CÍMKE

Mexikói Nagydíj

Charles LeclercF1

Leclerc is csúnyán beszélt, de egyből javított, és nem akar Max mellé menni közmunkára

A hétvégi Mexikói Nagydíjon egy korábbi szezonbeli eset került szóra, amikor Max Verstappen nemrég káromkodott a csütörtöki sajtótájékoztatón Szingapúrban. A hollandnak ezt követően fel kellett keresnie a stewardokat, és büntetést kapott. Most ugyanez a várhat Charles Leclerc-re is, aki Mexikóvárosban már hiába jött rá hamar a hibájára. Hosszas viták után arról, hogy szabad-e káromkodniuk a […]

2024. 10. 28.Vámosi Péter
FerrariF1

F1 pontverseny: A Ferrari tör fel, mint a talajvíz! A regnáló bajnok már csak harmadik!

A mexikói versenyhétvége mondhatni váratlan Ferrari sikert hozott, Carlos Sainz győzelmével. A bajnokságot vezető Max Verstappen kétszer is kapott időbüntetést a verseny során, így végül a 6. helyen zárt, míg kihívója, Lando Norris a második helyen ért célba. Ezzel Norris 47 pontra csökkentette lemaradását. Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti […]

2024. 10. 28.Motorsport Online
Carlos SainzF1

Sainz nyert Mexikóban, míg Verstappent kétszer is büntették

A Forma-1-es Mexikói Nagydíj pole pozícióját Carlos Sainz foglalta el a Ferrarival, míg csapattársa, Charles Leclerc a negyedik helyről várta a rajtot. Közöttük a bajnokság két éllovasa, Max Verstappen és Lando Norris foglalt helyet. A harmadik sort a két Mercedes bérelte ki George Russell – Lewis Hamilton sorrendben, őket pedig Kevin Magnussen és Pierre Gasly […]

2024. 10. 27.Tajthi Andrea
Sergio PérezF1

Marko nagyjából kinevette Pérez édesapjánk merész kijelentését

Sergio Perez édesapja, Antonio Pérez a Mexikói Nagydíj előtt kifejezte meggyőződését arról, hogy fia egy napon világbajnok lesz. A Mexikói Nagydíj kvalifikációján a Red Bull mexikói pilótájának csak egy 18. rajthelyet sikerült szereznie. Helmut Marko az edzés után reagált idősebb Pérez nyilatkozatára. Elmondta, hogy nagyra értékeli idősebb Pérez optimizmusát, és kis túlzással ki is nevette […]

2024. 10. 27.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Piastri most Norris tavalyi versenyéből merít motivációt

A McLaren ausztrál versenyzője, Oscar Piastri arról mesélt, hogy a Mexikói Nagydíj kvalifikációján nem állt ki új gumikért, ami Q1-es kieséshez vezetett. A szombati első kvalifikációs szakaszában Piastri utolsó előtti gyorskörét a pályahatárok megsértése miatt törölték, így kénytelen volt még egyszer próbálkozni. Ahelyett azonban, hogy biztosra ment volna egy új szett lágy gumival, a McLaren pilótája […]

2024. 10. 27.Tajthi Andrea
Carlos SainzF1

Sainz elárulta, hogy Norris szimulátoros ívét használta a Mexikói Nagydíj pole pozíciójához vezető úton

Carlos Sainz elmondta, hogy a pole pozíciót jelentő körének végén választott szokatlan vonalvezetést korábbi csapattársától, Lando Norristól tanulta el. A Ferrari pilótája messze elkerülte a hagyományos versenyívet, amikor a gyors körét befejezte, és egy nyúlfarknyival rövidebb utat tett meg az időmérőn a célvonalig. Sainz tudta, hogy Norris az iRacing szimulátorában fejlesztette ki ezt a technikát. […]

2024. 10. 27.Vámosi Péter
Carlos SainzF1

Sainz a mexikói pole-ban, míg Piastri és Pérez már a Q1-ben kiestek

A Forma-1-es Mexikói Nagydíj kvalifikációján a hazai pályán versenyző Sergio Pérez hajtott először pályára. A Q1-ben az első mért körök teljesítése után Lando Norris állt az élre, míg nem Max Verstappen is teljesítette első gyorskörét és át nem vette a vezetést. Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. […]

2024. 10. 27.Tajthi Andrea
Oscar PiastriF1

Piastri vezeti a McLaren 1-2-t, a Ferrari embere bukfencet vetett

Szombat este (magyar idő szerint) a 60 perces harmadik szabadedzéssel folytatódott a Forma-1-es Mexikói Nagydíj programja. Elsőként Valtteri Bottas hajtott pályára, őt pedig követte George Russell, aki a második szabadedzésen összetörte a Mercedest. Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. 07:55 Hamilton bukta az első sort: rajtbüntetést kapott […]

2024. 10. 26.Tajthi Andrea
George RussellF1

Russell az élen Mexikóban, míg Bearman és Albon ütköztek

George Russell bizonyult a leggyorsabbnak a két piroszászlóval megszakított szabadedzésen. A Mexikói Nagydíj első szabadedzéséhez érkeztünk, magyar idő szerint péntek este. Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. 07:55 Ugyan szenved a Haas, Bearman továbbra is hisz magában 2026.07.25. 15:59 Hamar pályára rajzottak a versenyzők, köztük pár pénteki […]

2024. 10. 25.Tajthi Andrea
Max Verstappen, Ssergio Pérez, MexikóF1

Verstappen olyat válaszolt, hogy a riporter zavarba jött!

Max Verstappen a Mexikói Nagydíj előtt egy rendezvényen egy rövid megjegyzéssel megdöbbentette a műsorvezetőt/moderátort. Verstappen 57 pontos előnnyel vág neki a vasárnapi futamnak, amennyiben a McLaren óvása nem jár sikerrel. Ez is érdekelhet Newey ködösít a Horner és az Aston Martin közötti pletykákkal kapcsolatban 2026.07.26. 07:55 Norris a leggyorsabb a Hungaroringen: Idén először nem Mercedes-versenyző szerzett […]

2024. 10. 25.Tajthi Andrea
williamsF1

A Williams két futam erejéig visszatér a 80-as évek festéséhez az autóin

A Williams az egyik szponzorával közös promóció részeként a következő két versenyre megváltoztatja a festését. Az FW46-osok a hétvégi Mexikói Nagydíjon és a jövő heti Brazil Nagydíjon élénksárga motorborítást kapnak majd. A Williams úgy jellemezte a változást, mint „egy főhajtás a csapat bajnoksággyőztes örökségére”. A Williams autói 1983 és 1993 között különböző támogatók sárga színeit […]

2024. 10. 24.Vámosi Péter
Sergio Perez, mexikóF1

Milyen időjárás várható a Mexikói Nagydíj hétvégéjére?

A Forma-1-es csapatok és versenyzők ismét jó körülményekre számíthatnak, a Mexikói Nagydíjra is. Austinban gyakran sütött a nap, és nem volt csapadék. Ugyanezt jósolják a mexikói versenyre is, bár talán némileg hűvösebb lesz. Max Verstappen az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén növelte előnyét a pilóták világbajnokságában, így Lando Norrisnak mindent ki kell hoznia a hátralévő öt […]

2024. 10. 24.Vámosi Péter