A Barcelona-Katalónia Nagydíjra érkezett a Forma–1-es mezőny, a program pedig a szokásos módon az első szabadedzéssel kezdődött.
Már akinek kezdődött, mivel Carlos Sainz a boxutca gyorssávjában állva jelezte csapatának, hogy az autója „Nem indul be”. Vissza is tolták.
Ezen kívül több állandó versenyző is átadta autóját egy junior versenyzőnek a gyakorlásra.
Oscar Piastri a McLaren fékjeinek vibrálására panaszkodott, amit a látott adatok alapján a csapata is megerősített.
10 perccel az egyórás gyakorlás kezdete után az Alex Albon helyén ülő Luke Browning még a garázsban vesztegelt – elektromos problémát vizsgált a csapat –, a másik Williamsszel Sainz elindult a pályára.
A Sergio Pérez Cadillacjét hajtó Colton Herta pedig durván ráhajtott egy rázókőre, ami után alig tudta egyenesben tartani az autót. Kérte is rádión a csapatot, hogy ellenőrizzék az autó padlóját.
Az élen George Russell állt ezt követően, 1:17.353-as idővel, Piastri és Charles Leclerc előtt.
Féltávnál Gabriel Bortoletónak volt egy kicsúszása, miután Audija elvesztette a tapadást, ami miatt a sárga zászló is előkerült, de visszatért a pályára. Közben Max Verstappen 1:17.047-es idővel az élre állt, de nem sokkal később Russell visszavette a vezetést.
A Nico Hülkenberg Audiját vezető Paul Aron eközben remekül ment és a 9. helyen állt.
Végül George Russell végzett az élen, Piastri és Leclerc előtt. A legjobb junior pedig Leonardo Fornaroli lett, aki Lando Norris autóját vezetve végül az 5. lett Verstappen mögött.
Végeredmény:
| Versenyző | Csapat | Diff. | |
|---|---|---|---|
| 1 | George Russell | Mercedes | 1:16.363 |
| 2 | Oscar Piastri | McLaren | +0.203 |
| 3 | Charles Leclerc | Ferrari | +0.520 |
| 4 | Max Verstappen | Red Bull Racing | +0.684 |
| 5 | Leonardo Fornaroli | McLaren | +0.853 |
| 6 | Paul Aron | Audi | +0.958 |
| 7 | Liam Lawson | Racing Bulls | +1.109 |
| 8 | Dino Beganovic | Ferrari | +1.415 |
| 9 | Arvid Lindblad | Racing Bulls | +1.441 |
| 10 | Franco Colapinto | Alpine | +1.530 |
| 11 | Oliver Bearman | Haas F1 Team | +1.809 |
| 12 | Gabriel Bortoleto | Audi | +1.846 |
| 13 | Carlos Sainz | Williams | +1.930 |
| 14 | Ayumu Iwasa | Red Bull Racing | +1.935 |
| 15 | Frederik Vesti | Mercedes | +2.002 |
| 16 | Esteban Ocon | Haas F1 Team | +2.009 |
| 17 | Pierre Gasly | Alpine | +2.145 |
| 18 | Valtteri Bottas | Cadillac | +2.551 |
| 19 | Fernando Alonso | Aston Martin | +3.704 |
| 20 | Lance Stroll | Aston Martin | +3.955 |
| 21 | Colton Herta | Cadillac | +4.334 |






