Csúnyán kiakadt a versenyzőire a Ferrari csapatfőnöke

Hegedűs Dávid2026. 11. 02.
Ferrari
Fotó: Florent Gooden / DPPI / Scuderia Ferrari HP

Egy újabb futamgyőzelmet puskázott el a Ferrari, ezúttal Mexikóban. A remek időmérős eredményt nem tudták győzelemre beváltani, amiben közreműködött a két csapattárs rajt utáni incidense.

Hamilton először indult az élről a Ferrari színeiben, míg Leclerc a harmadik kockából vágott neki a viadalnak. A rajtot mindketten jól kapták el, a monacói hamar oda is került csapattársa mögé, egészen a négyes kanyarig vívtak ádáz csatát, aminek a végén mindketten lesodródtak a pályáról.

Hamilton visszaesett a szintén remekül rajtoló Verstappen mögé a harmadik helyre, míg Leclerc az élre került, de őt végül jogosulatlan előnyszerzésért ötmásodpercre megbüntették.

Hiába vezetett magabiztosan a kiállásig, ez pont elég volt, hogy Verstappen elé kerüljön. Onnantól kezdve pedig a holland a több újra indítást is sikeresen menedzselte, így megnyerte a versenyt az őt nagyon szorongató Hamilton és a világbajnok Antonelli előtt.

Leclerc pedig egy elfékezés miatt csak a negyedik lett.

A hétszeres bajnok frusztrált volt az eset miatt, szerinte ez a győzelmükbe került.

Frederic Vasseur csapatfőnök is rendkívül dühös volt, de ő mindkét versenyzőjére egyaránt.

„Nagyon nehéz ezt lenyelnem, mert ez mind a tiszteletlenség hiánya – tiszteletlenség a márka iránt, tiszteletlenség az itt dolgozó emberek iránt, tiszteletlenség az általunk befektetett erőfeszítések iránt. A teljesítményünk tekintetében komolyat léptünk előre, nehéz így elszalasztani egy győzelmet.” – kezdte nagyon dühösen a francai csapatvezető.

„Nem, nem és nem, nem fogok egy embert hibáztatni, velük együtt akarok beszélni erről. Lewis is szélesen fordult, de mindig észben kell tartani, hogy mi egy márkát, a szponzorokat, és 2200 keményen dolgozó embert képviselünk. Ők nem csupán a versenyzés élményért vannak itt, hanem egy egész csapatért versenyeznek.” – tette hozzá.