ROVAT

Forma–1

Lewis Hamilton, FerrariF1

Hamilton elbeszélgetett magával, amiért nem ért el jó eredményt

Lewis Hamilton elárulta, hogy elbeszélgetett önmagával, hogy kikecmeregjen a Bahreini Nagydíj időmérője utáni uralkodó demotiváló hangulatából. A hétszeres világbajnok a Bahreini Nagydíj időmérőjén a kilencedik helyet szerezte meg. Összesen hat tizedmásodperccel maradt le csapattársa, Charles Leclerc mögött, aki az első sorba került a pole pozíciót megszerző Oscar Piastri mellé, miután a Mercedeseket megbüntették. Ez is […]

2025. 04. 16.Silló Barnabás
Lance Stroll, Aston Martin, Szaúd-ArábiaF1

Szaúd-Arábia csapatot venne a Forma-1-ben

Szaúd-Arábia nyitott lenne egy Forma-1-es csapat megvásárlására, vagy akár arra is, ha a jövőben valamelyik csapat áttenné székhelyét az országba. Ezt Khalid bin Szultán al-Abdullah al-Fajszál herceg ismerte el, hogy szívesen fogadnák. A hétvégén Szaúd-Arábiába látogat mezőny, ahol az elmúlt néhány évben egyre nagyobb szerepet kapott a motorsport. Az ország nagy összegeket fektetett partnerségekbe. Ide […]

2025. 04. 16.Silló Barnabás
Imola, Red Bull, Ferrari, McLarenF1

A versenynaptárból való kiesés veszélye fenyegeti az ikonikus pályát

Stefano Domenicali azt sugallta, hogy az egyik legendás pálya kikerülhet a versenynaptárból. Az F1 vezérigazgatója elárulta, hogy hamarosan döntést kell hozni az Emilia Romagna Nagydíjának a helyszínéül szolgáló imolai versenypályáról. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra 2026.11.07. 12:32 Erős mezőnyben áll rajthoz Nagy […]

2025. 04. 16.Silló Barnabás
Sergio PérezF1

Busás szponzort fogott Pérez, ami megágyazhat a visszatérésének

Némileg a háttérbe vonult a mexikói Sergio Pérez, miután tavaly év végén menesztette őt a Red Bull. A rutinos versenyző azonban szeretne még visszatérni a Forma-1 világába. A gyenge tavalyi teljesítménye az ülésébe került Péreznek, ám az vitathatatlan, hogy kellő rutinnal rendelkezik és egy megfelelő technikával még képes lehet erős teljesítményre. Ez is érdekelhet Wolff […]

2025. 04. 16.Hegedűs Dávid
Lewis Hamilton, FerrariF1

Vasseur Hamiltonnak: „Nyugodtnak kell maradnunk”

A Ferrari-főnök szerint Lewis Hamiltonnak meg kell nyugodnia, mert semmi sincs még veszve. Hamilton erős tempót mutatott a Bahreini Nagydíjon. A kilencedik helyről rajtolt és az első boxkiállási ciklusban rövid ideig csapattársa, Charles Leclerc mögött a második helyen haladt, majd az ötödik helyen ért célba, ami a ferraris karrierje eddigi legjobb eredménye. Ha a kínai […]

2025. 04. 16.Silló Barnabás
Jack DoohanF1

Doohan karrierje újabb fordulatot vehet, mivel az Alpine dönthet a Bahreini Nagydíj után

Jack Doohan versenyülése a hírek szerint a szezon közepéig biztonságban lehet, miután az ausztrál versenyző az év legjobb teljesítményét nyújtotta a Bahreini Nagydíjon. A 22 éves pilóta jövője azóta a levegőben lógott, hogy tavaly decemberben Abu Dhabiban bemutatkozhatott a Forma-1-ben. Az ausztrál a szezonnak olyan spekulációk közepette vágott bele, amelyek az újonnan érkezett Franco Colapintót […]

2025. 04. 16.Vámosi Péter
Sir Jackie StewartF1

Egy fontos dolog, amit Jackie Stewart ma annyira akar, mint annak idején világbajnoknak lenni

A háromszoros Forma-1-es világbajnok, Sir Jackie Stewart nemrégiben részleteket osztott meg felesége, Lady Helen állapotáról, a demenciával való folyamatos küzdelmükről, és arról, hogy milyen érzelmi terhet jelent számára, hogy feleségét ilyen állapotban látja. Erről a Motorsport.com számolt be a BBC-nek adott interjú nyomán. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, […]

2025. 04. 15.Tajthi Andrea
Ferrari, Luca di MontezemoloF1

A Ferrari egykori elnökének megváltozott a véleménye Hamilton leigazolásáról

Eddig a Ferrari messze elmarad a várakozásoktól, pedig Lewis Hamilton érkeztével nagy dolgokat vártak az olaszok. Így volt ezzel a vörösök egykori elnöke Luca di Montezemolo is, aki a helyszínen tekintette meg a bahreini futamot, ami után negatív véleményt fogalmazott meg. Noha eddigi rövidke Ferraris pályafutásának legjobb eredményét érte el az arab országban Lewis Hamilton, […]

2025. 04. 15.Hegedűs Dávid
Ferrari, LEGOAjánló

LEGO Ferrari SF-24: A trükk a részletekben rejlik

Amikor ősszel a dán LEGO cég bejelentette, hogy piacra dobja az F1-es mezőny autóinak méretarányos mását, tudtam, hogy a rég elveszett legózási mániám vissza fog térni. Ami így is lett, meg is rendeltem hát a Ferrari tavalyi autóját (mind a hivatalos oldalon, mind a viszonteladóknál is 11 ezer Ft-ba kerül egy-egy autó), és ahogy megérkezett, […]

2025. 04. 15.Hegedűs Dávid
Max Verstappen Red BullF1

Kiderült, mi okozta a Red Bull lámpájának a meghibásodását

Christian Horner elárulta, hogy miért romlott el a boxutcai jelzőlámpa Red Bull garázsánál, a Bahreini Nagydíjon. A futamon Max Verstappen és Yuki Tsunoda is azért vesztett komoly másodperceket, mert a Red Bullnál a boxban lévő jelzőlámpa-rendszer nem váltott zöldre annak ellenére, hogy befejezték a kerékcseréket. A csapatnak végül ahhoz kellett folyamodnia, hogy a főszerelő kézzel […]

2025. 04. 15.Silló Barnabás
Franco ColapintoF1

Colapinto megsértett egy nemzetet, de bocsánatot kért

Franco Colapinto bocsánatot kért Uruguaytól. Az argentin egy podcastban „vicces” jellemzést adott a dél-amerikai országról, amelyekkel többeket megsértett. Azóta megbánta megjegyzéseit. Colapinto nemrég a Nude Project podcastban tett néhány nem túl pozitív megjegyzést az országról. Ez is érdekelhet Wolff az első, aki utalt arra, hogy nem biztos, hogy mindenki elutazik az arab futamokra 2026.11.07. 12:32 Erős […]

2025. 04. 15.Tajthi Andrea