„Jobb, ha a saját hibámból esek el” – Bautista beismerő vallomása a balatoni második futam után

Álvaro Bautista hétvégéje jól indult, majd kieséssel zárult, de összességében pozitívan nyilatkozott.
A Ducati kétszeres világbajnok versenyzője, Álvaro Bautista remekül nyitotta az új, balatoni versenyhétvégét. Szombaton harmadik lett, majd vasárnap a Superpole-on újfent harmadik, aztán a második futamon eldobta a nyolcas kanyarban és kiesett. A vasárnapi főfutam után többek között a Motorsportol.hu kérdésére is válaszolva mesélte el az esése előtti pillanatokat:
„Ültem a sóderágyban, és láttam, hogy a motor a légkorlátban landolt. Nagyon sajnálom. A Superpole futamán jól teljesítettünk, ráadásul a körülmények nem voltak könnyűek. A második főversenyen jól rajtoltam, de az első körökben ismét csak utas voltam. Legfeljebb meg tudtam védeni a pozíciómat, és nem tehettem mást, mint hogy megpróbáljak nem túl sokat veszíteni. Néhány kanyarral a baleset előtt úgy éreztem, hogy kezdek kicsit jobban vezetni. De aztán balesetet szenvedtem.”
A Ducati pilótája a kiesése miatt visszacsúszott a tabella ötödik helyére, mivel Andrea Locatelli megelőzte őt egy ponttal, és Danilo Petrucci pedig tizenhat ponttal elhúzott előle a harmadik helyen. Az idei kiírásban nem gondol a bajnokságra, de számára két világbajnoki cím után is fontos a jó szereplés:
„Sokkal jobb érzés, ha harmadik vagy és dobogós, mintha negyedik vagy ötödik. Az teljesen mindegy.”
Arra a kérdésre, hogy miként tudná jellemezni a hétvégéjét, miután szombaton még a dobogón pezsgőzött, vasárnap pedig eldobta a vasat:
„A hétvégém egyszerre volt édes és keserű. Jó munkát végeztünk, a balesetek előfordulhatnak. Jobb, ha a saját hibámból esek el, mint hogy egy másik versenyzővel ütközzek, vagy ő miatta balesetezzek. Előre nézek, a teljesítményem jó volt. Jól kell menjek, hogy harcolhassak a harmadik helyért az összetettben, mert további fordulók lesznek még a bajnokságban, ahol különbség csak nőhet és nőhet.”
A futam után szóba jött a kétszeres világbajnok továbbra is kérdőjeles jövője, amivel még mindig nem tudott konkrétumokkal szolgálni:
„A jövő hónapban senki nem dolgozik, szóval nehéz tárgyalni. A menedzserem dolgozik az ügyön, azonban szeptemberig nem valószínű, hogy tudok mit mondani. A Ducatival aláírtunk egy szerződést 2025-re és 2026-ra is, de olyan lehetőséggel, hogy nem folytatjuk tovább együtt. Egyébként ők sosem mondták, hogy nem akarnak megtartani jövőre, ebben a pillanatban azt mondták nekem, várjak. Szóval várok, az ajtó nincs zárva előttem.”
Azt is elárulta, hogy őt nem a pénz motiválja:
„Kétszeres világbajnok vagyok, nekem már nem számít, hogy ezer eurót, vagy négyszázat kapok. Vannak feltételeim, nem csinálom szívességként.”

Márquezt tartja az utóbbi 15 év legjobbjának Acosta, de szerinte egyenrangú Rossival
Hamarosan visszavonul Márquez, ami közelebb van, mint gondolnánk






