Íme Max Verstappen GT World Challenge-versenyének időbeosztása Portimão-ban. A holland a hétvégén először ül újra a Mercedes GT3 volánja mögé a Nürburgringi 24 órás verseny óta. Ezúttal a honfitársával Ben Berticoat-tal és Chris Lulhammal fog összeállni a GT World Challenge szezonzáró fordulóján Portimão-ban. A csapat állandó pilótái, Jules Gounon és Dani Juncadella a WEC-ben vállalt […]

2026. 10. 13.Vámosi Péter
afrikaF1

Hivatalos: a Forma-1 visszatér Afrikába, nem is akármilyen szerződéssel!

A királykategória bejelentette azt a mérföldkőnek számító, 10 éves megállapodást, amelynek köszönhetően a száguldó cirkusz visszatér Afrikába: a „Visit Rwanda” által támogatott F1-es Afrikai Nagydíj a 2030-as évek elején kerül be a versenynaptárba. A megállapodás meghatározó pillanat a Forma-1 történetében, és így a sportág 1993 óta először tér vissza az afrikai kontinensre. A kontinens versenyének […]

2026. 10. 13.Vámosi Péter
Max Verstappen, Tom HartF1

Verstappen új mérnökének már van terve, még Lambiase távozása előtt

A RacingNews365 értesülései szerint Max Verstappen új versenymérnöke, Tom Hart a 2026-os Forma-1-szezon hátralévő versenyei közül háromban veszi át a feladatokat Gianpiero Lambiase-tól. Lambiase, aki Verstappen mind a 73 nagydíjgyőzelmét és négy világbajnoki címét segítette, elhagyja a Red Bullt, miután elfogadott egy vezető pozíciót a McLarennél. Várhatóan 2027 közepén, vagy legkésőbb 2028 elején csatlakozik a […]

2026. 10. 13.Vámosi Péter
Niki Lauda, Alain Prost, f1F1

Lángoló Ferrari és történelmi győzelem: ritka Niki Lauda-felvételeket restauráltak

Niki Lauda életének két meghatározó pillanata elevenedik fel a Filmarchiv Austria felújított filmfelvételein. Az osztrák nemzeti filmarchívum olyan ritkán látható mozgóképes dokumentumokat tett ismét élvezhetővé, amelyek egykor filmhíradókban vagy a mozifilmek előtt jutottak el a közönséghez. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban […]

2026. 10. 13.Vámosi Péter
Fernando AlonsoF1

Krack elárulta, mit szól Verstappen GT-zéséhez, vagy Alonso Dakar-rali indulásához

Mike Krack szerint „jó a motorsportnak”, ha a Forma-1-es pilóták más szériákban is kihívásokkal szembesülnek, miközben továbbra is folynak a spekulációk arról, hogy Fernando Alonso jövőre indulhat-e a Dakaron. Alonso állítólag visszatér a Dakar-ralira, miután 2020-ban már részt vett ezen kimerítő kalandban. A hétvégi Szingapúri Nagydíj előtt az Aston Martin pálya melletti vezetőjét, Krackot megkérdezték […]

2026. 10. 12.Vámosi Péter
Jenson Button, Jessica MichibataF1

Button megkérdőjelezi az F1 irányát a több futam és a bonyolultabb motorok miatt

Jenson Button szerint a Forma-1-nek nem szabadna 24 futam fölé bővítenie a versenynaptárát, és arra figyelmeztet, hogy a szerelőkre és a csapat tagjaira nehezedő terhelés teljesen más, mint amivel a pilótáknak kell szembenézniük. Az F1 növekvő népszerűsége miatt egy-egy futam megrendezése vonzó lehetőségnek tűnik. Button azonban úgy véli, hogy a bajnokságnak figyelembe kell vennie azokat […]

2026. 10. 11.Vámosi Péter
Lewis HamiltonF1

Hamilton is izgatott, miszerint az F1 afrikai futamot venne fel a naptárába

Lewis Hamilton, Max Verstappen és George Russell is kifejezték izgatottságukat azon lehetőség kapcsán, hogy Ruanda otthont adhat egy Forma-1-es futamnak. A pletykák szerint az afrikai ország hamarosan felkerülhet a sport versenynaptárába. Mivel Afrikában 1993-as Dél-afrikai Nagydíj óta nem rendeztek királykategóriás versenyt, Hamilton az elmúlt pár évben erőteljesen lobbizott azért, hogy a kontinens visszatérjen a száguldó […]

2026. 10. 10.Vámosi Péter
Andrea Kimi AntonelliF1

Antonelli lesújtó ítéletet mondott a Mercedes legutóbbi fejlesztéséről

Kimi Antonelli betekintést nyújtott abba, milyen nehézségekkel küzdött a Mercedes-csomaggal Szingapúrban a kihívásokkal teli sprint-időmérő futam alatt. A bajnokság éllovasa pénteken csak a hetedik helyet tudta megszerezni, ami gyenge eredmény az első bajnoki címére törő olasz pilótának. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, […]

2026. 10. 10.Vámosi Péter
bajnokETRC

Kiss Norbert már át is vette a díját a 8. Európa-bajnoki címéért!

A A 2026-os Goodyear FIA ETRC-széria bajnokait és győzteseit már október 4-én a Jarama R.A.C.E. Clubban megrendezett ünnepi esten fogadták. A Fédération Internationale de l’Automobile (FIA) és az FIA-tagklub, a Real Automóvil Club de España (RACE) közös szervezésében megrendezett díjátadó gálán a kamion EB család versenyzői, csapatai, partnerei, beszállítói és tisztviselői gyűltek össze. A széria […]

2026. 10. 10.Vámosi Péter
George Russell, MercedesF1

Mérgező füstköd és technikai gondok: Russell volt a leggyorsabb Szingapúrban!

A szingapúri hétvége kezdetén sötét fellegek gyülekeztek az F1-es mezőny feje felett – szó szerint, köszönhetően a szigetország felett gomolygó, Indonéziából átterjedő sűrű füstködnek. A régióban az elmúlt évtized legsúlyosabb erdőtüzei tombolnak, a légszennyezettségi adatok pedig már a pénteki szabadedzések előtt az egészségtelen tartományba ugrottak. Ennel ellenére az F1 tekintetében minden az előzetes tervek szerint […]

2026. 10. 09.Vámosi Péter
Nike, Forma-1F1

A világ egyik legismertebb sportruházati cége is jönne már a Forma-1-be

A Motorsport.com, és Alex Harrington szerint a nemrég kinevezett Nike-igazgatósági tag, Alexandre Arnault az F1-be irányíthatja a céget. Vannak kapcsolatai az LVMH luxusipari vállalatcsoporttal, amely 2025-től tízéves partnerséget kötött a királykategóriával – „elindította a spekulációk láncreakcióját” a Nike és a Forma-1 közötti lehetséges együttműködés kapcsán. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát […]

2026. 10. 08.Vámosi Péter
Szingapúr, Forma-1F1

A Forma-1 idén már negyedszer hirdet hőségriadót!

A Szingapúri Nagydíjat hőveszélyes versenyként jelölték meg; ez a második egymást követő hétvége, amikor ezt a minősítést alkalmazták az F1-ben, és az idényben immáron a negyedik alkalom. A minősítés lehetővé teszi a csapatoknak, hogy hűtőberendezéseket szereljenek fel autóikra. Ezekből folyadékot pumpálnak a pilóta által viselt mellénybe a pilótafülke hőmérsékletének szabályozása érdekében. A hőségriadó egy olyan […]

2026. 10. 08.Vámosi Péter