Lancz Dániel
SZERZŐ

Lancz Dániel

Kisgyerekkorom óta a Forma-1 a mindenem, ha sportról van szó. Folyamatosan követtem/követem/követni fogom ezt a sportágat és annak minden varázsát. Négy kerék mellett a két kerék még az, ami a szívemhez közel áll.

Fernando AlonsoF1

Kiakadt a csapatára Alonso Verstappen miatt

Fernando Alonso dühös volt a Szingapúri Nagydíjon, miután kék zászló miatt el kellett engednie Max Verstappent. Nem a legjobb állapotban reagálta le a csapatrádión Alonso, hogy Verstappen lekörözte őt, majd pár kanyarral később kiállt kereket cserélni. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban […]

2026. 10. 13.Lancz Dániel
Lewis Hamilton, FerrariF1

„Csalódást okoztam nektek” – Hamilton bocsánatot kért a Ferraritól

Lewis Hamilton figyelmen kívül hagyta csapata döntését, ami elég sokba került neki a Szingapúri Nagydíjon. A Ferrari hétszeres világbajnoka nem élt azzal a lehetőséggel, hogy ingyen kerékcserét hajtson végre, amikor Lance Stroll Aston Martinja megállt a pályán. Ezzel egy virtuális biztonsági autós fázist előídézve, amivel Charles Leclerc élt is, de Hamilton nem. Pedig a Scuderia […]

2026. 10. 13.Lancz Dániel
Max Verstappen, Lewis HamiltonF1

Van egy terve Hamiltonnak Verstappen ellen Szingapúrban

Egy taktika, amit kész bevetni a siker érdekében. A Ferrari hétszeres világbajnok versenyzője a harmadik helyet szerezte meg Szingapúrban. Előle a négyszeres világbajnok Verstappen, valamint Hamilton csapattársa, Leclerc indul el. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban 2026.10.13. 14:44 A brit versenyző egészen […]

2026. 10. 11.Lancz Dániel
Liam Lawson, Racing BullsF1

Hamarosan bejelenti 2027-es versenyzőit a Racing Bulls

Egyelőre semmiféle hivatalos közlés nem jött a jövőévvel kapcsolatban. A Racing Bulls csapatfőnöke, Alan Permane jelentette be, hogy pár héten belül fény derül, kik is fognak versenyezni a csapatnál 2027-ben. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Kiakadt a csapatára Alonso Verstappen miatt 2026.10.13. 13:19 A Red Bull testvércsapata […]

2026. 10. 11.Lancz Dániel
Isack Hadjar, MonacoF1

Pályamódosítás kizárva: Odaszólt az F1-es fanyalgóknak a Monacói Nagydíj elnöke!

Ezt maga a Monaco Autóklub elnöke mondta. A Forma-1-es versenynaptár legrövidebb, egyben a legkeskenyebb versenypályája címet kérdés nélkül elviheti. A 3,3 kilométeres aszfaltot többen is kritizálták ezek miatt, hiszen lehetetlen előzni egy ennyire szűk utcai pályán. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Kiakadt a csapatára Alonso Verstappen miatt […]

2026. 10. 09.Lancz Dániel
Fernando AlonsoF1

Fernando Alonso kritizálja Lewis Hamiltont és az F1-et

Célkeresztbe vette az F1-et, miután igazságtalan döntést hoztak a Bahreini Nagydíjon. Fernando Alonso szerint, ami történt a Bahreini Nagydíjon, az minden volt, de nem igazságos döntés, amit az F1 hozott meg. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Kiakadt a csapatára Alonso Verstappen miatt 2026.10.13. 13:19 Vasárnap az esős […]

2026. 10. 08.Lancz Dániel
George RussellF1

Így mentheti meg a szingapúri hétvégéjét Russell: Talán az az egyetlen esélye a kármentésre!

Szingapúri Nagydíjnak valószínűleg úgy vághat neki, hogy a mezőny végéről indul. George Russell számára tragikusan alakult a legutóbbi Bahreini Nagydíj. A Mercedes versenyzője a harmadik helyen haladt, amikor kiállni kényszerült a futamon. Mint utólag kiderült, motorhiba lépett fel és ez okozta a brit versenyző kiesését. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének […]

2026. 10. 07.Lancz Dániel
Max Verstappen, Kimi Antonelli, Lewis HamiltonF1

„Lego versenynek” titulálta Verstappen és Hamilton Sepangot

Bizarr szoftverhiba miatt kénytelenek voltak piros zászlóval félbeszakítani a Bahreini Nagydíjat. Nem mindennapi probléma merült fel a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon. Idén először várta a mezőnyt esős körülmény, ami komoly fejfájást okozott az FIA-nál, hiszen az új szabályok bevezetése óta első alkalommal kellett vizes körülmények között vezetniük a versenyzőknek. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a […]

2026. 10. 06.Lancz Dániel
Liam LawsonF1

A sepangi futam meglepetésembere: Lawson odarakta magát és Verstappennel is összecsapott!

Erős rajtjának köszönhetően egy ideig a harmadik helyen is találta magát Lawson. Örül annak, hogy sikerült csatába keverednie Max Verstappennel Liam Lawsonnak. Azok után tudta ezt abszolválni, hogy hihetetlen rajtot vett az esős sepangi pályán. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban 2026.10.13. […]

2026. 10. 06.Lancz Dániel
Max VerstappenF1

Hihetetlen eredménynek nevezte teljesítményét Max Verstappen

Idén első alkalommal nem Mercedes motoros csapat szerezte meg az első rajthelyet. Max Verstappen „elég hihetetlennek” nevezte idénybeli első pole pozícióját. Hiszen ő indulhat az élről a Malajziában megrendezésre kerülő Bahreini Nagydíjon vasárnap. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban 2026.10.13. 14:44 A […]

2026. 10. 03.Lancz Dániel
Lewis Hamilton, FerrariF1

Legutóbbi fejlesztések okozták a csalódást Lewis Hamilton szerint

Elmagyarázta Hamilton, hogyan sikerült végül megszereznie a második helyet Sepangban. A Ferrari hétszeres világbajnoka szerint csapata végre eltalálta a tökéletes beállítást, amikor utoljára hozzányúltak az autójához a Bahreini Nagydíj időmérőedzésén. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Verstappen a hétvégén is versenyez, ezúttal Portimão-ban 2026.10.13. 14:44 Annyira jónak bizonyult, hogy […]

2026. 10. 03.Lancz Dániel
Lewis Hamilton, FerrariF1

Elismerően beszélt Lewis Hamilton Fernando Alonsoról

Reagált korábbi csapattársa F1-ben való maradásáról. Lewis Hamilton kiállt korábbi csapattársa, a többszörös világbajnok, Fernando Alonso zsenialitása és tehetsége mellett. Mindezt azok után, hogy a spanyol meghosszabbította szerződését az Aston Martinnal. Ez is érdekelhet Ben Sulayem megerősítette a V8-as motorok visszatérésének dátumát 2026.10.13. 17:27 Kiakadt a csapatára Alonso Verstappen miatt 2026.10.13. 13:19 A Malajziában megrendezett […]

2026. 10. 03.Lancz Dániel